Élet a tuják után: eltűnhetnek hazánkban a jól ismert sövények – és 5 alternatíva, amivel pótolhatod őket

A tuja egy széles körben kedvelt sövénynövény, aminek két legfőbb előnye, hogy megfelelő takarást biztosít, és télen-nyáron eleget tesz feladatának. De bármennyire ideálisnak is tűnik a helyzet, az utóbbi években valami megváltozott, és az egyre nagyobb mértékben megbarnuló növények gondolkodásra késztetik a kerttulajdonosokat.

Miről is van szó? Először csak egy-egy hajtás fakul ki, majd a fél növény megbarnul. A legfájdalmasabb, amikor egy évek óta gondozott, összefüggő tujafalból vagyunk kénytelenek kivágni egy-egy tövig barnult egyedet. Egy, kettő, három- egymás után hullanak el, és egy idő után azt vesszük észre, hogy nincs az a vízmennyiség és az a gondoskodás, ami szinten tudja tartani őket.

A legnagyobb bajt az egyre melegebb és szárazabb időjárás okozza.

A tuja ugyanis igencsak vízkedvelő növény, még a hűvösebb évszakokban is érdemes meg-megöntözni. A klímaváltozás következményei és az ezzel járó stresszhatások egyre jobban megviselik ezeket a növényeket, ezzel párhuzamosan pedig egyre csak nő azoknak a kártevőknek a száma, amelyek képesek rövid idő alatt elpusztítani az éveken át nevelgetett tujasorokat.

Fotó: 123RF  

A különböző gombabetegségek és a nehezen kiirtható tetvek okozhatnak ezek közül kifejezetten nagy károkat, az ellenük való védekezés nehézkes, a permetezés pedig sokszor több kárt okoz, mint amennyi haszna lenne. De tíz évvel ezelőtt – nagyrészt a melegnek köszönhetően – bekopogtatott egy új ellenség is: a boróka-tarkadíszbogár (Ovalisia festiva). Ennek az igen ártalmas élőlénynek apró lárvái a kéreg alatt rágják el a tuja tápanyagellátó háncsszövetét, ezzel a tuja élete gyakorlatilag véget is ér. 2016-ig nehéz volt bármit is tenni ellene, hiszen minisztériumi rendelet védte, természetvédelmi értéke 50 000 forint volt.

Bár a rendeletet azóta eltörölték, a védekezés nem lett egyszerűbb: csak a kifejlett, éppen rajzó egyedek ellen tudnánk permetezni, mert nincs olyan növényvédőszer, ami felszívódna a fás részbe, ahol a lárvák élnek. Így tehát bármikor számíthatunk egy-egy újabb tuja barnulására, és szép lassan az összefüggő falból foghíjas hullámvasút lehet.

Fotó: Flickr / Udo Schmidt

Ha mindent összevetünk, lassacskán el kell fogadnunk, hogy

a legtöbb tujafajnak nincs hosszú távú jövőképe hazánkban,

így érdemes alternatívákon gondolkodnunk.

De melyek azok a növények, amelyek bírják a klímánkat, ellenállóak, és még biztosítani is tudják a maximális privát teret udvarunkban?

Tiszafa

A tiszafa egy akár 10-15 m magasra is megnövő örökzöld cserje. Növekedése lassú, cserébe viszonylag igénytelen a növény, és az árnyékot is jól tűri. Szereti a jó vízáteresztő képességű talajt, de a metszést és a városi levegőt is jól tűri.

Egy dologra azonban nagyon figyeljünk, főleg akkor, ha kisgyerekek is vannak a közelben: a magköpenyén kívül minden része halálosan mérgező!

Magyarországon őshonos, és a szakirodalom szerint akár 2000 évet is élhet. Szinte bármilyen talajon megél, a meszet is jól tűri. Nőivarú példányai színes terméseiknek köszönhetően igen látványosak, és ma már számos fajtából válogathatunk, így ízlésünkre szabhatjuk tiszafasorunkat.

Fotó: 123RF 

Tűztövis

Kedvenc sövénynövényem, ami számos feladat ellátására képes. Három méteresre is megnőhet, sűrű, teljesen takaró ágrendszere van, amit fészkelő madaraink is nagyon szeretnek, tövisei megfelelően távol tartják az illetékteleneket, termése pedig kiváló csemegéje itt telelő szárnyas barátainknak. Az ősszel aranysárga, narancssárga vagy élénk piros színekben pompázó, igénytelen tűztövis jól tűri a városi klímát és a metszést is. Szereti a napos és félárnyékos helyet is, kedveli a

jó vízáteresztő talajt, és ügyesen alkalmazkodik a klimatikus változásokhoz. 

