Hős

Egy.Életem

„Nem lehet lemondani az emberekről” – interjú Dr. Orsós Zsuzsanna biológus-rákkutatóval

Hetedikként született egy Tolna megyei község beás cigány családjába, és már korán elhatározta, hogy tovább fog tanulni. Ő lett az ország első cigány MTA-ösztöndíjas PhD-hallgatója, szerepel az 50 elszánt magyar nő című kötetben, számos díj és elismerés tulajdonosa, és 2020-ban megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. A Pécsi Tudományegyetem adjunktusát nem mindennapi életútjáról, mérföldkövekről, szakmáról és a hétköznapokról kérdeztük.

Elképesztően izgalmas és példamutató utat jártál be, egy nehéz körülmények között élő családból a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtani Intézetének biológusi pozíciójáig jutottál. Milyen gyerekkorral a hátad mögött indultál?

Nincsenek fényképek, amik segítenének felidézni a fiatalkoromat, de arra emlékszem, hogy egy teljesen ideális gyermekkort éltem meg. Nem éreztem szegénységet, frusztráció nélküli, folyamatos történésekkel és játékkal teli időszak volt ez. Heten voltunk testvérek, sok szomszédunk volt, egy hatalmas gyerektársadalomban léteztünk, és a mai napig úgy érzem, jó gyerekkorom volt.

Valahogy mégis ambiciózusabb voltál, mint a többiek, jól tanultál, foglalkoztattak az új ismeretek, és nem volt kérdés számodra, hogy egy napon továbbmész majd.

Szívesen töltöttem az iskolában az időmet, és hamar kiderült, hogy nem teherként, hanem sikerélményként élem meg a tanulást. Nagyon jó volt erre rájönni, és arra is, hogy a kíváncsiságom csillapodik az új információk által. Abban a miliőben, a 80-as évek végén teljesen normális volt, hogy a fiatalok továbbtanulnak, így egyértelmű volt az én utam is, annak ellenére, hogy a családomban, és az idősebb testvéreim közül többen a munka világát választották az iskolapad helyett.

A szüleid nem tudtak írni és olvasni, édesanyádat te tanítottad meg ezekre. Mennyire volt különleges számodra az, hogy gyerekként ilyen nagy dolgot adhatsz?

Amikor tudatosodott bennem, hogy édesanyám nem képes aláírni a bizonyítványomat vagy bármi egyéb okmányt, elgondolkodtam: nem lehetséges ezt még pótolni? Rájöttem, hogy van értelme megpróbálni, hiszen ha nekem sikerült, akkor neki is sikerülhet megtanulni írni és olvasni. Belevágtunk, és nagyon jó volt látni, amikor végre leírta a nevét a papírra. Elképesztő élménynek éltem meg, és számára is kivételes dolog volt, hogy ezentúl nem a három keresztet kellett odaraknia.

Egész életedben nagy volt benned a tudásszomj. Fontos, hogy egyre több ismeretet szerezz az élet különféle területein?

A megszerzett tudás azért különleges, mert az onnantól fogva az enyém, több vagyok általa, színesebb és sokoldalúbb, ráadásul többféle módon, többféle közönségnek is továbbadhatom. Ugyanakkor számomra alapvető fontosságú a nyitottság a világra, állandó kíváncsiság jellemez, érdekel, hogy mások mit hogyan látnak, mert abból rengeteget lehet tanulni, és ez igaz a professzorokra, de a hétköznapi emberekre is, hiszen sokszor éppen tőlük hallok olyat, ami fontos és elgondolkodtató.

Alapbölcsességek a legegyszerűbb emberek szájából is elhangozhatnak, engem pedig ez nagyon foglalkoztat.

Sok olyan helyzet van az életedben, amikor ilyen emberektől tanulsz?

