Agónban vagy agóniában akarsz élni: hogyan fogod fel az idősödést?

Július harmadikán egy budapesti kerületben, egy szenior egészségnapon tartottam főként a tanulással kapcsolatos életvezetési tanácsadást az időseknek, amikor leült velem szemben egy láthatóan jó fizikai és lelki állapotban lévő, szőke, hatvanas hölgy, aki a szenior korú fizikai mozgás lehetőségeiről érdeklődött.

A beszélgetés átterelődött a mindennapokra, s kiderült, hogy sok feladata, aktív munkája mellett idős szüleit is gondozza, akik viszont már nincsenek jó egészségi állapotban, s világra is egyre szomorúbb szemmel tekintenek. „El akarom kerülni a sorsukat!” – mondta nekem az asszony – nekik az élet már csak arról szól, hogy mikor jön a halál, nincsenek céljaik, örömeik, vágyaik, csak a gyógyszerekről és az orvosokról beszélgetnek. Azt tudtam neki mondani, hogy igen: jól csinálja, mert nem mindegy, hogy az élet utolsó évtizedei az agón vagy az agónia szó jegyében telnek.

Bár a két ógörög szó azonos gyökerű, az agón versengést, játékot jelent, az agónia viszont küzdelmet, haláltusát. Nagyon fontos, hogy e két szót ismerve, még teljesen aktív korunkban, mondjuk negyvenes-ötvenes éveinkben fizikai, lelki, szellemi és spirituális tekintetben hogyan nézünk önmagunkra. Olyan emberként, aki hagyja, hogy teljesen elragadja az idősödés szükségszerű biológiai folyamata, vagy olyan emberként, aki lassítani akarja ezt az elkerülhetetlenséget, s ezért „felveszi a harcot”: rendszeres fizikai mozgást ír elő önmagának, keresi a lelki energiát adó emberek, közösségek világát, s nagyon vigyáz arra, hogy az egészséges és a kor előrehaladtával szükségszerű agyi leépülési folyamat minél lassabb legyen.

Akik tesznek önmagukért, az életet tehát nem egy agónia-folyamatnak fogják fel,

ahol depresszív hangulatban átadják magukat a „semmi értelme nincs semminek”,

„úgyis elkerülhetetlen a leépülés”-állapotnak, hanem az utolsó pillanatig értelmes, célokkal teli életet élnek, akkor is, ha kisebb-nagyobb betegségek kínozzák őket (hiszen teljesen egészséges ember nagyon kevés van).

És igen, ha valaki az agónban akar élni, akkor már most, negyven-ötven évesen el kell kezdenie a rendszeres mozgást, a helyes táplálkozást, a lelki és mentális egyensúly megtalálását, és a spirituális harmóniát magában, a világgal és a világon túli létezéssel.

Ha az ember fizikai, lelki, szellemi-mentális és spirituális egyensúlyban van, sokkal kevésbé lesz beteg, s ha mégis beteg lesz, sokkal könnyebben tudja azt kezelni, elhelyezni életében. Az „agón” embere tehát nem feltétlenül egészséges, de biztosan egészségesebb az „agónia” emberénél. Az utóbbi ugyanis élete negyvenes-ötvenes éveiben nagyon gyakran elfeledte azt, hogy felkeljen a tévé vagy a számítógép elől, s rendszeresen mozogjon, hogy a lelki problémáit olyan emberekkel és technikákkal javítsa, amellyel energiadús környezetet teremt magának. Nagyon gyakran azt hitte, hogy neki már nem is kell tanulnia – tanult ő már eleget – így agya gyorsabban épül le, mint az egészséges társaié, s a hatvanas éveiben vagy utána élete már valóban csak a gyógyszertár-SZTK-kórház háromszögben zajlik.

Éppen ezért most kérem minden negyvenes-ötvenes éveiben járó olvasómat arra, hogy nézzen körül a környezetében, s válasszon olyan fizikai mozgásprogramot, ami egészségi állapotának és érdeklődésének megfelelő,

s ezzel együtt ősszel keressen valamilyen szenior képzési programot,

amellyel a lelki és szellemi harmóniát elérheti és biztosíthatja saját maga számára! Legyünk az agón emberei, mielőtt már nem választhatunk, és az agónia következik!