„A szigorú állami szabályozásnak is tudtam örülni” – tapasztalatok a németek környezetvédelméről

GolfÁramlat

„A szigorú állami szabályozásnak is tudtam örülni” – tapasztalatok a németek környezetvédelméről

A nagy nyugati országok ipari kibocsátása sok kérdést felvet, de azon nem lehet vitatkozni, hogy a hétköznapi életben sok aprósággal előrébb járnak egy-egy országban, mint nálunk, ahol a szelektív gyűjtés annyit jelent, hogy külön dobjuk ki a műanyagot. Már ha külön dobjuk...

Az elmúlt három-négy évben a zero waste életmód divathullámának hála sokat fejlődött hazánk zöld közössége, és egyre többen érdeklődnek a tudatos fogyasztás témája iránt. Ebben a folyamatban előre lépkedve számos olyan eszközt, módszer ismerünk meg, amit Európa más országaiban akár évek óta tesztelnek, használnak nagy örömmel.

Németországban éltem korábban éveken át, így a legtöbb példát onnan ismerem, összehasonlítani is azzal tudom az itthoni dolgokat. A nagy multik például már akkor elkezdték bevezetni a csomagolás nélküli mérést a zöldséges standon Németországban, amikor itthon még azért is furcsán néztek rám, ha a saját textilszatyromba pakolva tettem fel valamit a pultra. Ott csak ki kellett választanom a mérlegen, hogy saját zacskóban, esetleg teljesen csomagolásmentesen kérem-e az adott terméket, és a gép eszerint dobta ki az árcímkét. A nejlonzacskóért mindeközben fizethettem, mint a katonatiszt – szerencsére, manapság már Magyarországon is jól ismerjük ezt a technikát. 

Szintén kedveltem a PET-palackok és üvegek általános betétdíjazásának szokását. Kint az italok vásárláskor külön üvegdíjat számolnak fel a kasszánál, amit visszatérítenek, amikor a bolt mellett kihelyezett automatába dobjuk az üres üvegeket. Tulajdonképpen ezzel ösztönzik az embereket arra, hogy ha maguktól nincs igényük a környezetvédelemre, legalább a pénztárcájuk kedvéért figyeljenek oda kicsit a hulladékgyűjtésre. Idehaza sok áruházban találunk üvegvisszaváltó-automatát, ami hasonló elvek szerint működik, de tudomásom szerint a PET-palackok visszaváltása nem általános.

A klasszikus turkálók közel sem olyan gyakoriak és népszerűek Németországban, mint nálunk, ugyanakkor a legtöbb városban megtalálhatóak az ún. adományboltok, ahova bárki beviheti a megunt holmijait, és vásárolhat is a mások által leadott termékekből. A használt ruhákat, könyveket, lakberendezési- vagy műszaki cikkeket filléres áron lehet beszerezni e helyeken, így sokak számára afféle hobbinak is számít a bolhapiac jellegű boltokat járni. Magyarországon a fővárosban is találunk ilyen boltokat - legelterjedtebb talán a 2011 óta működő Cseriti hálózata, de lassan minden kerületben bukkanhatunk valamilyen adományboltra, és a vidéki nagyvárosokban is egyre több ilyen üzletet találunk.

A németek környezettudatosság iránti érdeklődését mutatja az is, hogy az első csomagolásmentes bolt már 2014-ben megnyílt az országban, és a számuk azóta is folyamatosan nő. Náluk a hagyományos üzletek polcain is sokkal több a környezetbarát címkével ellátott termék, legalábbis mikor hazaköltöztem, feltűnő volt a különbség.

De nem csak a vásárlás ügyében van még fejlődnivalónk. Egy családi házban kialakított lakásban laktam odakint, és az első időkben nem egyszer elcsodálkoztam azon, milyen nagy hagyománya van a németeknél a szelektív hulladékgyűjtésnek. A faluban, ahol éltünk, alapvetően három kuka járt minden házhoz: egy a papírnak, egy a műanyagnak és egy a „vegyes” szemétnek. Ezenkívül külön kellett leadni a helyi telepen a fémet, de a főbérlőnk ügyelt arra, hogy legyen hely a kukák mellett egy tárolónak, amibe a vashulladékok kerültek. Vagyis nekem, mint „végső felhasználónak” minden adott volt, nem kellett extra lépéseket tennem, hogy a szemetem újrahasznosítható része valóban eljusson a megfelelő feldolgozótelepre. Az elköltözésünk előtt nem sokkal (2019-et írtunk akkor) megjelent egy újabb kuka az udvarban a komposztálható biohulladék számára, tehát  már ezt is külön lehetet gyűjteni ott is, ahol a ház lakói maguk nem komposztáltak. Hazai viszonylatban a Covid hatása a kertekben is megmutatkozott: mintha többen érdeklődtek volna a természet és a háztáji feladatok iránt. Mi magunk is számos cikket írtunk és videót készítettünk az egy.hu oldalán például az ökogazdálkodásról, permakultúráról, komposztálásról is – úgy tűnik, korábban nem látott széleskörű érdeklődés övezi e témákat.

Mondhatjuk természetesen, hogy a zöldebb életmód pénztárca kérdése (bár ez az állítás nem minden esetben állja meg a helyét, ahogyan itt kifejtettük), és felmerülhet az a kérdés, vajon a németek akkor is ilyen tudatosak lennének-e, ha nem kényszerítené őket az állam a környezettudatosságra?

De nézhetjük ezt a kérdést onnan is, hogy a szabályozásoknak oka és célja van, jelen esetben nem is rossz, és általuk a társadalom hatékonyan tanulhat, s a tagok egyen-egyenként fejlődhetnek. Vagyis talán nem is baj, ha van némi szabályokban előírt ösztöke, hogy ne vegyünk még egy nejlon zacskót, ha egyszer másképpen is lehetne...

Ajánljuk még:

Az ember mindig többet ér, mint a gépei – öregen is, demensen is

Egyre több idős tanítványom, ismerősöm fogalmaz meg a senior akadémián valamiféle szorongást az új eszközökkel kapcsolatban. Nem a készüléktől félnek, nem is attól, ami azt működteti – csak attól, hogy mi lesz, ha a gépek még okosabbak, ők maguk pedig még elesettebbek lesznek.

 

Már követem az oldalt

X