Ez inkább tapasztalás, belelátni abba, ahogyan egyesek viszonyulnak a dolgokhoz, és továbbjutnak egy-egy szituációból, még akkor is, ha az nagyon nehéz. Az érzést tanulom meg ilyenkor, hogy ők hogyan élik az életüket, majd ehhez képest viszonyítom az enyémet. Rengeteg mindenért lehetek elégedett a saját életemmel kapcsolatban, mégis kész vagyok a fejlődésre, hiszen mindig van hova eljutni. Terveim, céljaim bőven akadnak, és ahhoz, hogy elérjem őket, szükségem van az inspirációra, akár pozitív, akár negatív irányba.

14 évesen elkerültél otthonról, amikor pedig végeztél a középiskolával laborasszisztensként kezdtél el dolgozni. Az ottani tapasztalatok mélyítették el a szenvedélyedet a szakma iránt?

Vegyész technikusként végeztem egy műszaki szakközépiskola ötéves technikumában, ahol a kémia volt az erősebb tárgy, utána viszont az akkori Orvostudományi Egyetemen molekuláris biológiával foglalkoztam, és ehhez a területhez kerültem közelebb. Így jött az ötlet, hogy ebbe az irányába induljak, és jelentkezzek a Szegedi Egyetem biológus képzésére.

Milyen világ tárult ott eléd?

Rengeteg bizonytalanság volt akkor bennem, mert már kijöttem a tanulás gyakorlatából. Előtte öt éven át dolgoztam, féltem visszamenni nappali tagozatra, ráadásul egy olyan tanulási folyamatba, amiről korábban nemhogy én, de a családomban se hallott senki. Nem tudtam, helytállok-e majd, főleg, hogy egy új városba kerültem, kollégiumba, ismeretlen, nálam fiatalabb emberek közé, tele kérdőjellel és kisebbségi komplexussal. Szerencsére fantasztikus légkör alakult ki körülöttem, a diáktársaim pedig vagy nem vették észre, vagy nem foglalkoztak azzal, hogy idősebb vagyok, mint ők, a cigány származásom meg vagy nem érdekelte őket, vagy nem akarták tudatosítani magukban. Az alföldi város a hegyi Pécshez képest teljesen új volt számomra, emellett ráébredtem, hogy képes vagyok megújulni, hinni magamban. Kimozdultam a komfortzónámból, helytálltam, és a mai napig a legszebb egyetemi évemként tekintek erre az időszakra.

Miért tértél vissza mégis Pécsre a második félév után?

Mindent önmagamnak finanszírozni nem lett volna egyszerű, szükségem volt munkára, és a régi helyemen akadt egy másodállási lehetőség, ezért döntöttem úgy, hogy Pécsen folytatom a tanulmányaimat. Munka mellett csináltam végig az egyetemet, a korábban tapasztalt diákélet szépsége pedig sajnos elveszett.

Az, hogy munka mellett tanultál valószínűleg sok kihívás elé állított, de ez nem szegte kedved, hiszen rögtön mentél tovább a doktori képzésre.

Amikor bekerültem az alapképzésre, az járt a fejemben, hogy nem szeretnék kibukni, egyszerűen végig akartam csinálni. Az utolsó évben aztán el kellett gondolkoznom azon, hova tovább. Az akkori munkahelyemen, vagyis a pécsi egyetemen doktori képzés is volt, és mivel amúgy sem lett volna lehetőségem főállásban elhelyezkedni, sőt, a kollégáim is biztattak, nyitott lettem a továbbtanulás gondolatára, így hát jelentkeztem. Addigra már tudtam, hogy képes vagyok egy ilyen típusú képzés elvégzésére is.

Ehhez az elszántsághoz társult egy olyan ösztöndíj, amit elsőként kaptál meg az országban. Mit éreztél, amikor a támogatást neked ítélték?

