„Meg kell találni a darabokat, amitől olyan a kavicsember, mintha megmozdulna” – Interjú egy kavicsművésszel

Kult

„Meg kell találni a darabokat, amitől olyan a kavicsember, mintha megmozdulna” – Interjú egy kavicsművésszel

Furmen Erzsébet a természetet hívta segítségül művészetéhez: érintetlen kavicsokból készít képeket, amelyek egytől egyig békességet árasztanak, nyugalmat sugároznak, megmelengetik az ember lelkét. Olyan alkotások ezek, amikben hosszú percekre jólesően merülhetünk el. Ezeknek a különleges, statikus, mégis dinamikus, lendületes képeknek az alkotójával beszélgettem. 

„A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.”

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára című versének ez a részlete jutott eszembe Furmen Erzsébet képeit nézegetve. Azt hiszem, minden gyermek életének fontos része a kavicsgyűjtés, amiket aztán hazatérve formás csuprokba rakosgat, vagy messzire hajít a hömpölygő Dunába. Gyerekeimmel még mai is ez az egyik legértékesebb közös programunk, és velük együtt én is szorgosan gyűjtögetem az izgalmas formákkal bíró és káprázatos színekben játszó természeti csodákat.

Nehéz szavakba önteni ezt a szenvedélyt, de talán pont az idő végtelensége az – amely megbújik e parányi kődarabban –,

amiért ennyire szeretünk a földre hajolni a kavicsokért.

Furmen Erzsébet, nagykanizsai művész úgy használja fel ezeket az évezredeken át alakuló, természetesen aprózódott kőzeteket, hogy meghagyja őket igaz valójukban tündökölni, ily módón valami egészen egyedit hoz létre. 

Miért pont kavicsokból készít képeket?

Gyerekkorom óta kötődöm hozzájuk, én is sokszor gyűjtögettem őket, miközben megannyi formát láttam bele minden egyes darabba. Olyan házban nőttem fel, ahol sok építkezés folyt a közelünkben, és számtalan sóderhalmot borítottak a telkek elé. Órákra is leragadtam ezeken a helyeken, és csak nézegettem, válogattam a kavicsokat.

3. Anya és én, amikor még kicsi voltam
 

Megfogott bennük az is, hogy amikor az ember kézbe veszi ezeket az egyedi, megismételhetetlen darabokat, pillanatok alatt átveszik az ember testhőjét. A mai napig sokat gondolkodom azon, vajon mennyi idő kellett ahhoz, hogy egy kis kavics jelenlegi formájában létezzen, meddig vándorolt, mire én felvettem a földről és a kezemben tarthattam.

Mikor készítette az első kavicsképet?

Hat-hét évvel ezelőtt, de akkor még csak saját szórakoztatásomra, illetve barátoknak, családtagoknak ajándékba. Eredeti szakmám szociálpedagógus, hosszú éveken át emberekkel foglalkoztam, és a kiégés megelőzésére folyamatosan űztem valamilyen kreatív tevékenységet. A kavicsképek előtt vintage-típusú ékszereket készítettem, festettem és rajzoltam.

Mennyi idő alatt készít el egy kavicsképet?

Stopper órával még soha nem mértem le, de ily módon nem is kiszámítható egy-egy mű előállítása. Ehhez a művészethez az is hozzátartozik, hogy az ember elmegy, és begyűjti a kavicsokat. Tetemes nagyságú az otthoni gyűjteményem, de bármerre járok, mindig viszek haza néhány darabot. Ez a folyamat az első lépés egy kép elkészülésében, ami rendszerint sok időt vesz igénybe,

nem ritka, hogy addig nem tudom befejezni az adott alkotást, amíg hiányzik belőle egy különleges formájú vagy méretű kavics.

Ilyenkor nincs mit tenni, mint kutakodni. Nyakamba veszem a Mura partját, és keresgélek. A kavicskép-készítés rendkívül komplex folyamat, az elkészülési idő függ az általam festett háttértől, a megálmodott motívumtól, a száradástól. Van, hogy néhány nap alatt elkészülök vele, de sokszor hetekbe, vagy akár hónapokba is telik, mire megalkotom a tökéletes képet.

 
Cinkeetetés 
 

Egészen elképesztő kavicsokat használ az alkotásaihoz. Kell-e megmunkálni, szükséges-e alakítani ezeket a darabokat?

Én abban hiszek, hogy a kavics mesterséges, külső hatás nélkül egyedi, természetes és úgy az igazán szép. Nem használok semmilyen eszközt megmunkálásukra, mert az már nem kavicsművészet lenne, hanem barkácsolás. Pont az a nehéz ebben a műfajban, és egyben ebben rejlik a szépsége is, hogy egy lendületes mozdulat megjelenítéséhez meg kell találni azokat a darabokat, amitől valóban olyan lesz a kavicsember, mintha megmozdulna.

Nem lereszelem, levágom, alakítom a kavicsot, hanem addig keresgélek, amíg nem találok olyat, amit a természet formált számomra megfelelőre. Nekem egy képen rögtön szemet szúr, ha abba különféle eszközökkel belenyúltak, hiszen láthatóak az egyenes, statikus vonalak. A környezet, az élővilág pedig szereti az íveket, ahogyan én is.

