Új munka után néznek a zenészek? – Szakmabeliekkel beszélgettünk

Nyújtó Sándornak, alias DJ Newlnak van a legkevesebb oka a panaszra: nem véletlen, hogy vele volt a legnehezebb időpontot egyeztetni, mert még a mostani körülmények között is bőven akad tennivalója – igaz, nagyrészt egyetlen eseményre, egy október 23-i koncertre készül, folyamatos próbákkal és promócióval.

Őt elsősorban lemezlovasként ismerheti a közönség, 1991 óta pörgeti a korongokat, a hazai klubélet megkerülhetetlen alakjának számít, de 2013 óta a New Level Empire zenekar dobosaként is komoly sikerei vannak; legújabb slágerük, a Majkával közös „Újra úton” is hónapok óta tartja magát a lejátszási listák élén.

Ennek ellenére rá is komoly hatást gyakorolnak a megváltozott körülmények, hiszen fellépésszámuk a korábbi töredéke, és ami maradt, az is bizonytalan: „Mindig az októberi, születésnapi koncert a szezon lezárója, csak hát szezon nem volt, így nem volt mit lezárni. Háromszor kellett újraszervezni az egész idényt. Augusztus második felében lett volna tizennyolc koncertünk, abból a korlátozások hírére kapásból eltűnt tizenkettő, aztán a megmaradt hatból három ment le összesen.”

Sándor alapesetben nyaranta csak a New Level Empire-re koncentrál, ilyenkor a DJ-zés szünetel. Idén kivételesen mégis beállt a pult mögé, de a kiszámíthatatlan helyzet miatt ütemkéséssel indultak be a lemezlovas-fellépései: „Nem számoltam azzal, hogy vissza kell térnem a klubéletbe nyáron. Aztán júliusra összeállt a dolog, augusztusban volt egy pár bulim, és szeptemberre juthatott volna csúcsra a dolog, de amire beindult volna, jött a második hullám, és gyakorlatilag ment a kukába ez is.”

Arra is rá kellett jönnie, hogy hiába alakította úgy az életét, hogy több bevételi forrásra támaszkodhasson: „Mindig nagyon büszke voltam arra, hogy nagyon sok lábon állok a kollégáimhoz képest: készítek televízióműsort egy csatornának, az ország egyik legjobb kiadójának a divízióvezetője vagyok, sok szakmai döntésben segítek nekik. Ezen kívül van a DJ-zés és a zenekar, tehát van négy dolog, amit csinálok egyszerre – csak arra nem gondoltam eddig, amíg ki nem tört a járvány, hogy mind zenealapú, tehát az a négy láb igazából egy.”

A zenész ugyanakkor azt is látja, hogy a zeneiparban még így is a szerencsésebbek közt van: „Nem sírok, mert összetehetem a két kezem: szerencsére nagy rádiós játszásunk van, ami magas jogdíjat ad. Ezt általában a zenélésbe szoktam visszaforgatni, dobos felszerelésekkel, színpadi látványelemekkel gazdagítom magam, de most beosztom a pénzt jövő májusig, a következő jogdíjig.”

DJ Newl nagyon rossz hozzáállásnak tartja, hogy egyesek automatikusan pályamódosítást javasolnak a munka nélkül maradt muzsikusoknak: „Keserűség van bennem, mert ennek nem csak anyagi oldala van: ez az életünk. Ezért szoktam kicsit furán nézni, amikor valaki kiírja a Facebook-oldalára, hogy el van keseredve, mert nem tudja, mi lesz, és erre beírja neki valaki, hogy »Csinálj mást!«. Van egy autószerelő haverom, aki azért dolgozott sokat, hogy legyen egy saját műhelye, amit tökéletesen felszerelt, sőt meg is vette magának az ingatlant, és ha beüt valami krach, akkor azt tanácsolja neki valaki, hogy csinálj mást? Hát basszus, ezért dolgozott harminc évig, és ezt a valamit csinálja!

A zenélés mindenkinek hiányzik. Félreértés ne essék, nem anyagilag – úgy is, természetesen –, hanem az egész, ami körülötte van.

