Kult

Kultúra és kikapcsolódás otthonra – így ne und a karantént!

Mindenhol jó, de a legjobb otthon. Ez köztudott. Ugyanakkor azt is ismerjük, hogy jóból is megárt a sok. Márpedig most úgy tűnik, a szokásosnál hosszabban kell otthonmaradással számolnunk. Az egyik helyről a másikra ülés, a másikkal való összezártság még akkor is unalmassá válhat, ha egyébként közben ugyanúgy pörgetjük a munkát. Most azonban, hogy még a boltba is alig szabad kimenni, nehezebb kikapcsolódást találni. Annak, akit már kezd agyonnyomni négy fal, vagy éppen kultúra-megvonásban szenved, itt van pár remek streaming lehetőség – koncertek, kiállítások, mozi, színház –  amiket akár a foteledből is élvezhetsz! 

Múzeumok, kiállítások a saját szobánkban

Az online kiállításoknak alapvetően két fajtája létezik, a virtuális túra, amikor 360 fokos képek segítségével visznek végig minket egy valódi kiállítás termein, és a digitális gyűjtemény amikor magukat a kiállított festményeket, képeket, tárgyakat mutatják be egyesével feltöltve. Előbbiekhez tartozik a Magyar Nemzeti Galéria Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszky-ig című tárlata, a híresebb képekről ráadásul nagyított verzió és ugyanolyan részletes leírások is elérhetők, amik a valóságban is.

A Műcsarnok honlapján több izgalmas virtuális túra közül választhatunk, például ha újranéznénk az utóbbi időszak olyan felkapott tárlatait, mint Keleti Éva vagy David Lynch fotói. A termeken a Google Street View-hoz hasonló módszerrel tudunk végigmenni, hátrány azonban, hogy nem lehet ránagyítani az egyes képekre.

A második csoportot, tehát a digitális gyűjtemények táborát erősítik a Szépművészeti tematikus útvonalai vagy a Magyar Nemzeti Digitális Archívum adatbázisa, ahol változatos témákban (fagylaltozástól kezdve, világítástechnikán át a bélyegtörténetig) találhatunk képeket, reklámokat, korabeli cikkeket.

Ha pedig itthon már mindent „bejártunk”, érdemes átkattintani a hasonló elven működő Google Arts&Culture oldalára  is, ahol olyan világhírű múzeumok digitális táraiból válogathatunk, mint a MoMA, a Tate vagy a Metopolitan. 

Állatok, minden mennyiségben 

A négy fal közé zárva nemcsak a klasszikus kulturális eseményekről vagyunk kénytelen lemondani, de az olyan kikapcsolódást nyújtó programokról is, mint például az állatkertbe járás. Pedig állatokat nézni meglepően relaxáló tud lenni. Többek között a budapesti állatkert is bezárta kapuit a látogatók előtt, viszont webkamerás live-okon keresztül követhetjük a bentlakók hétköznapjait.

A szavanna kifutón  például nevéhez hűen olyan állatokat figyelhetünk meg, mint a zsiráfok vagy az orrszarvúk, de az elefántkifutón is külön kamerát helyeztek el (itt nevéhez még hűebben elefántokat láthatunk). A pécsi állatkert népszerű fókapárjának medencéjét pedig itt tarthatjuk szemmel. Aki nem elégszik meg kis hazánk állatkerti streaming kínálatával, az ezen a nemzetközi oldalon válogathat állatkertek, nemzeti parkok és menhelyek kínálatából. Sasfióka kikeléstől kezdve, a panda hintázásán át delfinekig tényleg minden van. Személyes kedvencemként a medúzákat ajánlom mindenki figyelmébe 

Mozgás és meditáció otthon 

Karanténközeli állapot ide vagy oda, mozogni akkor is kell, ha nem hagyhatjuk el a lakást. Az interneten persze eddig is számtalan olyan oldal és videó állt a rendelkezésünkre, ami segíthet minket otthoni edzéstervünk kialakításában. Ha előnyben részesítjük a közösségi élményt (legalábbis olyan szinten, hogy tudjuk, velünk együtt az adott pillanatban más is edz), akkor a koronavírus-specifikus lehetőségeket is bátran kipróbálhatjuk. Ezek kigyűjtéséhez  egyébként igazán hasznos lehet az Élőközvetítések koronavírus idején című nyílt Facebook-csoport.

Az alapvetően szülés utáni regenerációban utazó Anyatest Projekt edzői például minden héten kétszer (kedden és csütörtökön) jelentkeznek élőben edzéstervvel saját oldalukon  – otthonra, mindenkinek. Az pontos időt szintén az oldalon találhatjuk, az eseményeket folyamatosan frissítik. A Mandala Jóga ingyenesen hozzáférhetővé tette mindenki számára online oktatási felületét – arra az időszakra, amíg a koronavírus megfékezése érdekében stúdióik nyitvatartását felfüggesztették. A Balance2 mozgásterápiás edzésmódszer csapata naponta jelentkezik könnyen végezhető gyakorlatokkal, amikhez élőben tudunk otthonról csatlakozni. Hétfőtől kezdve 21 napon keresztül pedig reggeli meditáción is részt vehetünk 6:15-tól 6:45-ig.  De például Rubint Réka is otthonról, élő közvetítésben tartja alakreformos edzéseit, a következőt éppen ma, csütörtökön. 

