Hős

Egy.Életem

„Túl nagyot vagy túl kicsit nem vállalok” – Interjú Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel

Az ország egyik legismertebb és legsikeresebb plasztikai sebésze, akinek a kezei alá az elmúlt évtizedekben több ezer nő feküdt be. Mindent elért, amit a szakmájában el lehetett, magánklinikája vezetése mellett férj és apa, akinek legalább annyira fontos a minőségi pihenés, mint páciensei elégedettsége. Krasznai doktorral a sebészi pályáról, a szépségideálokról, az el nem vállalt műtétek okairól, és az Instagram-népszerűségről beszélgettünk.

Töretlen kitartással valósítottad meg az álmaid. Mindig is tudatosan készültél erre a pályára?

Kiskoromtól kezdve tudtam, hogy orvos leszek, hiszen a szüleim orvosok, édesapám sebész, így beleláttam ebbe az életformába, volt előttem egy minta, értékek, amiket egy ilyenfajta munkában képvisel az ember, és a segítségnyújtás is vonzott. Persze láttam, ez áldozatokkal is jár, és néha haza kell vinni a munka egy részét, mégis azt éreztem, hogy ez egy nagyon jó szakma.

Miért pont a plasztikai sebészet világát választottad?

A szépség és az esztétika egész életemben foglalkoztatott, mindig is szerettem a lányokat, udvaroltam nekik, csodáltam őket, és valahogy ez a kettő, a jó külső és az orvoslás összekapcsolódott. Az egyetemen különféle körökben mozogtam, találkoztam például modellekkel, és ismertem néhány klinikát, ahol plasztikai műtéteket végeztek. Egyértelművé vált, hogy ez lesz az utam.

Hogyan jutottál el az egyetemi képzésből a saját vállalkozásig?

Megszereztem az alapdiplomámat, és elkezdtem az általános sebészeti képzést, majd ezután ráépített szakvizsgaként plasztikai sebész képesítést szereztem. Szerencsére mindent elsőre sikerült megcsinálnom, nem kellett éveket kihagynom, így amilyen hamar akkor Magyarországon plasztikai sebésszé lehetett válni, nekem sikerült. 30 évesen kezemben a végzettségeimet igazoló papírokkal elkezdhettem dolgozni. Volt lehetőségem rezidens koromban sok kapcsolatot és gyakorlatot szerezni, operáltam például egy ismert színésznőt is, és ezeknek köszönhetően viszonylag gyorsan bele tudtam vágni az önálló praxis kiépítésébe.

Amit ebben a szakmában el lehet érni, az neked sikerült, Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb plasztikai sebésze vagy. Milyen érzés ez?

2007-ben, 35 évesen csináltam életem legtöbb műtétjét, nagyon sok helyen szerepeltem, és ez óriási dolog volt számomra. Mindig is arra vágytam, hogy ha valakiben megfogalmazódik a gondolat, hogy felkeres egy plasztikai sebészt, megtalálja a nevemet a legjobb négy között. Hogy ezt elértem, hatalmas örömmel tölt el.

Professzionális munka folyik a klinikádon, mégsem csak erről vagy híres. Mitől egyedi ez az intézmény?

Az első és legfontosabb, hogy a műtőben jól dolgozzunk, hiszen ezért vagyunk, a páciensek száz százalékot kérnek, és ez nem csak egy operációt jelent. Komplex szolgáltatást nyújtunk, aminek része minden egyes konzultáció és találkozás, a tervezés, de a klinika miliője, az ott dolgozók munkája és az utánkezelés is.

Nem engedjük el a betegeink kezét a műtét befejeztével.

Ez egy fárasztó dolog, de foglalkoznunk kell velük, akkor is, ha elégedettek a végeredménnyel, és persze akkor is, ha nem. Maximális odafigyelést kapnak a hozzánk érkezők, és ennek nélkülözhetetlen része az elő- és utógondozás, testileg és lelkileg, mentálisan és orvosilag egyaránt.

Mennyire fontos számodra az inspiráció? Előfordul, hogy merítesz a szépségideálok bájából?

Erre szükség is van, nem árt tudni, mi az aktuális trend. Szerintem minden plasztikai sebésznek megvan a maga ideálja, amit a döntései során is figyelembe vesz. Sosem vonalzóval operáltam, és hiába számítanak a centik és milliméterek ezen a területen, nem méricskélem, hány fokos legyen egy orr, egyszerűen látnom kell, mi illik a pácienshez, és mi az, ami az adott szépségideálba belefér. Ezek alapján alakul ki a végeredmény, ami nem jelenti azt, hogy sablonos „krasznai” orrokat vagy ciciket gyártok. Vannak például olyan típusú mellek és orrok, amiket nem csinálok meg, mert szélsőségesek, annak ellenére, hogy közkedveltek és divatosak.

Neked vannak személyes ideáljaid?

