Halogatás és alkudozás: vívódásaim a tisztítókúra előtt, közben és után

Tisztítókúra: miért is jó?

Idén másodjára határoztam el, hogy belevágok egy tisztítókúrába. Január végén-február elején már megcsináltam egyszer, úgy éreztem, eljött az ideje egy belső nagytakarításnak. Ilyenkor főleg zöldségeket, gyümölcsöket eszem, vagy a levüket iszom, turmixokat készítek és salátákat dobozolok. A néhány napos, akár hetes kúra mindig jó hatással van rám, a végére sokkal fittebbnek és energikusabbnak érzem magam. Nem mellesleg ilyenkor néhány kiló is eltűnik rólam, ami csak fokozza a jókedvemet. Mindezek ellenére sokszor (mindig) nehezemre esik belevágni – így voltam ezzel az idei másodikkal is.

Szeretek enni. Egyszer egy állásinterjún a hobbimról kérdeztek: mi az a tevékenység, amit rendszeresen végzek, nem muszájból, hanem élvezettel, a szabadidőmben, vagy ha úgy adódik, bárhol és bármikor. Én meg rávágtam, hogy az evés. Nevettünk, pedig komolyan gondoltam.

Talán ezért is hoztam meg azt a kompromisszumot, hogy igyekszem ésszel, de jókat enni, cserébe viszont rendszeresen sportolok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ehhez mindig tartom magam; a kivitelezés időnként döcög, sőt megbukik: hajlamos vagyok ugyanis ész nélkül enni és sportmentesen létezni. Igaz, ezek a periódusok nem tartanak sokáig, előbb-utóbb mindig arra jutok, hogy így nem mehet tovább. Olyankor kitűzök egy időpontot, amikor majd megkezdem a tisztítókúrát, átszervezem a napirendemet, hogy legyen helye majd megint a sportnak. Ez történt az év elején, és ez történik most, májusban is.

Néhánynapos tisztítókúra: az én receptem

Néhány héttel ezelőtt ugyanis megint felvillant a fejem fölött egy képzeletbeli, piros neonfényű reklámtábla, rajta a felirattal: „Megtelt”. Azonnal arra gondoltam, hogy akkor itt az ideje egy újabb, néhánynapos tisztítókúrának, hogy egy kicsit tehermentesítsem a szervezetemet és feltöltsem magam vitaminokkal, hasznos tápanyagokkal és extra energiával.

Így kezd a tisztításba

A szakértők és tanácsadók mindig azt mondják, „kezdd el most”, ne holnap, „majd” vagy hétfőn, mert akkor megette a fene az egészet. Nekem mégis az vált be, amikor kitűztem az első napot, ami általában egy közhelyes hétfő, olykor éppen a hónap elején. Így van időm felkészülni – fejben is.

A megelőző napokban már odafigyelek arra, mit eszem, a sportolásnak is megkeresem a helyét a napirendemben, felépítem az edzések menetét, kitalálom, hogy mit fogok enni, bevásárolok, esetleg előre elkészítek egy-két salátát, hogy gördülékenyebben induljon a kúra.

És itt jön a neheze! Ahogy közeledik a kijelölt hétfő, elkezdek alkudozni saját magammal:

„Lehet, hogy egy héttel el kellene tolni, mert a következő napokban sok dolgom lesz.”

„Nincs abban semmi, ha mégsem hétfőn kezdem, hanem kedden, vagy szerdán, egy nap igazán nem számít.”

„Ha én nem eszem meg a maradék tortaszeletet, akkor ki fogja?!”

„A hétvégén lesz az a vacsora… Lehet, hogy csak azután kellene elkezdeni, mert olyan régen ettem már egy jó harcsapaprikást túrós csuszával, sült szalonnával, ropogós pörccel…”

Jól tudom, hogy az ilyen-olyan halogatás végül egyértelmű kudarchoz vezet. A két napból egy hét lesz, abból egy hónap, míg végül eljutok oda, hogy „tényleg el kellene kezdeni”, de már én sem hiszem el... Akkor meg nem jobb előbb túlesni rajta? Nem kötelező, persze, de érzem, hogy szükségem van rá, a testem és a lelkem is hálás lesz érte. Megcsináltam már korábban is, most miért ne tudnám? Nagy levegő, kifúj, belevág.

Mentségemre legyen mondva, nehezen indulok, de ha elkezdem, akkor betartom a szabályokat. Ezeket a szabályokat sokszor sokkal szigorúbban veszem, mint amennyire megengedő lenne egy-egy tisztítókúra, vagy akár fogyókúra is. Különösen az elején kísértenek meg olyan ördögi gondolatok, miszerint egy szelet sütemény vagy egy kocka csoki belefér, vagy „attól a kakaós csigától igazán nem lesz semmi bajom”, „egy maréknyi sós perectől nem dől össze a világ”. Pedig tudvalevő, hogy egy szelet csokit és az egy maréknyi sósat is követi a második, a kakaós csigát a francia krémes, az egyszer kihagyott edzést pedig az egyhetes lustálkodás.

Míg a fejemben megy az alkudozás, hogy mit egyek, mikor és hogyan böjtöljem azt ki másnap, és egymást követik a kifogások, addig jól tudom, hogy nem szabad engedni a csábításnak. Ha sikerül, még

jobb a kedvem, mert bebizonyítottam magamnak, hogy erős vagyok, kitartó, és meg tudom csinálni.

S bár ezek a tisztítókúrák vagy méregtelenítések csak néhány napig, esetleg egy hétig tartanak, a sok jó hozadékuk mellett (jobb lesz a közérzetem, energikusabbnak érzem magam és egészségesebbnek, lemegy rólam az első néhány kiló) van egy hosszú távú eredménye: jó pár hétig nem esik nehezemre egészségesebben élni, tudatosabban étkezni és rendszeresen sportolni. (Bárcsak örökre szóló életmódváltás lenne mindez! Csakhogy én nem olyan lány vagyok...) Mégis, akár hónapokig képes vagyok fenntartani a jó érzést, miközben hétről hétre kevesebbet mutat a mérleg anélkül, hogy észrevenném.

Végül olykor hagyom magam elcsábítani egy szelet tortával vagy egy harcsapaprikással sült szalonnával és ropogós pörccel. Csak arra kell(ene) vigyáznom, hogy ne essek át megint a ló túlsó oldalára.

Nyitókép: Kaboompics .com / Pexels