Ha bármilyen eszközzel hozzányúlnék a kavicsokhoz, úgy érezném: megsértettem vele a természetet. 

Óriási követőtábora van, akik rendre a kiállításaira is elmennek. Igaz, hogy a legelső tárlatán aggódtak a szervezők, hogy a lépcső kibírja-e a rengeteg érdeklődőt?

Igen, az első kavicskép-kiállításomat az Aranytíz Művelődési Házban rendezték meg. Nagyon izgultam, mert fogalmam sem volt, hogy miként fogadja majd a közönség, eljönnek-e egyáltalán megnézni az alkotásaimat. A megnyitó napján az utcán kígyózott a sor, egyszerre be sem tudtak engedni annyi embert. Ezek után a Duna Palotában és a Szabó Ervin Könyvtárban megrendezett kiállítás is hasonló sikerrel zárult. Természetesen az otthonomat is díszítik ilyen képek: egy lépcsőházat rendeztem be galériának. 

A világ minden pontjáról érdeklődnek a művészete iránt. Az „Egység a különbözőségben, különbözőség az egységben” című művéről készült fotó körbejárta a világot. Vannak tervei kiállítást szervezni más országokban is?

Ha kapok meghívást, és segítenek a szervezésben, természetesen fontolóra veszem. Egy kiállítás rengeteg időt, energiát elvesz, s bár hazánkból is számos meghívást kapok, én minden esetben mérlegelek. Fontos számomra a helyes sorrend, az egyensúly, ahol a család az első.

 
Zápor 

 

A honlapján és a közösségi oldalán látott kavicsképek sorsa hogyan alakul? Hozzájuthat bárki egy-egy ilyen alkotáshoz?

A legtöbb mű már magántulajdonba került. Szívesen készítek képet megrendelésre is, ilyenkor a megrendelővel átbeszéljük az ő elképzelését, az én javaslataimat, és a kettő ötvözete alkotja az egyedi, megismételhetetlen alkotást. Akkor érzem magam a legkreatívabbnak, amikor szabadon alkotok, átengedem magam a fantáziámnak. Az így született alkotásokhoz is hozzá lehet jutni.

Gyakran gondolok arra, hogy már hány otthonban tekintenek jó érzéssel alkotásaimra.

Sok olyan visszajelzést kapok, hogy megunhatatlanok a műveim. A kavicsképek „önálló életet élnek”, háromdimenziós jellegüknél fogva, minden napszakban más árnyékot vetnek, másképp esik rájuk a fény, a rajtuk levő alakok szinte „mozognak”.

Van-e közös terve a jövőben önnek és a kavicsoknak?

A koronavírus-járvány miatt kiállításban most nem gondolkodom, de nagyon szeretnék kiadni egy könyvet, most ehhez keresek kiadót. „A legjobb helyek” címmel, magánkiadásban már megjelent egy könyvem, de most egy új mesekönyvet álmodtam meg, amelynek az illusztrációját szintén én készíteném, természetesen kavicsokból. Gyerekeimnek gyakran  találtam ki fantáziameséket, s ezt vetettem most papírra. De gondolok a felnőtt korosztályra is: nekik már többször készítettem  motivációs kavicsképeket, amelyek átlendítenek a nehézségeken, vigaszt és reményt adnak. A kavicsokon kívül az írás is nagyon közel áll hozzám, és a jövőben ezt a kettőt szeretném sokkal intenzívebben ötvözni. 

Mit ad, tanít önnek a kavics, a kavicsokat főszerepbe helyező művészet?

Csodálatos dolog együtt dolgozni a természettel. Azt vallom, hogy a kész alkotás nem a produktum, amit létrehozok, hanem az alkotó és a befogadó közös műve. Akkor válik igazi alkotássá, ha többletjelentéssel bír a befogadó számára, hiszen ő is hozzáteheti a maga lényének mélyről fakadó érzéseit és gondolatait.

Az alkotói folyamat tanít a lemondásra és elengedésre is, mert nehéz megválni a kész képektől. Ennek ellenére mégis szabaddá tesz ez az elengedés.

A valódi öröm természete szerint osztozni kíván másokkal. Csuda jó érzés tapasztalni, amikor az öröm áradni kezd, amikor egy-egy kép gazdára talál, s ezzel egy időben lemondok a „kőgyűjteményem” egy részérő is.

Erzsébet műveiről a képre kattintva még többet láthattok képgalériánkban:

Furmen Erzsébet további alkotásai ITT és ITT érhetőek el. 

Ajánljuk még: 

„MINDENKI SZÁMÁRA VALÓSÁG, KIVÉVE AZT, AKI MEGÉLI”– VERSEK, AMIK ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBA HELYEZIK A
„AZ ALKOTÁS NYELVET AD A NÉMÁNAK” – RIPORTUNK BÖJTE CSABA ÁRVAHÁZÁNAK MŰVÉSZETI MUNKÁJÁRÓL
ÚJ MUNKA UTÁN NÉZNEK A ZENÉSZEK? – SZAKMABELIEKKEL BESZÉLGETTÜNK