Kissé kínos, ám igen tanulságos tapasztalatom a szennatea erejéről

Egészség

Kissé kínos, ám igen tanulságos tapasztalatom a szennatea erejéről

Mindig is vallottam, hogy különböző problémák esetén első körben jobb természetes gyógymód után nézni, mint bekapni egy-egy tablettát. De az igazság az, hogy mégsem hittem eléggé mindebben, mert a szívem mélyén el nem tudtam képzelni, hogy egy ártalmatlan(nak tűnő) tea olyan erős hatást érhet el, mint a sokat ígérő alucsomagolásos bogyókba ágyazott, laboratóriumokban kikísérletezett pirula. Egy váratlan baleset azonban megtanított, hogy nem szabad lebecsülni a természet erejét, és hogy teafronton sem árt az elővigyázatosság!

Egyik éjjel iszonyatos, elviselhetetlennek tűnő hasgörcsre ébredtem fel. Elmentem a mosdóba, és innentől kezdve egy 2,5 órán keresztül tartó, igazi tortúra vette kezdetét, szűnni nem akaró görcsös hasfájással, és ennek minden kellemetlen velejárójával. Az egészben az aggasztott legjobban, hogy a fájdalom nem hasonlított se lokalizációban, se mértékében semmi olyan problémához, amit valaha már átéltem, ráadásul a kínlódásom során végig azon gondolkodtam, hogy a nap folyamán nem ettem semmit, amit a családtagjaim ne fogyasztottak volna, ám szemmel láthatóan csak én szenvedtem az éjszaka közepén. Reggel 6 felé elhatároztuk, hogy mentőt hívunk, mert bizonyára valamilyen ismeretlen szörnyűség támadt rám, ami miatt kínok kínjával fogok hamarosan elhalálozni.

Már épp készültünk tárcsázni az ügyeletet, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy mégis van valami, amit csak én fogyasztottam. Lefekvés előtt megittam egy jó nagy bögre, kellemes ízű teát, aminek meg se néztem a nevét és alkalmazási területét. Mint kiderült, szennateát kortyolgattam, az orvosok által javallt mennyiség bő kétszeresét, ráadásul az ideálisnál jóval tovább áztatva.

A szenvedés még tartott egy ideig, de legalább már tudtam, hogy nem mérgeztek meg, nem lett bélcsavarodásom, nem történt velem semmi, az orvostudomány számára még ismeretlen szörnyűség, így a fájdalmakat felerősítő égető félelem megszűnt. Átvette a helyét a kérdés: „mégis hogy lehettem olyan hülye, hogy nem olvastam el a rövid és tömör feliratot a tea dobozán, ami azt mondta: HASHAJTÓ?” Rosszullétem közepette is egészen elképesztőnek találtam, hogy egy kanálnyi összetört száraz növény – tehát nem egy elérhetetlen, nehezen beszerezhető, másféle alkalmazásra szánt különleges szer! – földhöz tud vágni egy egészséges felnőtt embert. Aztán szerencsésnek éreztem magam, hogy megúsztam ennyivel, a szennatea túladagolása ugyanis az enyémeknél sokkal erősebb tüneteket is okozhat.

Mi is az a szenna? 

A szenna (Senna Alexandrina) egy Észak-Afrikában és Indiában honos cserje, melyet a hagyományos indiai gyógyászat évezredek óta használ. Arab közvetítéssel feltételezhetően már a középkorban eljutott Európába, az utóbbi évtizedekben pedig tudományos vizsgálatoknak is alávetették a cserjét, melynek szeptemberben gyűjthető levelei és termése használhatóak gyógyászati célokra. Számtalan hatóanyaga közül az atrakinon-származékok és a szennozidok fejtik ki legintenzívebben a hatásukat, ezek ugyanis a bélrendszer irritálásával egyrészt perisztaltikus mozgásra késztetik azt, másrészt pedig meggátolják a folyadékfelszívódást. A két hatás együttesen tökéletes hashajtóvá teszi a szennát. Az igénytelen gyógynövény hazánkban ugyan nem terem meg, de drogériákban és patikákban egyaránt olcsón beszerezhető. 

Szenna méregtelenítőként? – Csak mértékkel!

Értelemszerűen felmerülhet a szenna szerepe egy tisztítókúra részeként, hiszen eltűnteti az esetleges parazitákat, a méreganyagokat, salakanyagokat,  ráadásul fokozott immuntevékenységre sarkallja a szervezetet, ezáltal erősítve az immunrendszert. Viszont nem felejtkezhetünk meg arról, hogy szigorúan csak kúraszerűen alkalmazható, 10 napnál tovább semmiképp ne fogyasszuk, ugyanis egyrészt felboríthatja a szervezet folyadék- és elektrolitháztartását, másrészt előbb-utóbb a vastagbél izomzatának elernyedését váltja ki, ami a várt hatással ellentétben éppen, hogy komoly székrekedéses problémákhoz vezet.

Szenna fogyókúraként? – Semmiképp!

Logikus lenne persze az is, hogy fogyókúra részeként alkalmazzuk a szennafogyasztást, hiszen a gyorsabb anyagcsere segít abban, hogy súlytól szabaduljunk meg. Ugyanakkor (éppen a túladagolás, vagy a túl hosszú ideig való alkalmazás következménye miatt) nem várhatunk tartós eredményt a fogyásban a szennától. Meg kell hagyni, én egy napig nagyon karcsú voltam a „baleset” után, de inkább választottam volna a gömbölyded pocakot, mint azt a fájdalmas hasgörcsöt! Nem mellesleg a szenna nem megfelelő alkalmazása okozhat májtoxicitást és hipokalémiát, vagyis veszélyes fokú káliumcsökkenést is, ami könnyen vezethet szívműködési zavarokhoz!

Tehát ha fogyni akar valaki, érdemes az anyagcserét tartósabban, ám kevésbé intenzíven gyorsítani – ehhez is adtunk tippeket, ebben a cikkben. A szennát tartsuk meg annak, ami valójában: egy erős hashajtó, amit akkor szabad bevetni, amikor más nem segít – és konzultáljunk előtte kezelőorvosunkkal, mert vannak ellenjavallatok szép számmal!

Megfelelő mennyiségben nem akkora tortúra, mint az én kalandomban, de azért kellemes élményre senki ne számítson! Nem is merek belegondolni, mi lett volna, ha mindez másnap, néhány órával egy éjszakai repülőút előtt történt volna. De az biztos, megtanultam az esetből, hogy ne becsüljek le egyetlen gyógynövényt se, mert erősebbek, mint gondolnám, és olykor erősebbek, mint én magam. És ha valaha az életben székrekedésem lesz? Legalább tudni fogom, hova forduljak!

Ajánljuk még:

Tamási, Benedek, Tompa – kuckózz be mesés szeptemberi íróinkkal!

Szinte napra pontosan szeptember 1-jén tényleg beköszöntött az ősz. S ha már az időjárás inkább a lakásba száműz bennünket, olvassunk! Szerencsénkre szeptember híres író-szülöttei épp olyanok, hogy műveiket felnőttként önmagunknak is jószívvel olvashatjuk, de még jobb, ha egy-két gyerek mellénk telepedik, így a felolvasás akár esti családi program is lehet!

 

Már követem az oldalt

X