Család

Fészekmodell – válás után mi a jó a gyereknek?

Egy nagyon kedves ismerősöm, nevezzük Melindának, válásra készül. A férjével együtt úgy látják, hogy nem igazán működik a kapcsolatuk, viszont van egy tündéri négyéves kislányuk, akinek mindketten a lehető legjobbat szeretnék adni. Anyagilag van rá lehetőségük, elgondolkodtak hát a fészekmodell, vagy másnéven svéd modell kialakításán az életükben.

Az alapján, amennyit én láttam az életükből, Melinda nagyon jó édesanya, és férje is a gondoskodó, melegszívű, szeretettel közeledő apák közé tartozik. Bár ők nem működnek együtt jól, a gyerek érdekében sokat beszélgettek arról, mi lenne a legjobb megoldás, amely a válást követően a lehető legkevésbé töri össze a kicsi életét, nyugalmát, biztonságát. Melinda vetette fel először a fészekmodell gondolatát, és maga is meglepődött, hogy nyitott fülekre talált az apukánál.

Másnéven svéd modellnek is nevezik, egy új keletű kifejezés arra a helyzetre, amikor a családi fészket, az addigi otthont nem bolygatják meg. A gyerek marad, ahol van, a szülők költözködnek hetente ide-oda, vagyis ők váltják egymást a gyerek otthonában, nem a gyerek hurcolkodik mindenestül. Ők kötnek kompromisszumokat, nekik kell alkalmazkodniuk a folyamatos változásokhoz, nem a gyereknek. Vagyis ez a modell a gyerek érdekeire, nyugalmára, biztonságérzetére fókuszál.

Bármennyire is szeretnénk (aki vált már, az tudja), hogy nincs tökéletesen feszültségmentes válás. Meg-megcsörren a fazék, a kanál, ha nincs is hangos civakodás, a gyerek meghallja a lappangó, fülén túli hangokat. Érzi-látja szülei viselkedését, úgy tapogatja le az érzelmi változásokat és hőfokot, mint egy lézermasina. Aligha lehet eltitkolni előtte bármit is, mégis arra kell törekedni, hogy a lehető legkevesebbet érezze meg a bajból. Szintén fontos, hogy ne hagyjuk kétségek között fantáziálni, inkább mondjunk el őszintén sok mindent – a maga szintjére lefordított kommunikációval –, mintsem találgasson, szorongjon és szörnnyé növekedjen benne a sok kérdés és bizonytalanság.

Amikor én váltam, a legkisebb gyerekem tízéves volt. Az volt az első kérdése: „Anya, és velem mi lesz?

Én hol fogok lakni?”

Higgyétek el, a legnehezebb kérdések egyike ez, és a legnehezebb a válasz is rá, mert a válasz nyomán legtöbbször borul a gyerek addigi élete. Sok esetben költöznie kell. Más városrész, netán más település, más iskola, más környezet, új barátok vagy ovistársak. Ha a család nagy része marad is az eredeti otthonában, akkor is rendszeresen el kell mennie a másik szülőhöz, gyakran új családtagok is érkeznek az életébe, és akkor már kevésbé van otthona: akkor van az anyáéknál, meg az apáéknál. Olyan nincs, hogy nálunk.

Ahogy egyre gyakoribb a megosztott szülői felügyelet – vagyis az, hogy a szülők egyenlő időt töltenek a gyerekekkel, általában heti váltásban – úgy egyre gyakoribb a gyerekek esetében a sehol sem vagyok otthon érzése is. Persze, felfogás kérdése, úgy is meg lehet élni, hogy két otthonom van, de akkor is: a gyerekre hárul az állandó hurcolkodás terhe.

A fészekmodell ezt tejesen felülírja, hiszen az addigi környezete marad a gyereknek, és nem kell a másik vagy mindkét szülő új otthonához hozzászoknia, nem kell új útvonalat megtanulnia, máshol és máshogy közlekednie. Nem kell korábban kelnie az új helyzet miatt. A szobája, az ágya is ugyanott marad, ahol van. Ugyanoda nyílik az ablaka.

Csak néha az apa hiányzik, néha meg az anya. A tapasztalatok szerint azonban így kicsivel könnyebben viselik a gyerekek a helyzetet, mintha a teljes életüket dúlná fel a szülők eltávolodása, válása. Pozitívuma még, hogy a szülők – a svéd modellnek ez is része – mindketten egyenlő arányban jogosultak a gyerekkel foglalkozni. Így nem marad minden probléma egy szülőre, jellemzően az anyára.

Van persze hátulütője is a dolognak: ez a helyzet is csak addig tud ennyire rugalmasan működni,

amíg az új társat meg nem találják a felek.

Akkor már nem lesz olyan vidám egy hétre otthagyni az új társat a gyerek kedvéért, mint az üres lakát, és valószínűleg az az új társ sem fog örülni a helyzetnek, netán mindketten azt szeretnék, ha a gyerekkel együtt működhetnének új családként. Az azonban végképp nem reális, hogy négy felnőtt költözködik ide-oda egy gyerek kedvéért, még kevésbé, ha új testvérek is érkeznek a képletbe. 

Ha hosszú távú megoldásként nem is működik, átmenetileg szóba jöhet a svéd modell, csökkentve a válás járulákos terheit a gyereken: ha staliziálódik benne az új családi állapot, idővel kialakulhat a két új otthon fogalma is, amelyek mindegyikét magáénak érzi. 

Nem terjedt el még el szélesebb körben ez a megoldás, mégpedig azért sem, mert meglehetősen magasak a költségei ennek a választásnak. Egy válás során két otthont teremteni sem könnyű, nemhogy hármat.

De ez a fajta együttélés vagy együtt nem élés egyébként sem megy mindenkinek, mert alkalmazkodást, toleranciát, megértést és egyenlő partneri viszonyt feltételez. Meg olyan őszinte, magas érzelmi intelligenciáról tanúskodó kommunikációt, hogy ha az a pár között működne, talán a válás is elkerülhető lett volna. 

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X