Ezt a szakmát azért csinálja az ember, mert imádja. Ebbe nem lehet belefáradni. Amikor jössz hazafelé hajnali hat órakor, akkor már nézed a naptárban, melyik lesz a következő nap, amikor újra indulás van.”

Bokros László (egyebek mellett a Fat Mo’s Music Pub házi zenekara)

A szintén dobos Bokros László (a barátainak Fat) is mindig több lábon állt, de most érezhetően kirúgták az egyiket alóla, ezért neki valamennyire ki kellett lépnie a zene világából, és polgári foglalkozás után kellett néznie. Ő még a rendszerváltás előtt, ahogy ő fogalmaz, „az ősidőkben” kezdett el zenélni a legendás Fekete Lyuk klubban, olyan kultikus zenekarokban mint a Robbantott Csirkék, a KZSBK, a BEM és a Magenheimék. A punkzene után jött a hardcore, majd érett fejjel a lágyabb melódiák, a jazzközpontú stílus, amiben nála a csúcsot a Fat Mo’s Music Pub házi zenekara jelentette.

A pandémia azonban tönkretette a helyet, aminek védjegye volt, hogy itt kellemes zene mellett jókat ettek és ittak a – jelentős részben külföldi – vendégek: „A teljes zárás márciusban értelemszerűen nullára korlátozta a zenélési lehetőséget. Júliusban nyitottunk újra, de pár hét után a jelentősen visszaesett turistaforgalom miatt a tulajdonos ideiglenes bezárás mellett döntött. A zenekar természetesen megvan, várjuk az újraindulást, és ahol tudunk, különféle formációkban zenélünk.”

Laci másik szerelme, a rádiós műsorvezetés csak a muzsikálással együtt adott neki biztos anyagi hátteret, a stabil zenekaros bevétel kiesése miatt tehát új, „civil” munka után kellett néznie: „Anyagi értelemben több hónapon át nulla forintot „hozott” a zenélés. Háborús helyzethez tudom csak hasonlítani azokat a hónapokat, és bízom benne, hogy ezt a lehető legkevesebb embernek kell megtapasztalnia. Lelkileg volt fontos újratervezni mindent, mert a közönség tapsa nagyon hiányzott, és a folyamatos eufória is az egyik pillanatról a másikra tűnt el. A rádióban egymásban tartottuk a lelket a muzsikusokkal, és mindannyian együtt tartottuk a lelket a hallgatókban. A Fat Mo’s bezárása után döntöttem úgy, hogy ismét valódi civil munkát vállalok.”

A kényszerhelyzetből végül jól jött ki, hiszen testvére cégénél lett értékesítő, és nem okozott neki problémát az átállás: „Nagyon jó csapatba kerültem, így könnyen ment a dolog. Sorshívőként egészen biztos vagyok benne, hogy itt is nagyot tudunk alkotni.”

Laci igyekszik az új helyzetből is a legjobbat kihozni, ezért azokra sem tud igazán haragudni, akik most kárörvendően harsogják, hogy itt volt már az ideje, hogy a zenészek is elmenjenek „végre” dolgozni. Inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy „a karanténban a művészek rengeteget segítettek a társadalomnak, hogy elviselhető legyen a bezártság.

Kultúra nélkül mindannyian megőrülnénk egy zárt szobában.

A szimbiózisban mindenki együttműködik mindenkivel, és mindez akkor tud valójában működni, ha mindenki azt teszi, amihez igazán ért. Akkor leszünk mindannyian igazán jól, ha a zenészek azt teszik, amire születtek.”

Neki pedig folyamatosan ennek a megvalósításán pörög az agya: „Pár évvel ezelőtt kidolgoztam egy tervet Budapest zenei életére, ezt finomítgatom, és idővel majd eljuttatom az illetékeseknek. Emellett most is új helyeket keresek, és találtam is néhányat, ahol találkozhat majd velünk a kedves közönség. A Pántlika, és a hamarosan nyíló Clock is ilyen lesz. És hosszú idő után újra vannak dalötleteim is.”

