Furcsa szülinap jön. A nagyfiú napokon belül ötéves lesz, és ezt nagyon máshogy fogjuk megünnepelni, mint terveztük, de ahhoz képest is máshogy, ahogy szoktuk.
Eddig többnyire igazi babazsúrt csináltunk, családtagokkal, barátokkal, tortával, ajándékkal, lufikkal, díszekkel – szóval a klasszikus körítéssel. Ez mindig hatalmas élmény volt: hogy mást ne mondjak, tavalyról még mindig megvan a 4-es számot formázó lufi, nagy becsben tartott kincs. Annyira jól sikerültek ezek a bulik, hogy amikor igazán mérges ránk, és elmondja, miért viselkedünk szerinte „rosszul”, még akkor is felhozza pozitív példaként, hogy a szülinapján azért „jól szoktunk viselkedni”.
Idén ráadásul igazi nagy dobásra készültünk. Miközben ezeket a sorokat írom, elvben már napok óta Londonban kéne lennünk, a szülinapot pedig a közeli Harry Potter stúdióban töltöttük volna, bejárva az eredeti, varázslatos helyszíneket… A kerek szemüveges kisfiú ugyanis nagy kedvenc, farsangkor is Potterként cukiskodott a fiatalúr, úgyhogy ezzel aligha lőttünk (volna) mellé. Az ismert okok miatt viszont ez most elmarad, és az az egyetlen szerencse, hogy a meglepetés erejére alapozva direkt nem mondtam el neki előre, mit tervezünk.
Természetesen a zsúr sem kivitelezhető, áthidaló megoldásként videón jelentkeztetjük be a barátokat, családtagokat – dehát ez nagyon nem ugyanaz. Biztosan ők is szívesen megpuszilgatták volna a nagylegényt…
Torta lesz, arról anya gondoskodik, de a sütésbe még az ünnepelt is beszállhat. Meglátjuk, mihez lesz kedve, semmit sem erőltetünk, mégiscsak az ő napja. Én marcipánfigurát fogok gyártani, és lehet nekem drukkolni, mert ez lesz az első alkalom!
Azt hiszem, talán még az állandó viseletemet, a mackónadrágot is farmerre cserélem majd, úgysincs sok alkalom kiöltözni mostanában. A hajvágáson még erősen gondolkodom, mert bár mindkettőnkre ránk férne, a fotódokumentáció szempontjából rizikós vállalkozás. Ja, ha már fotó: remekül fog mutatni az ovisom, ugyanis az egyik focis-futóversenyes udvari foglalkozáson csinos kis bibit szerzett az orra hegyére. Soha jobbkor!
Akárhogy is, az ünneplés ránk fér, mert már eljutottunk arra a pontra, hogy néha elfelejtjük, miért is vagyunk állandóan itthon, és azt is, hogy milyen volt az élet a karantén előtt.
Ez nyilván nem annyira drámai, mint amilyennek hangzik, de tényleg máshogy telik most az idő.
A fiúk is kezdik unni a banánt. Na, nem a konkrét gyümölcsöt, az még mindig nagy kedvenc, mindketten falják: az ovis egészben, a babó püré formájában. Szóval, a karantént unják, meg valószínűleg minket is. Az egyetlen jó hír, hogy egymást továbbra sem.
További cikkek a témában:
„24 ÓRÁBAN SZÜLŐNEK LENNI NEM EMBERNEK VALÓ”
OLVASÁS, SPORT, HORGOLÁS – MERT IGENIS FOGLALKOZNOD KELL A MENTÁLIS EGÉSZSÉGEDDEL!
VARÁZSSZAVAKRÓL, AMELYEK EBBEN AZ IDŐSZAKBAN ÖSSZEKOVÁCSOLHATJÁK A CSALÁDOT
