Darázscsípés – a tudás életet menthet

Ezek a néhány centiméteres, többnyire sárga-fekete csíkkal mintázott rovarok nagyrészt társas állatok, és nemcsak a kollektív erő, hanem a fullánkjuk és az abból kibocsátott méreganyagok is hozzájárulnak az emberekkel való ambivalens kapcsolataikhoz. Bár alapvetően békés, és emberkerülő állatok, ha véletlenül az útjukba kerülünk, vagy még rosszabb: veszélyeztetjük őket, gondolkodás nélkül támadásba lendülnek. Szakértők szerint hazánkban a legveszélyesebb faj a lódarázs (Vespa crabro), aki fészkének megbolygatására a kolónia életveszélyes támadásával reagál.

A darazsak alapvetően nem támadnak ok nélkül, két fajuk azonban kivétel ez alól: a kecskedarázs (Vespula vulgaris) és a német darázs (Vespula germanica) nem gondolkodik, nem kérdez, minden különösebb előjel vagy történés nélkül csíp. Forró nyári napokon szeretik az édes üdítőket, ételmaradékokat, nyüzsgésükkel pedig kellemetlen pillanatokat tudnak okozni a pihenni vágyóknak.

Évekkel ezelőtt egy túrablogon olvastam egy távoltartó praktikát, kipróbáltam, és minden kételyemet legyőzve bizonyított, nem is akárhogy. Egy kis tálba frissen facsart citromlevet és szegfűszeget öntöttem, ezt tettem az asztal közepére. Túl egyszerűnek és túl könnyűnek tűnt, hogy működjön, de működött: eltűntek a darazsak.

Az, hogy egy adott darázsfaj mennyire veszélyes az emberre, sok mindentől függ: a méreg erősségétől, mennyiségétől, a fészek egyedszámától, az üldözési távolságtól, és a megcsípett ember egészségi állapotától (fennáll-e nála allergia), illetve a csípés helyétől (például nagyon ritka esetben a szájüregi csípés okozhat fulladásos halált).

Ha mindezeket számításba vesszük, bátran kijelenthetjük, hogy a hazai darázsfajok közül egy sem különösebben veszélyes.

Még a városi legendák övezte lódarázs sem, aki a fészektől távol kifejezetten jámbor rovar, fészekvédelem területén is alulmarad a méhekkel vagy más darázsfajokkal szemben. Tény és való, valóban fájdalmasabb a csípése, mint termetre kisebb rokonaié, ennek viszont a hosszabb fullánk és a másfajta méregösszetétel az oka.

A darázscsípés kezelését kétfelé kell bontanunk: allergia fennállása esetén és nem allergiás személy érintettsége esetén más-más a teendő. Azt minden esetben tudnunk kell, hogy a darázs fullánkja csípés esetén nem szakad le, tehát többször is képes csípni. A csípés fájdalmas, égő, pirosló duzzanatot okozhat. Ha nem vagyunk allergiások a csípésre, akkor komoly veszélyt csak az érzékeny helyeken történt csípések okozhatnak (nyak, arc, szájüreg esetén a fulladásveszély miatt).

Bár a filmekben jól mutat, ne próbáljuk meg kiszívni a mérget, hiszen a nyálkahártyán sokkal hatékonyabban felszívódhat. Különböző boltokban lehet kapni olyan csodaeszközöket, amelyek megteszik ezt helyettünk, de az esetek nagy részében mondhatni felesleges. A csípést bekenhetjük alkohollal, ami fertőtlenít, és segíti a méregben lévő fehérjemolekulák bontását, de akár lándzsás útifű levelet is dörzsölhetünk a felületre, ez enyhítheti a fájdalmunkat.

A darázscsípésre allergiásoknak nincs könnyű dolguk, mert egy-egy kellemetlen találkozás súlyos következményekkel is járhat. A mai technológiai tudás mellett a rovarméreg-allergia szűrhető, sőt már oltás is létezik rá: a darázsméreg-allergia elleni védőoltás állítólag 95 százalékos védettséget ad. Az allergia nem gyerekjáték! Bármikor váratlan helyzetben találhatjuk magunkat, akár egy lappangó allergia, akár egy nem ismert érzékenység miatt, ezért mindenképpen jegyezzük meg a főbb tüneteket:

a csípés után kiütések a testen, szédülés, hányinger, az arc és nyak duzzadása, légzési nehézségek, eszméletvesztés.

A tünetek hamar észlelhetőek, általában a csípés utáni másodpercekben, percekben, de legkésőbb negyedórán belül (a szakemberek szerint a csípést követő 48 óra a kritikus időszak, de minél később jelentkeznek a tünetek, annál veszélytelenebbek lehetnek). Ha lelkes túrázók vagyunk, vagy környezetünkben gyakori a darázslátogatás, akkor érdemes az elsősegélycsomagban epinefrin (adrenalin) injekciót, antihisztamint és kortizont tartani – életmentő lehet. Ha pedig bekövetkezett a baj, azonnal hívjuk a mentőket! Minden másodperc számít!

A csípésre nem allergiás személyek esetén az allergológusok az antihisztamin tartalmú, viszketéscsillapítókat és gyulladáscsökkentő kenőcsöket ajánlják, a bőrfelület hűtését, illetve ha végtagról van szó, annak felpolcolását javasolják. Érdemes később is figyelni a csípésünket, mert nyirok- vagy érgyulladás is kialakulhat: erre a csípés helyétől a törzs felé kiinduló piros csík utalhat. Ennek fertőzés áll a hátterében, csak később jelentkezik, és általában akkor fordulhat elő, ha a fullánkkal nemcsak a méreg, hanem valamilyen kórokozó baktérium is bekerül a bőrünk alá. Ha ilyet észlelünk, hívjuk a háziorvost, aki valószínűleg antibiotikumos kezelést ír majd elő!

Ha tehát a gyermekünket darázs csípi meg, óvatosan jegeljük le a felületet (a jeget textilbe csavarva, hogy ne okozzunk a bőrön fagyási sérüléseket), és polcoljuk fel az érintett végtagot! Ha indokolt, az antihisztamint szájon át adjuk be, a kalciumot pedig felejtsük el:

az orvostudomány jelenlegi állása szerint ugyanis teljesen hatástalan és értelmetlen csípés esetén.

Ha extrém méreteket ölt a duzzanat, bevethetőek a szteroidok is, de csak és kizárólag orvossal történt egyeztetések után. De ne vessük el a népi megfigyeléseken alapuló gyógymódokat sem: sokan meggyőződéssel állítják, hogy a félbevágott vöröshagyma csodákat tesz a duzzanattal, akárcsak a paradicsom vagy a citrom. Régebbi korok méhészei a friss petrezselymes bedörzsölést javasolják, vagy az ecetes lemosást – bár utóbbiról igencsak megoszlanak a vélemények.

Mindennapjaink során célszerű arra törekednünk, hogy a darazsakkal békében éljünk egymás mellett, és tisztes távolban egymástól, ne háborgassuk őket, ha nem muszáj! Ha a találkozás elkerülhetetlen, akkor ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ne hadonásszunk, és ne támadjunk! Ha pedig tisztában vagyunk a fenti alapismeretekkel, akkor egy-egy elkerülhetetlen csípést is könnyűszerrel átvészelhetünk, maximum pár kellemetlenebb órát átélve. 

 Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT