„Elég volt!” – Kérdések egy barát öngyilkossága után

Kult

„Elég volt!” – Kérdések egy barát öngyilkossága után

Nincs annál fájóbb érzés, amikor haszontalannak érezzük magunkat, amikor valaki azt üzeni nekünk: kevés vagy. Szabó Magda Pilátus című regénye ezt a nehéz élethelyzetet örökíti meg egy özveggyé vált édesanya és lánya kapcsolatán keresztül, de tulajdonképp a legfontosabb kérdést feszegeti: hogy szerethetünk igazán jól.

A történet a hányatott sorsú apa, Szőcs Vince halálával kezdődik. Felesége, Etelka igazi múltszázadbeli ember. Ha lánya, a sikeres doktornő, nem venné magához, szinte teljesen magára maradna vidéki házukban. Szőcs Izabella válása óta egyedül él Budapesten, orvosként sikeres karriert tudhat magáénak. A körúti lakásban azonban nap mint nap azzal szembesül Etelka, hogy segítsége inkább csak teher gyereke számára, hiszen mindent jobban megcsinál helyette a bejárónő vagy egy gép. Etelka napról napra megy össze, lánya pedig a legjobb szándékkal pihenésre utasítja. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, tartja a mondás. Etelka pedig végül a halált választja. 

A regény sokak szerint nem a legjobb Szabó Magda-regény, engem mégis nagyon szíven ütött, ugyanis azokban a napokban, miközben olvastam, jött a megrázó hír, egy ismerősöm, nevezzük Tamásnak, öngyilkos lett. Az utolsó bejegyzése a Facebookon: „Elég volt!”

Fiatal ember volt, erős, egészséges, nem úgy, mint Etelka, aki már megette a kenyere javát. De számít is ez valamit? Egy bizonyos kor fölött már megengedhető, hogy valaki ne érezze magát fontosnak?

A háztartással bajlódó Etelkához hasonlóan Tamás is megpróbálta magát fontossá tenni: sajtokat kezdett készíteni, különleges chili paprikákat termesztett, sőt, még fürjeket is tartott. Megpróbálta, az ereje mégis kevés volt ahhoz, hogy találjon magának egy éttermet, egy helyet, ahol szükség lett volna arra, amit szeretettel csinált. Ettől öregedett el idő előtt a lelke.

Mint mindig, fájdalmamban a könyvekhez menekülök, egészen pontosan Viktor E. Franklhöz. Az osztrák pszichiáter, a logoterápia megalkotója, megjárta a koncentrációs tábor összes sötét bugyrát, tehát az ő szájából valóban hiteles minden gondolat, ami a nehézségek értelmével kapcsolatos. „Ha sorsa szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is feladatot kell látnia [...]. Az embernek a szenvedéssel szemben is át kell küzdenie magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is úgyszólván egyszeri és egyedülálló lesz az egész világmindenségben. Ezt a sorsot senki nem veheti le a válláról, nem szenvedheti el helyette” – írja a Mégis mondj igent az éltre! című könyvében.

Senki sorsát nem írhatjuk át, de egy öngyilkosság esetében, nekünk, itt maradóknak mindig az a legfájdalmasabb kérdés, vajon mit nem tettünk meg a másikért,

vajon, ha ekkor ezt vagy azt mondjuk, akkor talán nem történt volna meg a tragikus esemény?

Könnyű volna Szabó Magda történetében minden miatt Izát hibáztatni, aki a külvilág számára áldozatos, odaadó orvosnő, otthon azonban mind párkapcsolataiban, mind édesanyjával roppant rideg módon viselkedik. Valóban sokszor könnyebb kedvesnek lenni egy idegennel, mint a saját családtagjainkkal. Könnyebb távolról szeretni, odafigyelni, telefon keresztül törődni a másikkal. A regényből nem derül ki, hogy Izabella miért ilyen hideg, tulajdonképp szeretni képtelen ember. Talán apja ellehetetlenítésért akar bosszút állni a világon? Nem tudni. De az biztos, hogy bár minden bizonnyal szerette anyját, valójában mégsem szerette őt. Mert azt, hogy kit szeretünk igazán, nem mi döntjük el, hanem az, akit szeretünk. Ha valaki boldogabb mellettünk, mint nélkülünk, akkor jól szeretünk. Ha nem, akkor mit sem ér a szeretetünk, csak rólunk szól.

A könyvet egyébként azért vettem le a könyvespolcról, mert örömmel olvastam augusztus elején, hogy a belőle készült filmet beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, és amelynek magyarországi premierje a 2020. november elsején lesz a Duna TV-ben.

Ajánljuk még:

MIKOR NÉMÁK, AKKOR ORDÍTANAK – EMLÉKEZÉS A 103 ÉVE SZÜLETETT SZABÓ MAGDÁRA
„ELFÁRADT A LELKEM” – A DEPRESSZIÓ PUSZTÍTÓ LEHET, DE NEM VAGYUNK FEGYVERTELENEK