Kecskének körmére, embernek egészségére! A bodzabogyó áldásos hatásai

Kert

Kecskének körmére, embernek egészségére! A bodzabogyó áldásos hatásai

Nem titok: gyermekkorom óta az egyik kedvenc növényem a bocfa. Soha olyan finom szörpöt nem ittam, mint Mari mamám bodzavirágszörpje, és a mai napig emlékszem a kert mellett kanyargó vad ösvényre, ahol zsákszámra szedtük a felejthetetlenül illatozó, virágportól ragadó bodzavirágokat. Azóta eltelt pár évtized, én pedig a sárgálló virágok után a feketén sötétlő bogyók áldásos hatásait is megismertem, és ma már nem hiányozhat a csetebogyóból készült szörp egy befőzési szezonból sem.

Bocfa, csete, fekete bodza – mind egy és ugyanaz. Olyan vadon termő növény, amely évente kétszer is megajándékoz bennünket a természet csodáival, amely színes és szinte végtelen formában kínálja az egészséget, a finom ízeket és nyugtató pillanatokat. Minden bokron maradó virágból, amely nem került bele a nyári szörpökbe, őszelőre egy mélyfekete (mások szerint kékes-lilás) színben pompázó terméscsokor lesz, amely éppúgy felhasználható szörpök, lekvárok, zselék készítésére, mint tea vagy éppen házi kozmetikumok előállítására.

Elderberry plant

Fotó: 123RF

Az a misztikus bodza…

Carl Von Linné, svéd természettudós, orvos és botanikus megfigyelte, hogy a kecskék a bakteriális körömgyulladás elleni gyógynövényként eszik a bodza levelét, és csak kevesen tudják, hogy a bodza a hagyományos angol ketchup egyik fő alkotóeleme.

Erős szagú levét régen a legyek, egerek távoltartására használták, ma ugyanezt a rovarűző hatását a biokertészetekben hasznosítják, levelét pedig az érés gyorsítására komposzthalmokhoz is szokták keverni.

Fotó: 123RF

A bodzabogyó a szintetikus festékek feltalálása előtt fontos festőnövény is volt: különböző adalékanyagokkal barna, kék, ibolya, bíbor és fakókék festékanyagot készítettek belőle. Elődeink a legjobb, szilárd és tartós ásó- és lapátnyeleket a több éves, egyenes bodzahajtásokból készítették, a halászok pedig általában bodzából csinálták a hálóvarrótűt. A néphagyományok és babonák is megemlékeznek róla:

a mesék szerint ha egy gyermeket valaki dühében megüt egy bodzaággal, akkor az soha nem nő meg, sokfelé pedig úgy vélik, hogy a bodzabokor alatt nem jó elaludni, mert az elvarázsolja az embert.
Homemade black elderberry syrup in glass jar

Fotó: 123RF

A bogyók beértek, itt az ideje felkerekedni, és a járműforgalomtól távol eső helyekről begyűjteni a teljes érésben lévő bodzabogyókat. Gyűjtéskor ügyeljünk arra, hogy semmiképpen se tévesszük össze a fekete bodzát a földibodzával és a fürtös bodzával! A földibodzánál a kellemetlen illatú, talajszint feletti rész minden évben elpusztul, ezért fás hajtást, szárat egyáltalán nem találunk. A fürtös bodzát termése és a szár bélszövete különbözteti meg a fekete bodzától. A fürtös bodzának vörös bogyótermése van és barna bélszövet tölti ki a szár üregét

Bodzabogyó, a sokoldalú egészségvédő

Az USDA National Nutrient Database adatbázisában részletesen tájékozódhatunk a bodza vitamin- és ásványianyag-összetételéről. A fekete bodza telis-tele van tápanyagokkal, köztük ásványi anyagokkal, vassal, káliummal, foszforral és rézzel, valamint vitaminokkal, például A-, B- és C-vitaminnal, továbbá fehérjékkel és élelmi rostokkal.

Bővelkedik hasznos szerves vegyületekben, amelyek gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatást fejtenek ki az emberi szervezetben.

Fotó: 123RF

Vashiányban szenvedőknek különösen ajánlott a fogyasztása, megfázás és a köhögés tüneteinek enyhítésére pedig nemcsak a virágból készült tea, hanem a bodzabogyó szárított termése is kitűnő gyógyír lehet. Alkalmazhatjuk torokfájás, köhögés, megfázás, hörghurut vagy bármely más, a légzőrendszert érintő probléma esetén. Egy klinikai kutatás szerint az influenzás betegek akár négy nappal korábban is gyógyulhatnak, ha bodzával kúrálják magukat. Egy másik, 2016-os tanulmányban, amelyet a Nutrients folyóiratban publikáltak,

az interkontinentális légi utazók bodzakivonatot kaptak a légi közlekedés során gyakori légzési problémák kezelésére.