Komoly fordulópont volt az életemben, ami meghatározta a későbbieket is. Amikor kiderült, hogy megkaptam az Akadémia ösztöndíját, ráadásul egyedüliként választottak ki a támogatásra, elképesztően örültem. Hirtelen kiemelkedtem a tömegből, szerepeltem különböző felületeken, és úgy éreztem, azzal, hogy megismertek az emberek, nagy felelősség hullott rám. Az járt a fejemben, hogy

ezután már nem lehetek egyszerű ember, szeretnék méltó lenni a kiválasztásra

és a bizalomra az ösztöndíj, és a tanulmányaim befejezése után is. Rájöttem, hogy felelősségem van abban, hogy másoknak is segítsek, hogy megmutassam, van kiút, és bátorítsam azokat, akik bizonytalanok, esetleg onnét indulnak, ahol egykor én voltam, önbizalomhiánnyal, komplexusokkal. Azóta folyamatosan keresem a lehetőségeket, és persze azok is megtalálnak engem. Nagyon fontosnak tartom, hogy segítsek azoknak az embereknek, legyenek fiatalok, vagy idősebbek, akiknek erre szükségük van. Sok tapasztalatot gyűjtöttem az élet különböző területein, ezeket és a szakmai tudásomat is próbálom átadni.

Mi a legfőbb üzeneted, amikor inspirálni próbálsz másokat?

Nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon felettünk az érzés, hogy nem vagyunk képesek valamire. Ha a félelmeinket sikerül legyőznünk, akkor továbbléphetünk, és fejlődhetünk. Mindennap eszembe jut, hogy vajon milyen lenne az életem, ha megmaradok asszisztensnek. Persze a középfokú végzettséget sem szabad lenézni, de nagy szabadságként élem meg, hogy felsőfokú végzettséggel rendelkezem. Ezt szeretném elmondani a gyerekeknek és a fiataloknak, hogy az oktatás meghatározó a saját életünk szempontjából, érdemes időt és energiát beletenni, mert meglesz érte a jutalom, lehet, hogy csak hosszú évek múlva, de meglesz.

Közegészségtant is tanítasz, igyekszel a nehezebb sorsú emberekhez eljuttatni a mindennapi egészségmegőrzéssel kapcsolatos információkat, hogy látod, mi az, amire szükség lenne a hátrányos helyzetűek egészségi állapotának javítása kapcsán?

Sajnos a hátrányos helyzetűeknek nem áll rendelkezésére sok olyan dolog (anyagi háttér, információk, széles látókör, pozitív példák), ami segítség lehetne az egészséges életmód kialakításában. Egy alkalommal felnőtteket oktattam, ahol a dohányzás is szóba került. Elmondtam, hogy mi ennek a szenvedélynek a hatásmechanizmusa, hogyan alakul ki az addikció, miként hat a szervezetre a cigaretta. Az egyik anyuka azt mondta, hogy ő erről még sosem hallott, nem tudta, hogy ez neki, és a gyerekének is árthat, és a terhesség alatt is okozhat károkat. Annyira ijesztő volt számára ez az információ, hogy a következő napra „tisztán” érkezett. Nekem ezek különleges eredmények.
Az embereket komolyan kell venni, nem lehet lemondani róluk, akkor sem, ha már tíz éve dohányoznak, akkor sem, ha nagymamakorúak. Megfelelő módon, empatikusan érdemes megközelíteni a problémát, úgy, hogy támadás és felelősségre vonás helyett partnerként viselkedünk.

Példaképként tekintesz magara?

Sokak számára az vagyok, és ez nagyon jó érzés, erőt ad akkor is, amikor egy kicsit elfáradok. Azt látom, hogy van egy réteg, akiknek égetően nagy szükségük van a példaképekre, és általuk a motivációra. Nem azért, hogy a legnagyobb egyetemeken tanuljanak tovább, hanem egyáltalán a középiskoláig eljussanak. Ezért is tartom fontosnak, hogy segítsek, hogy válaszoljak az üzenetekre, akár ismeretlenül is, és, hogy meghallgassam azokat, akik az örömüket, elért eredményeiket szeretnék megosztani velem. Olykor ez sok energia, főleg, hogy nekem is megvan a saját életem, anya vagyok és feleség, aki szeret az otthonában és a kertjében tevékenykedni, és időnként kikapcsolódni.

Mennyire sikerül mégis egyensúlyt tartani a szakmai és magánéleted között?

Ez a kettő szinte teljesen összefolyik, és bár sokszor érzem, hogy a munkám komoly fáradság, nagyon szívesen csinálom. Szeretek előadni az orvostanhallgatóknak, de örömmel utazom vidékre is, ha felkérést kapok. Nehéz nemet mondanom, mert szívügyem, hogy menjek, akkor is, ha emiatt át kell szerveznem a magánéletemet. Annyi minden rakódott rám az elmúlt években, amit nem tudok, és nem is akarok magamban tartani, rossz lenne, ha nem oszthatnám meg a tapasztalataimat. Azt hiszem, ha több időm lenne, még többet vállalnék, mert ez tölti ki az életemet.

Mit szólna a németkéri kislány, vagyis a gyerekkori éned, ha most találkozna veled?

A csillagok állása nem volt olyan, hogy egyértelmű lett volna számomra ez az életút. Hátrányos közegből indultam, de rengeteg apró lépéssel mára eljutottam odáig, hogy szinte az egész ország ismer. Óriási dolognak tartom, hogy sokan ismeretlenül is bíznak bennem. Fantasztikus érzés és a mai napig hihetetlen a sok pozitív visszajelzés. Boldog vagyok, mert van családom, akikre számíthatok és van egy gyönyörű kislányom, aki a legnagyobb siker az életemben. Szerencsésnek érzem magam és minden bizonnyal őszintén örülne az a kislány, ha látná, hogy ilyen jövő vár rá.

Névjegy:

Orsós Zsuzsanna 47 éves biológus, egyetemi adjunktus, kutató. Hetedikként született egy Tolna megyei község beás cigány családjába, 1992-ben szerzett érettségi bizonyítványt, 1994-1999 között vegyipari technikusként dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetében. Felvételt nyert a Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának biológus szakára, amit végül 2005-ben Pécsen fejezett be. Még ebben az évben jelentkezett a PTE Orvostudományi Karának doktori képzésére, ahol megkapta a Magyar Tudományos Akadémia PhD-hallgatóknak kiírt Roma Ösztöndíját. Doktori disszertációját 2013-védte meg, diplomamunkájában a romák genetikai érzékenységével foglalkozott a daganatos betegségek kialakulása kapcsán. 2010 óta munkatársa a PTE Általános Orvostudományi Kar Orvosi Népegészségtani Intézetének, orvos-, gyógyszerész- és fogorvostan-hallgatókat tanít. 2017-től elnöke a Bogdán János Alapítványnak, mely a hátrányos helyzetű gyermekek oktatását tűzte ki célul. 2020-ban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott. Férje Dr. Kiss István kutatóorvos, a PTE Orvosi Népegészségtani Intézetének vezetője, lányuk 13 éves.

Nyitókép: Orsós Zsuzsanna/Németh András Péter

Ajánljuk még:

„Évente minimum 300 különböző új receptet főzünk meg együtt”: Borbás Marcsival és Antal Csillával a Konyhám 200. adása kapcsán beszélgettünk

Borbás Marcsi Konyhám sorozatának 200-ik adását látjuk ma az egy.hu oldalán. Ez alkalomból páros interjú keretében villantjuk fel a műsor készítésének kulisszatitkait. Antal Csilla tíz éve segíti Marcsit a konyhában. Ahol egyikük mozdulata véget ér, ott kezdődik a másiké: ebből a szimbiózisból bontakoznak ki hétről-hétre a sokunk által kedvelt finomabbnál-finomabb receptek. 

 

Már követem az oldalt

X