Apa füllent, anya ködösít, a gyerek meg beveszi – és ez egy átlagos család életébe talán bele is fér

Család

Apa füllent, anya ködösít, a gyerek meg beveszi – és ez egy átlagos család életébe talán bele is fér

Az apró füllentések a gyereknevelésben esetenként működnek. Olyankor, amikor a gyerek nagyon ordít – vagy ordítana –, bevetünk néhány félrevezető információt („a cica vitte el a cumit, te nem vetted észre?”), és mindenkinek könnyebb. De belefér ez?

Nem szabad a gyereknek hazudni – mondják a szakértők. Egyetértek velük. Ne mondjunk valótlant a gyereknek, mert azzal rossz példát mutatnánk. Ráadásul a szülő szavába vetett bizalom is odavan, ha füllentésen kapja őt a gyerek. 

Éppen ezért, azt javasolják, nyugodtan tárjuk fel a valóságot, ha például a miszlikbe rágott, hőn szeretett cumit elhagytuk. Vállaljuk érte a gyerek előtt a felelőssége. Ne vigasztalja senki egy ilyen helyzetben a kicsit azzal, hogy

„a csudába, láttad azt a kis fehér cicát, amikor sétáltunk haza? Na, szerintem ő vitte el. Láttad, hogy szaladt?”

Mikor én anyuka voltam, nem voltam ilyen tudatos, és nem is olvastam ennyit a szakértők véleményéről, így aztán olykor füllentettem a gyereknek. És a hazugságokból mesék lettek, amiket mai napig emlegetünk. 

Amikor a fiam „rongyikája” megadta magát, és cafatokban szedtem elő azt a mosógépből, nem azt mondtam, hogy „nézd, aranyom, ez a sora a textileknek. Egy idő után elvásnak, nézd, milyen cafatos ez is! Többé a kezedbe se adom”. Inkább kitaláltam egy mesét arról, hogy mi történhetett Rongyival, és aztán együtt találgattunk a gyerekkel, hová is bújhatott. Persze tudtam, hogy a rongy gondosan letakarva hever a kukában, így ha a gyerek benéz a szemetesbe – mert benéz! –, nem találja meg. (Készültem, mert a kicsik jobban nyomoznak, ha kell nekik valami, mint egy tucat szuperzsaru. Ezért is kell nagyon óvatosnak és találékonynak lenni, ha szülőként valaki arra kényszerül, hogy a család nyugalma érdekében füllentsen egy kicsit.)

Szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy a mi szüleink is füllentettek nekünk. Néha azért, hogy megnyugtassanak, olykor tréfából, máskor meg avégett, hogy rávegyenek minket valamire, amit mi nem akartunk vállalni. Például, hogy nemszeretem zöldséget együnk kakaós csiga helyett.

Ki ne hallotta volna gyerekként azt, hogy:

  • Ha megeszed a sárgarépát, megtanulsz fütyülni.
  • Ne nézz a kútba, mert magába húz!
  • Jaj de kicsi vagy! Állj ki az esőbe, majd megnősz.
  • Nahát, neked tejföllel kenték be a hajad, ugye? Olyan szőke vagy!
  • Ha sokat iszol, béka nő a hasadban!
  • Ne tüzeskedj, mert este bepisilsz!
  • Nekem hátul is van szemem, látom, mit csináltok!

A szülőkbe vetett bizalom talán nem ezek miatt tört meg ott, ahol megtört. A legtöbb családban jóízű adomák forrása inkább az efféle füllentés, miután felnőttek a gyerekek. Addig meg olyan eszköz, ami ugyan nem teljesen korrekt a gyerekkel szemben, de néha gyorsan kell dönteni és csak erre futja a szülőtől. 

Mert bármit is mondanak a szakkönyvek, felnőttként nem mindig van időnk mindenre korrekt magyarázatot adni, pláne, ha egy kétévest kell meggyőznünk. Olykor tehát azt mondjuk, elfogyott a csoki, nem pedig azt, hogy evett már eleget, és amúgy is vacsorát is kell még fogyasztania, hogy megfelelő tápanyagok jussanak a szervezetébe, no meg a fogának se tenne jót az a hatodik kocka édesség.

Egyszerűsítjük az életet azzal, hogy valamit maszatolunk a gyerek előtt.

Abban a családban, ahol ez a szülő legnagyobb bűne, azt hiszem, igen szerencsés és boldog gyerekek nevelkednek. 

Persze fontos, hogy meddig élünk ilyen módszerekkel, és milyen kérdésekben ködösítünk. Biztos vagyok abban, hogy jelentős kérdésekben tagadni az igazságot káros és sebző lehet, idővel egészen biztosan. De apróságokban, egészen kicsi gyerekeknek mesével színezni a mindennapok zordságát szerintem belefér. Pláne, ha az a füllentés azért van, hogy segítsünk gyermekünknek egy-egy nehézséget feldolgozni és megérezhesse, hogy szavainkkal és szeretetünkkel vele vagyunk. 

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X