Ha már úgy alakult, hogy az életünk egyetlen nagy, hosszú hétvége lett, megpróbáljuk valóban annak megélni. Márpedig az otthon töltött hétvégék legjobb programja egyértelműen a szabadtéri sütögetés, és végre tényleg annyit grillezünk, amennyit nem szégyellünk.
Miért olyan fontos ez? Azon túl, persze, hogy a szabad tűzön, parázson sült ételek íze semmihez sem hasonlíthatóan finom. Azért, mert ez egy klasszikus családi program, amiből mindenki ki tudja venni a részét, már az előkészületektől kezdve.
Az ovisom a tűzgyújtás minden egyes mozzanatát élénk figyelemmel kísérte, biztonságos távolságból, de nagyon igyekezett legalább fejben elsajátítani az összes lépést. Van pár kötelező dolog, amit egy apa meg kell, hogy tanítson a fiának, ez az egyik.
Segített a nagyfiú a pakolásban és a terítésben (meg persze a fogyasztásban) is, de történt még valami, amitől a grillezés az elmúlt hét legnagyobb élménye lett.
Odaültünk a fiammal a tűzhöz mályvacukrot sütögetni.
És akkor és ott megszűnt körölüttünk a tér és az idő: egy erdő közepébe, egy tábortűz mellé kerültünk hirtelen, és máris az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Csak mi ketten.
Mintha egy csapásra tíz évvel idősebbé vált volna – de csak pár percre. Aztán visszatért a cserfes, soha el nem hallgató, izgő-mozgó ötévesem.
Mégis, tagadhatatlanul komolyodik a srác. A nap nagy részében persze továbbra is gömbvillámként cikázik körülöttünk, de amikor képes nyugodtan egy helyben ülni egy órát, csodák történnek.
Az még hagyján, hogy a minap lejátszottunk egy szabályos sakkjátszmát – a lépések nagyját én magam javasoltam neki, de a táblát felállítani, lépni és ütni már szuperül tud, úgyhogy lesz még ebből valami. Szóval: az UNO nevű kártyajátékban hetek alatt könyörtelen profivá vált, és mind engem, mind az anyját rendszeresen „agyonveri”. Nem csalunk a javára, nem segítünk neki; egyszerűen jó benne, kialakult nála az alapszintű stratégiai gondolkodás, és ez hatalmas pozitív meglepetés nekem, hiszen eddig fogalmam sem volt, hogyan működik egy ötéves agya.
Mióta (egy kivétellel) nála idősebb emberekkel van összezárva, az ovisom egyre jobban törekszik arra, hogy a „nagyok” dolgait megértse. Ennek legékesebb példája, hogy amikor esti mesét olvasok neki, nem térhetünk rá magára a történetre addig, amíg nem tisztáztuk, hogy milyen szám van a lap sarkába írva, és a mese címe meg az első sora milyen betűvel kezdődik.
Más is jelzi, hogy telik az idő – még ilyenkor is, amikor egyébként minden arra utal, hogy megállt. Az ötévesem baromi ügyesen focizik, hatalmasat fejlődött a karantén kezdete óta, olyan életerős rúgásai vannak, hogy a nagy gyönyörködésben néha kések is egy ütemet a visszapasszal. Büszke vagyok rá, na.
És nemrég egy kedves barátunktól egy kosárpalánkot is kaptunk, szóval minden adott, hogy több labdajátékban is együtt csiszoljuk a tehetségünket. Mind a kettőnknek van hova fejlődnie, de nyilvánvalóan csak ő fog. Nem baj, sőt: én leszek a legboldogabb, ha minden másban ugyanúgy legyőz majd, mint kártyában.
Ajánljuk még:
RENDHAGYÓ HÚSVÉT, FELKÉSZÜLÉS A HIÁNYGAZDASÁGRA ÉS FUTÓVERSENY A KERTBEN – APUKARANTÉN, 3. RÉSZ
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEINK VADÁSZ-ÁZSIÁTÓL A VÍRUST GYÓGYÍTÓ HAJVÁGÓGÉPIG – APUKARANTÉN, 4. RÉSZ
LONDONI ÚT ÉS HARRY POTTER HELYETT IDÉN MARAD A VIDEÓZSÚR – APUKARANTÉN 5. RÉSZ