Persze, leginkább a filmek világából. Például Margot Robbie, Jennifer Connelly, de nagyon szeretem Gal Gadot-ot is, pedig ha elkezdeném elemezgetni, mondanék néhány dolgot, amit megváltoztatnék rajta.

Mindig mindenkit a szakmai szemeden keresztül szemlélsz?

Nem feltétlenül, de ha egy nőt megnézek, valamennyire előjön a szakmaiság, és meglátom, hogy miben nem tökéletes az arca, akkor is, ha egyébként gyönyörű a szememben az illető.

Mit jelent számodra a szépség?

Mindent, ami nem közönséges. Szinte az összes nőben képes vagyok meglátni a szépséget és különlegességet, szokták is mondani az ismerőseim „fogadjunk Zsolt, neked ez a lány is tetszik”, és igen! Néha egy hang, egy szem, egy jó frizura, vagy éppen az öltözködés, a smink annyira harmonikus, hogy az megfog. Szubjektív dolog a szépség, nekem az összkép számít, amibe beletartozik a megjelenés mellett a vidámság, a mosolygás, a könnyedség is.

Lehet rólad tudni, hogy nem vállalsz el mindent. Mi a határ? Az embert nézed, az adottságait, vagy azt, hogy amit kér, az túl sok?

Többféle oka is lehet annak, ha valamit nem vállalok. Az első, ha nem jó az érintett általános egészségi állapota. Ebben nem mindenki dönt jól, és sajnos előfordul, hogy plasztikai műtét következtében hal meg valaki. A másik szempont, amikor a saját esztétikai érzékem szerint nem látom szükségesnek a beavatkozást. Szerencsére sok páciensem bízik bennem, elfogadják a véleményemet, és hallgatnak rám, ha azt mondom, szerintem ennyi elég. Nem szeretnék, és nem is célom mindent megcsinálni,

a szélsőségeket, mint túl nagy, túl pici, túl széles, nem vállalom,

hiszen akárhogy is nézem, ez is viszi a hírnevemet. A harmadik szempont, amikor nem sikerül jól egy máshol végzett műtét, és meg kell fontolnom, belevágok-e a „javításba”, vagy sem. Van, amikor vállalok mások után korrekciót, de amikor tudom, hogy nem jönnék ki jól belőle, akkor bármilyen kellemetlen is, vissza kell utasítanom a felkérést.

Mi a tapasztalatod, mit szeretnének elérni az emberek a külsejük megújításával azon túl, hogy szépek, és dekoratívak kívánnak lenni?

A fiatalokra erősen hat az aktuális divat és a közösségi média, emiatt egyfajta bohémság jellemzi őket, nekünk pedig a szakmában oda kell figyelni arra, hogy csak olyan dologba menjünk bele, ami még esztétikus, ugyanakkor visszafordítható. A 27 és 40 év közötti korosztályra már kevésbé hatnak a közösségi platformok, ők a saját koruknak megfelelően szeretnének szépülni. 40 felett pedig a fiatalosság, a frissesség a cél leggyakrabban – és itt gyakoribb a lebeszélt műtét. Ha azt érzem, hogy még, vagy éppen már nincs rá szükség, hogy nem nézne ki jól, nem lenne természetes a hatás, akkor nem támogatom a beavatkozást. Mindig a természetesség határán belül szeretnék szépet alkotni, még ha egy picit szexisebb vagy husisabb is lesz például egy orr vagy száj, igyekszem megmaradni az elfogadható kategórián belül.

Az nem baj, ha valakiről megmondják, hogy bizonyos részein javított, az a lényeg, hogy harmonikus legyen az összkép.

Beszélhet egy plasztikai sebész a természetességről a munkája kapcsán?

Amennyire lehet, törekszem a természetességre.Persze vannak kívánságok, amikben ha kell, elrugaszkodok, de csak akkor, ha úgy érzem, illeni fog az adott archoz, még vonzó lesz.

Mikor vagy elégedett a munkáiddal?

Amikor azt érzem, hogy a páciens elégedett, akkor én is az vagyok, még akkor is, ha észreveszek olyan részeket, amik gyógyulhattak, formálódhattak volna másképp, szebben. És persze az is jó érzés, amikor visszajön valaki, és úgy látom, hogy jó munkát végeztem.

Hogyan készülsz a műtétekre, van valami rituáléd?

Kicsit úgy működöm, ahogy a színészek:

felgyullad a lámpa, és attól a pillanattól kezdve száz százalékon égek.

Nem is lehet másképp dolgozni, főleg, ha maximalista az ember. Nagyon sok mindennel találkoztam már, nincs bennem félsz, mert bízom magamban.

Közismert ember vagy, sokat szerepelsz a médiában. Ott mindent elvállalsz?

Próbálok arra vigyázni, hogy ne legyen elfásult a jelenlétem a tévében, és amennyire lehet, a szakmámat képviseljem. Nem a magam hírneve miatt, hanem az orvosi és szakmai szerepem miatt, nem szeretnék komolytalanná válni, és komolytalanná tenni a praxisomat, hiszen ez a páciensek szemében is mérvadó. Tudom, vagyis remélem, hogy tudom, hol van a határ, és sikerül is eszerint döntenem. Jó dolog a szereplés, ismertté teszi az embert, de vannak hátulütői is, amikre figyelni kell.