Mészáros Tamás, a Fool Moon együttes tagja

Mészáros szó szerint egész életében énekelt, így neki tényleg éles váltást jelent, hogy most valami teljesen mással keresi a kenyerét. A Zeneakadémia jazz-ének szakán végzett és több mint 10 éve erősíti a legismertebb magyar acappella együttest, a Fool Moont – de korábban dolgozott Fehérvári Gábor Alfréd, „Freddie”-vel, Gájer Bálinttal, a Bon-Bonnal és Laár Andrással is, illetve sokáig ő volt az énekese az ikonikus duó filmslágereit játszó Spencer Hill Magic Bandnek is.

 

„16 éves korom óta a zenének köszönhetően vagyok önfenntartó. Nem feltétlenül volt tudatos döntés, hogy sok együttesben próbáljam ki magam, csupán nyitott voltam mindenre, ami zene, így mindig sok lábon tudtam állni a mai napig. Húszas éveimben elkezdtem éneket is tanítani, eleinte intézményekben, majd később magánúton. Nem volt olyan szakasza az életemnek, hogy mást csináljak” – vallja Tamás.

Most azonban drasztikusan lecsökkentek a fellépési lehetőségei: elmondása szerint a pandémia előtt nyáron havi 7-8, télen akár havi 16 fellépése is volt, az ünnepek előtt alapesetben „nehéz levegőhöz jutni a nagy hajtásban”. A járvány okozta új helyzetben viszont minden egyes lehetőséget meg kell becsülnie: „Mivel jelen pillanatban öt formációban énekelek, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy havi egy fellépés valamilyen formában létrejön. De bizakodó vagyok a jövőt illetően, hogy idővel ez a fellépésszám javulni fog.” Tamás legutóbb október 9-én énekelt egy rendezvényzenekarral egy esküvőn, nyolcvan főnek.

Amikor már látta, hogy baj van, és érezte, hogy muszáj váltani, elkezdett új kereseti lehetőségek után nézni. Jó suszterként maradt volna a kaptafánál, de az eredmény kiábrándító volt: „Első körben barátoktól érdeklődtem. Igyekeztem újra énektanári állást vagy fellépést intézni.

De most már tudom, hogy ha világjárvány van, akkor a művészet sajnos senkit nem érdekel.”

Végül a Facebookra írta ki, hogy munkát keres. Erre a felhívására már sokan reagáltak, válogathatott a lehetőségek közül, és „egy sofőrállás bizonyult a legjobb döntésnek. Mivel nem igazán volt fellépés, így egész gyorsan ment az átállás. Egy hétfői nap jött a lehetőség, csütörtök hajnalban már kezdtem is. Talán csak ez a korán kelés az, ami – nekünk zenészeknek – fájó pont. De amúgy roppant rugalmas a beosztás, ez nekem nagyon fontos, mert ha visszatérnek a fellépések, azok mellett is tudom majd csinálni.”

Az énekes úgy véli, végül jól is jött ki a dologból, mert mindig is kereste, „mi lehet az a «második láb», ami a zene mellett egzisztenciális stabilitást biztosíthat. Érdemes néha kilépni a komfortzónából, most lehet kipróbálni új dolgokat, amiket az élet hoz. Nekem bevált.”

Tamás azon egyáltalán nem csodálkozik, hogy sokan amúgy is „dolgozni” küldték volna őket, zenészeket: „Egyrészt, aki ilyet mond, az nem veszítette el az állását,

nem ijedt meg eléggé, nem került veszélybe az egzisztenciája, és csak egy laptop mögül kommentkaratézik.

Másrészt, nap mint nap találkozom olyan emberekkel akik nem is értik, hogy működik a zeneipar, nem is tudják, hogy egyáltalán a művészet is lehet megélhetés. Mert honnan is tudhatnák?! A nagyközönség csak a kész terméket látja és fogalma sincs, hogy az miként születik. De ez így van rendjén, a zenét kell szeretni.”

Attól függetlenül, hogy most kényszerpályán van, egy percre sem feledkezik meg arról, hogy ő zenész, akinek a színpadon van a helye, és vissza is fog térni oda: „Megvannak a formációim, akikkel voltak, vannak és lesznek is új dalok. Már csak a fellépések hiányoznak.”