Család

Babramunka – múltidézés és közös móka, amikor babaruhát varrhatunk újra

Figyelem a majdnem négyéves unokámat, ahogy babázik. Elmélyülten éli meg a szerepet: dajkálja, ringatja, altatja, eteti a babáit, és persze öltözteti őket.

A hosszú ideig tartó elfoglaltság egyik legfontosabb része, hogy levetkőzteti, majd újra felöltözteti a babákat. Egyiket a másik után. Még arra is ügyel, hogy aktuálisan milyen idő van, és jaj nekem, ha bevon a játékba, és nem adok sapkát a rám bízott babára, ha odakinn fúj a szél...

Divattervező születik

Nagyon figyelni kell a részletekre ebben a gyönyörű közös játékban. Figyelni kell, hogyan közeledek, mit szólok, hogyan irányítok, tanácsolhatok-e bármit, vagy kijelölhetem-e a trendet babaruhafronton? Őszintén szólva, nem én vagyok a legelismertebb divatguru a szemében. Jobban szereti maga diktálni a divatot. Például az én éppen akkor viselt kendőim rendre feláldozásra kerülnek ennek a fontos ügynek az oltárán. Különösen, ha selyemből készült és libbenően finom az anyag. Nincs mese, ezekből készül a legpuhább pelenka, bugyi, vállkendő és póthaj is a babáknak.

Máskor takaró vagy sátor lesz az alapanyag, és ha elunja a babázást, a kendő alá kucorodva szereti kényelembe helyezni magát. Volt kendőm, nincs kendőm. Belátom, ha a kendő odalett, és szorgalmasan keresgélek a turkálókban selyemkendő után, hogy legyen mivel beszállni ebbe a lepkeszárny finomságú szerepjátékba. Mert ilyenkor olyan természetesen érzi magát az unokám, mintha ezer meg ezer éve édesanya lenne. Ismeri a módját a szeretésnek és a gondoskodásnak akkor is, ha még a négyet se töltötte be.

Újra meg újra eszembe juttatja a saját gyerekkoromat, ahol a babaruha-készítés az egyik legizgalmasabb projekt volt.

Nemcsak a lányok, nálunk a fiúk is beszálltak ebbe. Szerintem azért, mert babaruhát tervezni és varrni egyszerűen gyönyörűség. Nekem szerencsém volt az alapanyag-beszerzéssel is, mert élt a faluban egy ügyes kezű varrónő, Pötyi néni, akinek rongyoszsákjában mindig akadt valami kis szabászati maradék anyag, amit jószívvel nekem adott. Hétvégente néha zárva találtam a kapuját, de nem restelltem addig ordítozni a nevét a vasárnap délutáni csendben, hogy inkább beengedett. Igen kitartó voltam, ha anyagbeszerzésről volt szó, és ezen ő félig bosszankodott, félig nevetett, mert azért szerette ő azt a lelkesedést, amit a szép anyagok iránt mutattam. Tőle tanultam szabni és varrni. Tőle kaptam az első varrótűket is, amikre úgy vigyáztam, mintha aranyból lettek volna.

Miket varrtunk annak idején? 

Nekem nem volt soha NAGY babám, bár nagyon is vágytam egy szőke hajú, „járó babára”, de mivel sose telt rá, beértem egy párcentis gumibabával is. A rá tervezett ruha aztán a pirinyó méretei miatt pirinyó anyagot igényelt csak, és igen kevés öltést, munkát.

Varrtam bugyit, kisszoknyát, kistrikót tucatszám. Cipőt és sapkát, nadrágot és egész ruhát, kabátot, takarót, hálóruhát, fodros kalapot, sőt, kistáska is készült egy-egy békés, csendes délután. Bőséges ruhatárat rittyentettem a néhánycentis, potya anyagdaraboktól. A babámnak szebb, gazdagabb ruhatára volt, mint nekem, de azt én sose bántam. Öltözködéssel kapcsolatos vágyaimat megélhettem azon az aprócska, ám nem túl szép gumibabán.

Őrizgetem azt a babát, és nemrég, amikor a kezembe került, ráébredtem, hogy szegény meztelen, és hát hogy is fogalmazzak… a lába is oda. Azt is már csak régi, girbegurba öltések és az erős cérna tartja a törzsön. A sok öltöztetés biztos elnyűtte a lábakat, vagy megette az öreg gumit az idő, ki tudja. Azt hiszem, megint varrok és kötök pár szép ruhát újra. És ha már így esik, elviszem vendégségbe is az unokához, nyúzza ő tovább. Minek őrizgetni egy fiókban magányosan és meztelen? Minek őrizgetni, amikor az egész gyerekkoromat, minden apró kis élményt az unokákon keresztül újraélhetek? Ezerszeres örömmel köszön rám a múlt, és minden sajgás oda, amikor selyemkendővel takargatja a babáit a kisunoka.

Ha te is szeretnéd tudatosabban nevelni a kis utódodat, tudunk adni pár tanácsot. Korábbi cikkeinkben írtunk a túlhalmozott játékokról, a pozitív fegyelmezésről és az agyonszeretett gyermekekről is. 

Ajánljuk még:

„Semmi baj!” – Húsvéti történet Székelyföldről

A szigorú nagyböjt első kötelező programja volt a„hammazkodás”. Nagyanyám templomba parancsolt minket, ahol a papbácsi az előző évi, virágvasárnapi körmenetben megszentelt pimpó hamvával keresztet rajzolt a homlokunkra, és ezt mondta: „Ember, emlékezz rá, hogy porból lettél és porrá leszel.”

 

Már követem az oldalt

X