Van egy nagyon népszerű, és rengeteg követővel rendelkező Instagram-oldalad, ahol a magán- és a szakmai életed keveredik. Mi a célod ezzel a profillal?

A feleségem noszogatott korábban, hogy vágjak bele, kicsivel később pedig Amerikában voltam egy szakmai úton, ahol elkezdtem érdeklődni a téma iránt. Megnézték a weboldalamat, és azt mondták, bolond vagyok, ha nem csinálom. Picit féltem, mert még Facebookom sem volt, nem tudtam, hogyan működik ez a világ. Eleinte sok kérdés volt bennem; mit mutassak meg a munkámból? És a családomból? Veszélyes ez? Biztos, hogy akarom? Egy ilyen felület nem arra való, hogy „vérezzen”, és félve nézzék az emberek, nem is akartam a munkáimmal telerakni, ugyanakkor a magánéletemmel sem. Ma már kevésbé izgulok, mert a fiam nagyobb, jobban mutatom a magánéletünket, de úgy, hogy mégsem látszik semmi konkrét, például az, hogy hol lakom. Nem kliséket, hanem életvitelt és hangulatot igyekszem adni, aminek része, hogy egy kis bepillantást engedek a mindennapokba. A szakmámból pedig annyit jelenítek meg, amennyi még ízléses. Emellett fontos, hogy tábort építsek, hogy lássák az emberek az aktivitást. 

Jut időd pihenésre, kikapcsolódásra?

A hétköznapok nehezebbek, zsúfoltabbak, és ha van pár óra szabadidőm, akkor általában annyi mindent csinálnék, hogy végül semmit sem csinálok. A kikapcsolódás számomra a sport, a családdal töltött idő és az utazás. Teniszezem, golfozom, szeretem a filmeket, a színházat. Megvan a ritmusom, és nagyon megválogatom például, hogy milyen esti programokra mondok igent, mert szeretek időben lepihenni, hogy másnap friss legyek.

Mi az, ami a legnagyobb boldogsággal tölt el az életedben?

Nagyon elégedett vagyok, jó családból jövök, rengeteg szeretetet és remek hátteret kaptam, mindent, ami egy fiatalnak kell, és ahonnét biztonsággal el lehet rugaszkodni. Kerek a családi életem, a munkámban rengeteg visszajelzést kapok, mindenem megvan, egyszerűen nincs hiányérzetem.

Azért van valami, amit az elkövetkező évtizedekre kívánnál magadnak?

Talán hiúság, de arra vágyom, hogy egyszer egy külföldi híresség megforduljon a klinikán. Szeretném megmutatni, hogy mit tudok. Szakmailag és a magánéletemben is teljesen elégedett vagyok, elértem, amit szerettem volna, de van bennem még erő a jövőre nézve. Ennek dacára egyre gyakrabban gondolkozom a nyugdíjas éveimen, és néha vannak extrém ötleteim, például, hogy erdésznek állok Kanadában. Annyi emberrel találkozom nap mint nap, hogy időnként elképzelem, milyen lenne egy ilyen mértékű váltás. Egyébként nincsenek nagyra törő vágyaim.

Névjegy

Krasznai Zsolt 49 éves, sebészorvos. 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, 2001-ig a budapesti Jahn Ferenc Kórház Általános Sebészeti Osztályán dolgozott, közben több plasztikai sebész magánklinikáján is közreműködött asszisztensként. Egy évet töltött az István Kórház Égés- és Plasztikai Sebészeti Osztályán, a következő két esztendőben az Erzsébet Kórház Plasztikai Sebészeti Osztályán volt gyakornok. 2004-ben szerezte meg plasztikai sebészeti szakvizsgáját, majd az Erzsébet Kórház Plasztikai Sebészeti Osztályán, és az ott működő magánklinikán kezdett dolgozni. 2006-ban alapította meg budai magánklinikáját, a For Beauty Esthetic Centert, amely ma hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb szépészeti központja. Felesége Dr. Krasznai Dóra, gyermekük Olivér, 12 éves. 

Ajánljuk még:

„A természetvédelem arról szól, hogy az emberiség önmérsékletet tanúsít” – a Völgyerdő Természetvédelmi Park alapítójával beszélgettünk

A Zalai-dombságban elterülő Nagybakónak község kivételes kincset rejt magában: itt terül el a Völgyerdő Természetvédelmi Park, amiről joggal állíthatjuk, hogy a hazai természetvédelem egyik legértékesebb oázisa, egyben követendő példája. Egy hely, ahol elsődleges cél a természetközeli élőhelyek létrehozása, a ritka fajok és a természetes életközösségek védelme, illetve a környezettudatos gondolkodásra nevelés.