Azok a résztvevők, akik bodzakivonatot szedtek, a kontrollcsoporthoz képest kevésbé fáztak meg, továbbá a megfázásuk súlyossága és időtartama is csökkent. A Journal of Functional Foods folyóiratban közzétett 2019-es ausztrál tanulmány szerint a bodza gátolja az influenza vírus bejutását és replikációját az emberi szervezetben. Más szavakkal: gátolhatja a fertőzés kialakulását, továbbá megakadályozhatja, hogy rosszabbodjon a betegek állapota. 

Fotó: 123RF

Egy, a Phytotherapy Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a bodza magas rosttartalma segít eltávolítani a felesleges koleszterint a szervezetből, és helyet ad a szervezetnek szükséges HDL (jó) koleszterinnek. Ez kiküszöbölheti az ateroszklerózis (érelmeszesedés) és más szív- és érrendszeri problémák kialakulásának esélyét. Ezenkívül a flavonoidokban, antocianinokban gazdag étrend csökkentette a szívbetegségek kockázatát. A bogyók magas káliumszintje védi a szívet is, mivel enyhíti az erek és az artériák feszültségét. A kálium jelentősen csökkentheti a vérnyomást és egészségesen tarthatja a szívet. 

Laboratóriumi vizsgálatokban a bogyókban található erős vírusellenes vegyületek potenciált mutattak a HIV-1 fertőzés elleni küzdelemben is, és

a bodza kivonatban lévő polifenolok hatékonyak lehetnek étrend-kiegészítőként a diabéteszes csontritkulás kezelésében is

Fotó: Pixabay / Rita E.

Bodza a bőrápolásban

A bodzabogyót egyre több helyen alkalmazzák a kozmetika területén is, elsősorban azért, mert a bodzában található bioflavonoidok javítják a bőr egészségét. Mivel polifenolokat és A-vitamint tartalmaz, tökéletesen alkalmas a ráncok megelőzésére vagy csökkentésére, az öregségi foltok elhalványítására, és javítja bőrünk ragyogását és tónusát. Összehúzószerként és bőrirritációk kezelésére is használják, hiszen a benne található antioxidánsok erős gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkeznek. 

Én úgy hallottam, mérgező. Igaz ez?

Tulajdonképpen igen.

Gyűjtésekor és felhasználásakor nagyon oda kell figyelni, mert a nyers bodzabogyó bizony mérgezést okozhat.

Nyers formában ugyanis úgynevezett cianogén glikozidokként ismert vegyületet tartalmaznak, amely cianidmérgezést okozhat. Szerencsére a bogyók főzése eltávolítja a mérgező vegyületet, de nagyon oda kell figyelnünk, mert a levelek, a szárak és a kéreg is tartalmazzák a vegyületet. Mérgezés esetén heveny gyomorbántalmak, hányinger, hányás és idegrendszeri tünetek jelentkezhetnek. Ha cukorbetegség elleni, vizelethajtó vagy hashajtó gyógyszereket szed, akkor semmiképpen se fogyasszon bodzát, mert az kölcsönhatásba léphet ezekkel a szerekkel! Fogyasztása terhesség vagy szoptatás alatt sem ajánlott! 

Fotó: Pixabay / Rita E.

Ötleteink a bodzabogyó felhasználására:

  • Főzhetünk belőle szörpöt, lekvárt, zselét, szirupot.
  • Ha megfogadjuk Elton John tanácsát, akkor híres dalának hódolva bodzabogyó bort is készíthetünk. 
  • Tehetjük süteményekbe, desszertekhez, készíthetünk belőle mártást.
  • Főzzünk belőle levest, tegyük el savanyúnak vagy készítsünk belőle ecetet!
  • A szárított bogyókból teát is főzhetünk!
  • A szárított és megőrölt bogyókból készíthetünk bőrradírt, macerátumot vagy akár gyógykenőcsöt is.
  • A bogyók forrázatát lehűtve kiváló arctonikhoz juthatunk.

Nyitókép: 123RF

Ajánljuk még:

Jasberry – szuperétel társadalmi felelősséggel

Nemrégiben megjelent a hazai piacon is egy sötétlila színű és kiemelkedően magas antioxidáns tartalmú rizs, a jasberry. A szuperételként is emlegetett különleges rizs több évtizednyi természetes keresztezés eredményeként jött létre, és egy olyan ORAC-értékű táplálékot adott a világnak, amivel kevesen tudnak versenyezni. A jasberry antioxidáns kapacitása ugyanis háromszor annyi, mint a fekete áfonyáé, négyszerese a goji bogyóénak és hétszer annyi, mint a kelkáposztáé.