Kezd visszatérni az élet a rendes kerékvágásba. Munka után és hétvégén már elmegyek sörözni, kerti partikra hívnak, a boltba is beugrom csak úgy, akár nézelődni is (méghozzá maszk nélkül!), nyaralást tervezek (külföldre!), sőt, már moziban is voltam. De még mindig nem értem, hogy volt bő egy évvel ezelőtt energiám az ilyesmikre úgy, hogy csak reggel és délután ittam egy-egy kávét, ráadásul minimum másfélszer ennyit is dolgoztam. Ugyanezt hallom a barátaim, ismerőseim zömétől is: eluralkodott rajtuk valamiféle fáradtság, valami lassúság, és sokkal alacsonyabb sebességben tudnak csak visszatérni abba a megszokott világba, amibe a bezártság és bizonytalanság hónapjaiban annyira vágytak. De miért van ez így?
Azért, mert
a változás az egyik legkimerítőbb dolog a világon.
Emlékszem, hogy ahányszor új lakásba költöztem életemben, néhány hétig úgy éreztem magam, mintha három műszakban dolgoznék, heti 20 túlórával, és mellette egyedül nevelnék néhány hiperaktív vizslakölyköt is. A változás rengeteg erőmet szívta el, és rengeteg gondolkodásra kényszerített: még nem találtam meg rutinból a kávéscsészémet reggelente, még matekoznom kellett, hogy mikor és milyen tömegközlekedési eszközzel induljak el bármerre ahhoz, hogy ne késsek el, még nem volt kialakult rendje annak, hogy hol álljak meg a kocsival úgy, hogy a szomszéd is biztos elférjen. Ezek külön-külön nem tűnnek ugyan nagy problémáknak, de összeadva őket elég komoly energiákat képesek elszívni.
És hát ha valamiből, változásból volt bőven az elmúlt egy évben.
Hol volt munka, hol nem, hol home office volt, hol be kellett menni valahová, hol kinn lehetett lenni az utcán, hol sietni kellett hazafelé – ember legyen a talpán, aki ennyi bizonytalansággal könnyedén együtt tudott élni.
Ráadásul ez egy klasszikus „üss vagy fuss” stresszhelyzet volt, az a fajta, aminek hatására a testünkben kortizol termelődik, vagyis egy olyan hormon, amit a mellékvese termel, és az adrenalinnal együtt a stresszes szituációk leküzdésében segít nekünk: az adrenalin a pulzust növeli meg, segít, hogy több vér jusson az izmainkba, ezáltal nagyobb erő kifejtésére legyünk képesek, a kortizol pedig a cukrok szintjét növeli a vérben, fokozza a glükózfelhasználást és növeli azoknak az anyagoknak a mennyiségét, amik a szövetek helyreállításához szükségesek.
Ez így rövid távon működik is: ha egy néhány perces vagy órás veszélyes helyzetben találjuk magunkat, a kortizol segíthet annak leküzdésében. Viszont ha a stressz hónapokon át tart, akkor először az állandóan magas kortizolszint okozhat károkat a szervezetünkben, idővel pedig a mellékvese „kimerül”, és képtelen lesz kielégíteni a szervezet kortizolszükségletét.
Ilyenkor üt be a krónikus fáradtság, az ingerlékenység, romlik a stressztűrő képesség, nehezebbé válhat az alvás, sőt, nőknél a teherbeesés is nehezebb lehet a kortizolhiány miatt. Néhány tünet valószínűleg többünknek is ismerős az itt felsoroltak közül...
Pánikra viszont semmi ok, valószínűleg nem maradunk örökre így, egyszerűen csak pihenésre van szüksége a testünknek. Relaxáljunk, mozogjunk, hallgassunk zenét, próbáljuk meg jól érezni magunkat – és ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, amiért mindezt több hónapnyi „kényszerpihenő” után tesszük. Talán nem gondolunk bele, de amit mi pihenésnek, lazításnak hittünk, az a testünknek nagy megpróbáltatást jelentett. Megérdemli, hogy most egy ideig (már amennyire a lehetőségeink engedik) türelmesen és kíméletesen bánjunk vele.
Ajánljuk még:
AGÓNBAN VAGY AGÓNIÁBAN AKARSZ ÉLNI: HOGYAN FOGOD FEL AZ IDŐSÖDÉST?
DARÁZSCSÍPÉS – A TUDÁS ÉLETET MENTHET
„AZ ORVOS IS MEGLEPŐDÖTT, MIKOR 34 ÉVESEN SZTRÓKOT KAPTAM”
