Az én első konyhai emlékeim egyike a fakanál. Sötétre színeződött gyerekmarkomnál nagyobb fakanalakkal kavarta nevelőanyám a szaftos, paprikás fogásokat, és volt egy világosabb változat, amit soha nem merített volna pörköltszaftba. Azzal a fakanállal keverte, és kevertem később én is a piskótát meg a süteménykrémeket. A kettőt felcserélni tilos volt, és nagyon kellett figyelni erre a szabályra, még akkor is, ha a fakanál akkor is, később is filléres áru volt. Mindenhol beszerezhető, konyhai alapkellék. Mégis nagy becsben állt a gyerekkori konyhákban akkor régen, és mai is figyelek erre az alapszabályra, mert valóban fontos intelem. A hagymaszagú, zsírba, olajba, erős szagú fűszeres, paprikás lébe mártogatott fakanállal nem jó finom, vanília illatú krémeket kavarni.
Leginkább azért, mert akármennyire is figyelünk annak tisztaságára, a szagokat nem olyan könnyű eltűnteni azokról, bár az ecet mint csodaszer, itt is bevethető, de egyszerűbb megelőzni az erős szagok tapadását. Tudom, a szilikon alapú „fakanál” ebből a szempontból nem okoz gondot sosem, de én nem szerettem meg, hiába könnyű elmosni azokat, nekem nem áll úgy kézre, mint az igazi fakanál.
Funkciók szerint azonban nemcsak e két vonalon lehet megkülönböztetni a fakanalakat, mert nemcsak egyforma, de más fogásokhoz való fakanalakat is ismerünk. Van ugye a kerek, meg a csapott aljú, meg a lyukas (a lukas) fakanál. Meg van a kicsi, a közepes, a nagy, meg az óriási, fenyegető méretű fakanál is, ami bográcsozásnál vagy lekvárfőzésnél kerül elő, és nagy a becsülete annak is. Hiába olyan óriás, méltó helyet talál neki minden jó háziasszony a kamrában.
A kerek formájú fakanalakat ismerik sokan. Ott nincs nagy hűhó, fűszeresebb vagy finomabb étkekhez illenek, nincs más szempont. A fazék, a lábas mérete határozza meg, melyiket választjuk a fakanalas csuporból. Mert a fakanáltároló ugyanolyan természetes a konyhában, mint maga a kanál. A fakanalak jelentős része, méretüknél fogva el se férnének a hagyományos konyhafiókokban, kell annak egy tároló, amiben álldogálva várják a feladatot.
Ott van azonban a csapott aljú fakanál, amire sokan rácsodálkoznak, nem olyan praktikus, ha kerek edényekhez használjuk, mert a kiszögesedő végek nem passzolnak a kerek idomokhoz. De nem is oda valók, szögletes serpenyőkben, tepsikben lehet megtáncoltatni azokat. De azért a kerek formájú edények aljának felvakarásában is hasznosak lehetnek, mert a fakanalakban az a jó, hogy nem karcolnak, nem sértik fel az edények alját. A kicsit odapirult fogásokat gyengéden fel lehet velük lazítani.
Ismerjük a lyukas fakanalat is. Sokkal többet ér, mint a lyukas fillér, ami nem ér ma már semmit. Ellenben a lyukas fakanálnak fontos feladata van, a sűrűbb szószok kavarására találták ki. Így nemcsak a két szélén, de a közepén is áramolhat a szósz, illetve a keményebb zöldségdarabok összezúzását is elősegíti.
Az óriás fakanalakról ejtettünk már szót, de arról még nem, hogy a fakanál megfelelő kézben nemcsak a főzést segíti elő, de a legremekebb játékeszköz is lehet. A fakanálból készített bábok pótolhatatlanok. Felöltöztettük, és arcot, hajat ragasztottunk azokra, aztán a gyermeki képzelet formálta alakokká: királlyá, királylánnyá, sárkánnyá vagy kutyává. Természetesen nem volt ildomos a konyhai fakanalakat elragadni a játékhoz, de egy rutinos anya régen mindig tartott néhány fakanalat otthon, hogy unalmasabb napokon vagy hosszú téli estéken legyen mivel lekötni a gyerekeket.
Nálam ma is van a fiókban néhány kóbor, konyhában fel nem avatott fakanál, főzésre vagy mesére, játékra készen. Sose tudni, mikor lesz rájuk szükség.