Érdemes hibrideket választanunk, mert az alapfaj kissé fagyérzékeny. A tűztövis aknázómoly és az amerikai lepkekabóca károsíthatják a leveleit, viszont a tűztövis igazi túlélő: könnyedén megküzd a legtöbb kártétellel.

Fotó: 123RF  

Virágai jó mézelők, termései viszont ciánglikozidot tartalmaznak, ezért nagy mennyiségben nyersen fogyasztva mérgezőek. A növényről egy teljes cikket ITT ÍRTUNK.

Korallberkenye

A legtöbb örökzöld, érdemes ezeket választanunk, mert idehaza 4-5 méteresre nőnek. Vannak sima és tarkalevelű változatai is, és olyanok, amelyeknek tűzpirosak a tavaszi, friss hajtásai. Közös jellemzőjük, hogy napfényes helyen és tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajban érzik magukat a legjobban. Nem kifejezetten igényesek, extra gondoskodást sem igényelnek. A korallberkenyét tavasszal érdemes metszeni, hogy szép formája megmaradjon, de nyáron is lehet igazítani, mert jól tűri a metszést.

Alma alakú terméseit nagyon szeretik a madarak, virágainak illata pedig a galagonyára emlékeztet.

Leggyakoribb betegsége a levélfoltosodás, amit az Entomosporium maculatum gomba okoz. A fertőzés hatására a leveleken apró vörös foltok jelennek meg, a foltok sűrűsödnek, bennük drapp vagy szürkés elhaló részek jelennek meg, később sötét színű gombatelepek. A gomba spórái kiszóródnak, és tovább fertőzik a leveleket. A foltos levelek lehullanak, azokról a gomba visszafertőzi a bokron maradó ép leveleket... A megfertőzött bokrokat a betegség legyengíti, díszítőértékük csökkenhet. Leginkább a sűrűn ültetett egyedeknél okoz gondot, metszéssel és a fertőzött részek összegyűjtésével sokat tehetünk ellene. A korallberkenyéről, mint kezdők kedvenc növényéről is írtunk korábban, ITT.

Fotó: 123RF   

Örökzöld fagyal

Közülük is a Ligustrum ovalifolium Rimini lehet a legjobb választás. Ágrendszere sűrű, kitűnő hang- és porvédő, nagyon jól alakítható, talajra igénytelen fajta. Gyorsan nő, és télen is megtartja zöld lombozatát, csak a hideg hónapok elmúltával, fokozatosan cseréli le leveleit.

Fehér virágait imádják a rovarok, de bogyója mérgező – gyerekek mellett különösen vigyázzunk! 

A közönséges fagyal is igénytelen, jó szárazságtűrő faj, akár 4 méteres sövénysort is nevelhetünk belőle. Ötméteresre növeszthető a széleslevelű fagyal, azonban ő már csak közepesen szárazságtűrő faj, napos vagy félárnyékos fekvést kedvel. Levele a tél közepére lefagy, hideg teleken a vesszői is károsodhatnak.

Fotó: Pixabay / Elstef

Bodza

Ha nem ragaszkodunk az egyenes vonalakhoz, a klasszikus értelemben vett díszkerthez, és kicsit több helyet tudunk hagyni a sövénynek, akkor érdemes lehet a bodzában is gondolkodnunk, ugyanis az kitűnően alkalmazkodott a másodlagos élőhelyek feltételeihez, és bár kedveli a tápanyagban gazdag földet, kevésbé jó földeken is megél.

Szereti a napot, de félárnyékban is boldogul, és a szennyezett városi levegőt is jól tűri.

Fotó: Pixabay / Hans

Rendkívül hasznos növény, fontos ökológiai szerepe van. Avarja gyorsan bomlik és árnyaló hatása segíti a vegetáció megújulását, emellett illatos virágai kitűnő tápanyagforrásai a beporzóknak, széles körben felhasználhatóak a konyhában is, bogyói pedig csak nyersen okoznak gondot – hőkezelés után isteni lekvár, szörp vagy zselé készíthető belőlük. (Ehhez receptet ITT MUTATTUNK.) Egyetlen hátránya, hogy nem örökzöld, ezért télen nem tud eleget tenni takaró funkcióinak. Ezt leszámítva nagyon jó választás lehet, igazi „minden egyben” növény.

Nyitókép: