Megélni az őszt így is lehet, túrabottal vagy két keréken bejárni a szőlőskertek színpompás világát.
Amikor a virágaim elsóhajtották a nyarat, akkor mindig hívnak az erdők és a szőlőskertek. A ragyogóba öltözött szőlők, a mesélő pincék, a pottyanó dió ugyanúgy hozzátartoznak az ősz megéléséhez, mint az erdei túrák. A szőlő már a pincékben vagy az acéltartályokban érik tovább, a tőkék még egy utolsó szusszannak, és békésen viselik, hogy a szél lecibálja róluk a tarka lombruhát. A levelek színeiben van valami földöntúli varázslat. Amikor festünk, a palettán a sárgához csöppenként adagolt kék és olykor csak leheletnyi vörös merész és gondos keverése adja a zöldet. A természet pedig napról napra vesz el mindig valami a zöldből, hogy sárgává, narancsszínűvé, égővörössé vagy mélybordóvá váljon, netán átváltozzon vöröses-zölddé. Egymagában ezt csodálni egy szőlőskertben felér egy színtani tanulmánnyal!
Ilyenkor mindig Hamvas Béla jut eszembe, újra és újra el kell olvasnom sorait. „A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj. Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát.”
A színes szőlőkben felfrissül a test, teli szívjuk magunkat az érettség illatával, átérezhetjük a természet csodáját. Amikor a tavasz ígérete a lángoló nyárban ölt testet, majd a természet, mielőtt nyugovóra térne, szétszórja aranyát, átélhetjük az ősz gazdagságát. Ilyenkor elfeledem a hétköznapok gondjait, megpróbálok elmerülni ebben a csuda tündöklésben. Talpam alatt zizzen a levél, roppan a dió, kattan a kő, sokasodnak a bakancsban a kilométerek, arcomat csípi a szél és simogatja a nap, fejemben bölcsnek tűnő gondolatok zsonganak.
Ha bringával vágunk neki, többet járhatunk be, messzebbre juthatunk. Gyorsabban fut a táj, jobban észrevesszük, hogy a szőlők közt sokhelyütt aszfaltos vagy betonos az út, a karók helyett fém kordonon hintáznak a levelek, a sorok végén nincsenek rózsák, mert azokra már a gépesített szőlők közt nincs se szükség, se hely. Mégis, amikor leülünk egy domb tetején, „mandulát rágcsálok, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom. Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bűbájos melankóliába feloldaná.”
Néhány tipp a nekem legkedvesebb helyekből, ahol remek kirándulásokat tehetünk:
Mór és környéke, ahol a hegyoldalakon a bükkösök és tölgyesek mellett hársfaerdők lombjában is gyönyörködhetünk, és a szőlők közt kanyarogva a Csóka-hegyen és a Harmatos-völgyön át Csókakő várát is becserkészhetjük.
Sopron és környéke minden évszakban hívogató. Az egykori Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidék ma négy ország területén fekszik. Egy borvidék volt Muraszombat és környéke, egész Burgenland a Fertő-tóval, Kőszeggel és Sopronnal együtt, Pozsony felett a mai Malokarpatska (Kis-Kárpátok) borvidéke és a mai nyitrai borrégió. Ősszel bármelyiket is szeretnénk felfedezni, csuda élményekben lehet részünk.
A Balaton-felvidékre sem nyáron kell menni, az ősz sokkal több érzést tartogat. Jólesik barangolás után egy pincébe húzódni, belekóstolni az újborba, reggelente nézni a nagy tó tükre felé. A vulkánból lett hegyek csuda tarka lombruhában várják, hogy felfedezzük őket. A Badacsony, a Szent-György hegy kihagyhatatlan látnivalók, Balatonfüred felett a vöröslő cserszömörcébe olvadó szőlők látványa ejthet rabul.
Az aranyló ősz a szomszédba is csalogat. Tramini-rajongóknak egyszer mindenképpen látni kell Délkelet-Stájerország borvárosát, és végig kell járnia a Tramini útját, a vörös rózsa nyomán. Közben ráakadhatunk az 1856-os határkőre, amely egykor hazánk és Ausztria határát volt hivatott jelölni. Útközben lépten-nyomon becsületkasszás italmérésbe botlunk, hogy a torkunk se maradjon szárazon.
Az „osztrák Toszkána” sincs messze, és a szőlőkkel borított dimbes-dombos vidék, a ködben úszó völgyek, a gerinceken büszkén sorakozó nyárfák különös hangulatot keltenek. A Dél-Stájer borút és környéke bővelkedik útvonalajánlatokban: borkedvelőknek, ínyenceknek, bringásoknak és túrázóknak, de a kulturális emlékek szerelmeseinek is szuper kirándulóhely.
Bízom benne, hogy mindenki talál kedvencet, elérhető közelségben!
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Misztikus élmények a természetben
Magyarországon sok olyan hely van, ahol a természet szépsége és a legendák misztikuma kéz a kézben jár.
