A vajrépa (Brassica rapa subsp. rapa var. majalis) vagy más néven fehér répa nem más, mint a tarlórépa egy korai vetésű, fehér héjú változata. Az ókor óta termesztett kultúrnövényünk, ami a burgonya térhódítása előtt még nagyon fontos terménye volt a mezőgazdaságnak, hiszen vitaminokban gazdag, és ásványi anyag- illetve fehérjetartalma is említésre méltó.
Levelei a spenóthoz és a sóskához hasonlóan nyersen és főzve is felhasználhatók, de még levélnyelét sem kell a komposztra dobni: a spárgához hasonlóan főzhetünk belőle.
Honosítási előkísérleteit 1981 és 1985 között végezték a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben Kecskeméten, és arra az eredményre jutottak, hogy a Navet des Vertus Marteau és a Navet demi-long de Croissy fajták alkalmasnak látszanak a hazai termesztésre. Fűtés nélküli fólia alatti hajtatását is ajánlották, méghozzá szeptemberi vetéssel. Ekkor élte reneszánszát a vajrépa.
Népszerűségéhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a háziasszonyok egyre keresték az új ízeket, és egyre fontosabbá vált az egészségesebb táplálkozás is. Az ezt biztosító zöldségválaszték bővítésére pedig kiválóan alkalmas volt a vajrépa, így szinte egyik pillanatról a másikra „került elő újra a szekrényből”. Tóthfalusi Miklós így ír róla könyvében, 1847-ben: „Régóta mívelés által temérdek fajtája állott elő, mellyek leginkább a gyökerek alakja, nagysága és színére nézve különböznek egymástól.”
A neve nem véletlenül vajrépa: elnevezését kellemes zamata, finom állaga miatt kapta.
Az egyes fajták tenyészideje 45-65 nap között változik, és termesztése viszonylag egyszerű – leszámítva kicsit magasabb víz- és tápanyagigényét. A vajrépa Európa vagy Közép- Ázsia területeiről származik, és mint táplálék, nagyon elterjedt volt, különösen a Földközi-tengerrel határos országokban. Hazánkban szabadföldi termesztésre leginkább a Dunántúl csapadékosabb vidékein nyílik lehetőség, ám minőségét a talaj nagymértékben meghatározza. A könnyű, száraz talajokban a gyökér megkeményedik, erős illatúvá és fanyar ízűvé válhat, a magas mésztartalom pedig csökkenti a termés mennyiségét és minőségét is.
Mivel megköveteli a magas tápanyagot, talajzsaroló növényként tartják számon, és mivel a közvetlenül adott szervestrágyázást nem szereti, igényes növényt kell követnie a vetésforgóban. Önmaga után 3-4 évig nem vethető, és vetése után a talajt nedvesen kell tartani a gyors, egyenletes kelés érdekében.
Legveszélyesebb ellensége talán a földibolha, aminek kártétele ellen gyakori és bőséges öntözéssel tudunk védekezni.
Jól tárolható: a tárolásra szánt vajrépát megtisztítják a talajtól, lefejelik és a területen hagyják száradni. A nyári és az őszi fajták alkalmasabbak az eltevésre: tárolásuk pincében, száraz homokban vagy prizmában történhet.
Frissen reszelve vagy szeletelve előételként, sárgarépával vagy más zöldségfélékkel, ecetes mártással szokás elkészíteni, főzve pedig úgy dolgozhatunk vele, mint a karalábéval: leveseket, főzelékeket készíthetünk belőle.
Régen bevett szokás volt, hogy a legjobb minőségű vajrépákat kiválogatták, lereszelték és a fejes káposztához hasonlóan savanyították,
azonban a hazai termés nagy része még ekkoriban is takarmányként hasznosult. Jelentősége azonban emellett is nagy volt, hiszen a zöldségellátás szempontjából legszegényebb időszakokban is rendelkezésre álló friss zöldségnek számított.
A mai vetőmagárusításban leggyakrabban a következő fajtákkal találkozhatunk: Tokyo silky sweet, Tokyo white cross és Snowball, vagy a lilás árnyalatú Di Milano a colletto viola. A Fukukomachi F1 egy korai, elsősorban hajtatásra ajánlott fajta, a Purple Top White Globe F1 pedig egy középkorai, friss fogyasztásra és tárolásra is alkalmas választás.
Érdemes bevezetnünk étrendünkbe csíraként történő fogyasztását is: a vajrépa csíra kissé hasonlít a káposzta és a retek ízére, ez utóbbi csípősségét azonban nélkülözi. A benne lévő tápanyagok: szulforafán, C-vitamin, K-vitamin, B9-vitamin, vas, cink, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, rostok és klorofill. Már az áztatást követő hatodik naptól ehető, és a csírák között is ismert kiemelkedő egészségtámogató hatásairól.
Nyitókép: 123RF