Színház az egész karantén 

Színházi berkekből is több kezdeményezés indult el az utóbbi napokban az online kultúraterjesztés területén. A Veres 1 Színház művészei például versvideók megosztásával kedveskednek a közönségnek, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház pedig régebbi előadásait tűzi online műsorra. A Katona József Színház #maradjotthon felszólítás mellett Illaberek című korábbi előadásának felvételét hozta nyilvánosságra, a Miskolci Nemzeti Színház pedig a Velencei kalmár premier-felvételét. Érdemes figyelni a színházak honlapját, illetve Facebook-oldalát, mivel mindegyik intézmény másik stratégiát folytat, de úgy tűnik, igyekeznek valamilyen formában előállni újdonságokkal. Aki pedig szívesen néz régebbi színházi közvetítéseket, annak természetesen ott a youtube, illetve az M5. Ezen kívül Bíró Krisztina és Fullajtár Andrea kezdeményezésére több budapesti színház művészei vállalták, hogy kötelező olvasmányokat olvasnának fel, a távoktatás segítésére. A kezdeményezésnek még nincs kiforrott platformja, valószínűleg hamarosan élő közvetítések vagy videók formájában az Online otthonoktatás Facebook-csoportba kerülhetnek fel. 

Házimozi

Filmeket és sorozatokat természetesen eddig is néztünk az interneten, a változás annyi, hogy most moziban akkor sem tehetjük meg, ha úgy hozza kedvünk. Ha eddig nem volt semmilyen streaming-előfizetésünk, de szeretnénk jó minőségben nézni kedvenceinket, akkor talán most van a legjobb pillanat arra, hogy a Netflix vagy az HBO GO szolgáltatásait igénybe vegyük. Mindkét helyen hatalmas a választék és a legtöbb tartalom magyarul vagy magyar felirattal is elérhető.

Akinek nem okoz gondot az angol, és érdeklik a retro kelet-európai filmek, annak igazi csemege lehet a – szintén előfizetős – Eastern European Movies. Itt  egyébként magyar filmeket is találhatunk a csehszlovák, lengyel és román alkotások mellett. Néhány napja a Mafab.hu összeállított egy 100 filmből álló listát, amit ingyen, legálisan (és magyarul) elérhetünk otthonról. A Filmarchívum pedig március 15-e alkalmából tett elérhetővé nyolc olyan magyar filmet, amik a 48-49-es forradalomhoz kapcsolódnak, köztük olyan klasszikusokat, mint a 80 huszár, a Psyché vagy a Szirmok, virágok, koszorúk

Koncert és zene fotelben ülve

A járványhelyzet miatt a meghirdetett koncertek elmaradnak, de szerencsére ezeknek is megszülettek az online alternatívái. A Müpa regisztráció nélkül elérhetővé tette digitális médiatárát, ahol több tucat HD-minőségű koncertfelvételt és irodalmi estet tekinthetünk meg, Pátkai Rozinától az Akkezdet Phiain át Esperanza Spaldingig. ( És természetesen számtalan klasszikus zenei hangversenyt.)

A TRIP hajó csapata elindította az Első Magyar Karantén-színházat, ahol nézők nélkül, de élő közvetítésben biztosítanak teret színészeknek, zenészeknek és előadóművészeknek, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre.

A zenekarok is igyekeznek átköltözni a digitális világba, a Bohemian Betyars például március 19-én a próbatermükből, a Tankcsapda március 20-án Debrecenből, a Carson Coma pedig március 25-én az A38-ról jelentkezik élőben – otthoni fogyasztásra. Akinek pedig a nagyzenekari koncertélmények hiányoznak, az a Budapesti Fesztiválzenekar kamarakoncertjeivel tud vigasztalódni, amit minden este streamelnek a próbatermükből. 

Mert ki mondta, hogy a karanténban unatkozni kell? 

Alternatív, kevésbé kultúrabő programjavaslatokként pedig ezeket tudjuk ajánlani: 

GARDRÓBRENDEZÉS 4 LÉPÉSBEN, OTTHONLÉT IDEJÉRE

NAGYON ZÖLD, EGÉSZSÉGES ÉS A LELKEDNEK IS JÓ – KERTGONDOZÁS (KICSI) KERTTULAJDONOSOKNAK

KENCEFICÉK OTTHONRA, OTTHONRÓL – MINDENT A HÁZI NATÚRKOZMETIKUMOKRÓL

 

 

Már követem az oldalt

X