Egészség

Csalán – szeressük meg szúrós szépségét, mert még véletlenül se gyomnövény!

A csalánról ma már egyre többen tudják, hogy méltatlanul elhanyagolt növénye a Földnek. Pedig kár távol tartani a kertektől, egy kis „csalánültetvény” minden apró kert sarkában elfér. Ha mégse, akkor meg érdemes kifejezetten olyan túrákat, kirándulásokat tenni a környéken, ahol bőséggel szedhető ez a csodatévő gyógynövény. 

A csalán többé nem ellenség

Nem szeretem egyetlen növénynél se a csodatévő kifejezést használni. Nem akarok többet ígérni, mint amire egy-egy gyógynövény képes. A csalán azonban tényleg kiemelkedik sokoldalúságával a többi növény közül. Mindezt úgy, hogy közben még mindig nem jó a közvélekedés felőle. Pedig egyre kevesebben sajnálják le. Egyre kevesebben irtják nagy erőkkel. Egyre jobb az egészségügyi „PR”-ja.

Gyerekkoromban én is gyomként ismertem meg, és gyakran főztem csalánból játéklevest. Nem ettem meg a sárral, kaviccsal kevert kutyulmányt, de ma már azért az én konyhámba is besurran a csalán. Főleg így tavasszal, amikor üde, zöld és zsenge.

Volt egy időszak az életemben pár évvel ezelőtt, amikor valahogy semmi se alakult úgy, ahogy szerettem volna. Nem jó helyen, és túl sokat dolgoztam. A végletekig kimerültem, és egy súlyos, azóta is csak időszakosan enyhülő betegség köszöntött rám. A BPPV, ez a belső fül egyensúlyközpontjának zavarával járó betegség tényleg ki tudja billenteni az embert az egyensúlyából. És nekem nem segítettek a gyógyszerek. Folyton szédültem, még olyan is előfordult, hogy a metrón lettem rosszul. Kiderült persze, hogy a BPPV mellett a szervezetem raktárai kimerültek, közeledett a klimax is, nagyon alacsony vasszintet mutatott a labor.

Abban az időben találtam egy remek természetgyógyászt – azóta is mély hálával gondolok rá. Ő volt az egyetlen, aki akkor nekem segíteni tudott. Fülakupunktúrával szorította vissza a szédülést. Illetve ő volt az, aki először itatott velem csalánteát. Tényleg hálás vagyok érte, mert valamiért eszembe se jutott, hogy a végletes kimerülés ellenszere is lehet a csalán.

Mire jó a csalán? 

A csalán az egyik leghatékonyabb vértisztító, méregtelenítő, salaktalanító gyógynövényünk. Az egész ország területén fellelhető, még a városokban is, mert rendkívül igénytelen, és sokféle talajon feltalálja magát. Még málló téglahalmokon is láttam dúsan levelet hajtó csalánbokrot, szóval igazi túlélőről van szó. Tenyérnyi területen is megveti a lábát.

Amiért igazán szerethető, az a vesére gyakorolt hatása. Intenzívebb munkára ösztökéli a vesét, így fokozottabb lesz a vizeletkiválasztás. Csökkenti a vér húgysavszintjét, emiatt pedig a köszvényes, reumás, ízületi gyulladásos betegségek első osztályú ellenszere.

Jó hatással van a bélrendszerre, ahogy magas ásványianyag-tartalma az általános immunerősítésben is szerepet játszik. Rengeteg vas van benne, szóval nem véletlen, hogy a vérképemet látva azonnal a kezembe nyomta a csalánteát a természetgyógyász. Mivel tényleg nagyon sok vitamin van benne (például A-, C-, K-, B-vitamin, illetve kalcium, vas, magnézium, kálium, nátrium és foszfor is található benne, ezért komplex kúrákat is tervezhetünk vele.

Nem igazán támogatott ma már egyetlen eszetlen fogyókúra sem – a gyengéd életmódváltásban hiszünk mi is –, de ha mégis valami olyan fogyókúrára adtuk a fejünket meggondolatlanul, amire nem kellett volna, akkor egy csalánteakúra mindenképp segít visszapótolni valamelyest a hiányokat.

Arra azért ügyeljünk, hogy alkalmanként hat hétnél tovább ne igyuk a teát se. Érdemes szünetet tartani, mint minden más gyógynövény esetén. Tavasszal azonban akár fogyókúrázunk, akár nem, mindenképp érdemes csalánteát vagy csalánlevet fogyasztani néhány hétig, mert magas vitamintartalma a tavaszi kimerültség ellen is segítségünkre lehet.

Külsőleg is használhatjuk, különösen akkor, ha fáj a torkunk. Ilyenkor gargalizáljunk langyos csalánteával naponta többször. A csalános, meleg ülőfürdő aranyér esetén nagyon jó, de a reumás panaszokat is enyhíti. Hajhullás, korpa ellen pedig főnyeremény a csalán – nem véletlenül lehet csalánsampont készen vásárolni. Valóban hatékony ezeknél a problémáknál is.

Felhasználnád a csalánt a konyhádban? Készíts csalánfőzeléket!

 

Már követem az oldalt

X