Kult

A bezártság mindenkiből a legrosszabbat hozza ki? – Megnéztük A Karantén Zóna című új magyar filmet

Június 25-től elérhető az HBO MAX-on Zsótér Indi Dániel rendező első nagyjátékfilmje, a Karantén Zóna. Az alkotás az elmúlt két és fél évünkből jól ismert történeteket, a Covid-járvány miatti kényszerű bezártságot, annak abszurdba hajló helyzeteit dolgozza fel. Ez az első magyar, karantén inspirálta, misztikus szkeccsfilm.

2020-ban az egész világ megismerkedett a karantén fogalmával. Tévéből, rádióból, közösségi médiából ömlött ránk a „Maradj otthon!”, és jobb híján naponta nézhettük az operatív törzs sajtótájékoztatóit. Egy ország hallgatta Müller Cecília intelmeit a nyunyókáról és a hipózott tojásról. És idén júniusban megérkezett az első magyar film, ami ezt a kollektív élményt dolgozza fel. 

A Karantén Zóna öt különálló történetet mutat be, öt városi lakásban. Mindegyik külön alcímet kapott, és más-más élethelyzetet mutat be, amelyek az elmúlt két évből mindannyiunknak ismerősek lehetnek.  

Az első epizód, az Egyedül címet viseli. Lilla (Tankó Erika) és Dávid (Lőrincz Sándor) tíz éve házasok. A szakácsként dolgozó Dávid a lezárások miatt elveszíti állását, marad az egykeresős családmodell, egy időre biztosan. Így fordulhatnak a jól ismert karantén-szituk: a céges videóhívás közben a férj hátul egy szál alsóneműben a hűtőt nyitogatja, a feleség jógázna, de a férj zenét írna a szomszéd szobában, és a többi... Bár tíz év hosszú idő, a kényszerű összezártság még az összeszokott párosoknak sem egy leányálom.

 Fotó: Szombath Máté

A Muki című részlet főszereplője a kisiskolás Fanni (Lebor Lilly) nehéz helyzetbe kerül, mivel a kórházi ágykiürítések miatt édesanyja (Majsai-Nyilas Tünde) otthon ápolja nagybeteg nagypapáját (Ujréti László). Belegondoltunk, mi történik egy családdal, ha az anya vagy az apa a szendvicsgeneráció szorgos tagjaként már nemcsak a magánélet és a munka között kell, hogy megossza magát, hanem a magánéletén belül is több generáció felé kell szolgálatot végeznie?

karanten-zona-film-ajanlo

 Fotó: Gajdics Dávid

A Hatóságilag nevet viselő szkeccsben az önkormányzat dolgozói érkeznek az egyedül élő Ilonka néni segítségére, az idős nő állítása szerint ugyanis folyamatosan tűnnek el a dolgok a lakásában. Főszereplőnk a Szomszédok, és az ország Janka nénije, Pásztor Erzsi színésznő, aki 84 évesen vállalta a forgatást.

karanten-zona-film-ajanlo

 Fotó: Szentiványi Gábor

„Egy bogaras idős nőt kerestük, hiába néztünk meg közel harminc színészt, egyiküknél sem igazán éreztük azt a furcsa, aranyos bogarasságot, amit mi beleláttunk ebbe a karakterbe. Majd beugrott Pásztor Erzsi neve, aki nagy meglepetésünkre nem mondott nemet, amikor felhívtuk. A forgatókönyvet bedobtuk a postaládájába. Erzsi pár nappal később felhívott bennünket, hogy vállalja mert nagyon tetszik neki a történet” – írják a film közösségi oldalán az alkotók.

Instaposzt 300 ezerért, szelfizés takarítás közben, online prezentáció az előléptetés reményében. Egészen rémisztő volt számomra a Húsbáb című epizód, ahol egy frissen összeköltözött pár, az influenszer lány (Tolnai Klára) és pasija (Krausz Gergő) közös életébe leshetünk be. A bezártság hatására a srác hirtelen másként, torzítva kezdi látni barátnőjét, és felmerül a kérdés: ismeri őt egyáltalán?

karanten-zona-film-ajanlo

Fotó: Dimeth Balázs Ferenc

A filmet a Sehol c. rész zárja. A munkamániás Peti (Lakatos Máté) ingben, alsógatyában meetingel reggel, dolgozik ebédiőben, dolgozik éjjel is. Mielőtt végleg megenné az életét a munka, döntést kell hoznia mire is vágyik igazán. A kérdés persze mindig aktuális, de talán mind ismerünk olyan embert, aki a Covid hatására gondolta újra életét

karanten-zona-film-ajanlo

Fotó: Dimeth Balázs Ferenc

A Karantén Zóna a készítők állítása szerint a Twin Peaks, The Twilight Zone (Alkonyzóna) és a Szomszédok szerelemgyereke. Zsótér Indi Dániel (író, rendező), Vida Orsolya (forgatókönyvíró) és Dimeth Balázs Ferenc (vezető operatőr) munkája, amelyet saját pénzből, valamint közösségi finanszírozásból forgattak. A zene fontos része a filmnek, és a kiválasztásra szánt munka hatványozottan megtérül – ez külön pirospont. 

Bár a 85 perc egyike pillanatig se untatja a nézőt, az öt rész valahogy nem akar egy kerek egésszé összeállni, sokkal

inkább öt különálló rövidfilmet látunk.

Közhelyes témákat felvet ugyan, de nem ad feloldást, válaszokat a feldobott kérdésekre – az a munka már a nézőre vár. Elgondolkodunk hát a képernyő előtt, mi lett volna ha...

Megőrültünk volna, ha tovább tart a karantén? A bezártság tényleg mindenkiből a legrosszabbat hozta ki? Vagy inkább segített átértékelni az életünket? És egyáltalán, ahogy a film zárásul megfogalmazza: képesek lennénk hátrahagyni mindent egy jobb élet reményében?

A Karantén Zónához hasonlót még nem igazán láthattunk itthon. Olyan élethelyzeteket mutat be, ami kollektív élmény, mindannyiunknak. Karantén alatt született és a karanténról, annak abszurditásáról, pszichés hatásairól beszél, érvényesen. Több hasonló kellene.

Ajánljuk még:

Hat film, amellyel az iskolakezdésre hangolódhatsz – akkor is, ha nem vagy már diák

A szeptember elsejei becsengetés évtizedekkel azután is fel-felsejlik az emlékeinkben, hogy utoljára tettük be lábunkat az alma materbe. Lehet, hogy az ember ősidők óta nem járt oktatási intézmény közelében, az is lehet, hogy gyermekei vagy unokái lépik majd át ősszel újra az intézmény küszöbét, de mind emlékszünk, milyen is az az első tanítási nap. És vannak filmek, amiket jó a csengőszót megelőzően elővenni: ha iskolába járunk még, azért, ha már nem, akkor azért! 

 

Már követem az oldalt

X