Nevelőanyám is evett így olykor, és ugyan furcsa számomra ez a párhuzam, ez az önkéntelenül másolt minta, de rá kell ébrednem, hogy vannak fogások, amik nem kívánják feltétlenül a körítést, terítést, melegítést, mert hidegen-melegen annyira finomak, hogy minden módon és hőfokon kelletik, mi több eladják magukat. Nekem ilyen a kelkáposzta-főzelék, rajongok érte, főleg, ha hideg.
A nevelőanyukám édesanyja, a Mama is hidegen ette, de az ő főzelékét nem szerettem annyira, mert egészbe rakta bele a köménymagot, és hiába bizonygatta, hogy az csak egy magocska, ha ráharaptam a köményre, elment a gusztusom az ebédtől, ha hideg, ha meleg volt.
Amikor nem látta, kipiszkáltam a köményt a főzelékből,
de nem tudtam elrejteni előle, pedig még a rongyosra foszlott viaszosvászon asztalterítő mintáit is segítségül hívtam. Azt reméltem, ha a szőlőindák kacskaringói közé rejtem a puhára főtt köményt, nem veszi észre. Mindig észrevette, mindig volt fejmosás, amit azért nem vettem annyira a szívemre. Mama széplelkű asszony volt, és nem volt igazán goromba soha, pedig gyerekként azért próbára tettük a türelmét sokszor. Kapott tőlünk hideget-meleget.
Nála ettem aztán hidegen paradicsomos káposztát, meg a töltött káposztából kiettem a gombócot is. Ma sem értem, miért ízlett annyira a fagyos gombóc, de valamiért mégis etette magát spejzhidegen, pedig a sparhelten, amin főzte, fel is melegíthette volna. Ha kérem, biztos megteszi, de jó volt az úgy is nagyon. Keményen, hidegen, gyorsan. Kenyér, káposzta és szaft nélkül.
A krumplis tészta is nagyon finom hidegen. Ez már inkább felnőttkori gasztroélményem, amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor kaptam rá. Ők csak frissen és forrón szerették, vagy maximum másnap, és csak úgy, ha jól odapirítottam az alját. Nekem két rohanás között bizony jólesett az hidegen is, kivakargatva a pirult rész maradékát a kislábasból.
Ma is sokszor eszem így, hűtőhidegen, két cikk megírása között.
Néha eszembe jut, hogy mások ezt talán kapkodónak, akár igénytelenségnek könyvelik el – de tegye a szívére a kezét mindenki, ha otthon, egyedül éri az ebédidő: biztosan megteríti magának szépre az asztalt? Mindig tányért, alátétet, szalvétát vesz elő? Mindig forral, mindig melegít? Vagy ha mégis ilyen gondos – ennek ellenére nem esik néha jól az ilyenfajta „kibánja” lazaság?
Nekem belefér, ráadásul tényleg szeretek ezt-azt befalni hidegen is. A fasírtot például csakis kihűtve, másnap szeretem megkóstolni, mert frissen megüli a gyomrom, pedig már régóta tepsiben, olaj nélkül sütöm. De ilyen szenzációs,
hideg lakoma számomra a disznótoros kolbász és majoránnás májas hurka is. Hidegen az igazi. Kenyér nélkül leginkább.
Apropó májas – a hagymán pirított csirkemáj is hidegen a legjobb (nekem), és szintén kenyér nélkül csipegetem, télen, a spejz kövén lehűtött serpenyőből, legfeljebb savanyúságot vagy salátát eszem mellé.
De hogy az édes fogásokról is ejtsünk némi szót, mindenképp megemlítem a fánkot, amit mondjuk forrón is szeretek, ha lehet még forróbb lekvárral a közepén, de mit meg nem adnék azért, ha újra gyerekként ehetném a legnagyobb, zománcos vájlingból. Annak is a legaljáról, ahol összegyűlt a fánkra szórt porcukor és a sütéshez használt olaj tésztából kicsorgó maradéka. A legaljáról, ahol szinte a fánkra cserepesedett ez a csemege, az olajos porcukor. Nincs ezen mit szépíteni: az egyik legfinomabb étek volt az számomra gyerekként, és higgyétek el, ma is szeretem. Ahogy a hidegre dermedt szilvás gombócot is. Hidegen. Sok lekvárral. Cukorral. Szerintem sokan szeretik így, mások is.
Ajánljuk még:
VACSORÁZZ BORBÁS MARCSIVAL – DIÉTÁS TÖLTÖTT KÁPOSZTA
A MAGAS VÉRNYOMÁS CSENDES ÜZEMMÓDBAN IS JELENTKEZHET, ÚGY, AHOGY NÁLAM
