Család

Anya, az igazi csodafegyver – Apukarantén, 6. RÉSZ

Rendhagyó szülinap után az anyák napját ünnepeljük. Van miért: a mostani helyzet még jobban megmutatta, ki a család igazi hőse.

A lehetőségekhez képest nagyon szép szülinapja volt a nagyfiamnak. Mivel jól tudtuk, hogy mit élvez a legjobban ezekben az eseményekben, mi az, ami nem hiányozhat, pontosan azt kapta, amit várt: rengeteg lufit, tortát gyertyával, ajándékot – fontossági sorrendben. És persze kaotikus videóbeszélgetéseket a barátokkal (ezek részeként egy postán elküldött ajándék élőben közvetített kibontásával, ami hamisítatlan karanténélmény volt).

Mindenkinek jól indult a napja, amikor az ünnepelt betoppant a konyhába, és meglátta az összes fent említett dolgot együtt az étkezőasztalon. A számozott lufikkal és az ajándék dinós LEGO-val tutira mentünk, de a torta komoly riziókafaktor volt, hiszen házilag készült. Ráadásul a marcipánfigurákat én alkottam meg, és csak annyit mondhatok: a fodrászok után a cukrászok előtt is megemelem a kalapom. De a lényeg, hogy az ovisomnak tetszett a mű. Nagy mázlim, hogy olyan remek gyerek, hogy egy kartonból kivágott állatnak is tud örülni, ha apa csinálta neki...

A munka dandárját persze anya végezte, és a színes rétegekből álló, fondanttal borított szülinapi tortája bizony kiválóan sikerült, szép és finom is volt, ebben a műfajban pedig ennél többet nemigen lehet megcélozni. Jó volt látni, hogy mennyire szívesen majszolja a szeleteket a máskor roppant válogatós fiatalúr.

És ha már anyánál tartunk, ez a nap róla szól, úgyhogy épp itt az ideje, hogy anyák napja alkalmából arról is írjak, neki mit jelent ez a több mint másfél hónapja tartó be- és összezártság.

Mert nélküle az apukarantén cikksorozat feleennyire sem lehetne vidám. Ő teremti meg a hátteret, az alapot ahhoz, hogy néha kalandként, sőt, ajándékként tudjuk felfogni a mostani helyzetet.

A háztartásunk egy négy főbb „alkatrészből” álló gépezet, amit ketten működtetnek. Igen, besegít az ötéves is a házimunkába, de egyelőre „gyakornokként”, és hát mindannyian tudjuk, hogy ilyen tanulási helyzetekben először nagyobb az energiabefektetés, mint a haszon. Szóval, kettőnkre hárulnak a terhek, de anyára jóval több.

Elsősorban azért, mert a kicsinek még ő a minden. Bármennyire is igyekszem, vannak élethelyzetek, amikor egyértelműen anya a „csodafegyver” – dehát nem is várja el senki, hogy a nagyon szorosan együtt töltött kilenc hónapjuk pikk-pakk nyom nélkül elmúljon…

Cserébe igyekszem minél többet játszani a naggyal, hogy őt ne nyaggassa ezzel, amikor végre hagyná pihenni a hathónapos. De egy középső csoportostól hiába várnánk el, hogy értelmezze az igazságos tehermegosztás fogalmát. Neki mindig mindkét szülő figyelme kell, a társasjáték, de újabban a foci is csak akkor köti le igazán, ha hárman játsszuk.

Arról már nem is beszélve, hogy amikor egy-egy határidős projekt miatt az íróasztalomhoz ragadok, a házimunkába sem tudok annyira besegíteni, amennyire kéne. Ha néha felállok a székből, kétfelé indulhatok: a takarítószerek felé, vagy az ovis irányába. Mivel a felmosó nem kiabálja azt, hogy „Apaaaa!”, ha nem arra megyek, könnyű kitalálni, mit választok ilyenkor.

Nem is cifrázom: anya egy hős. És ehhez vegyük azt is hozzá, hogy heteken belül ő is visszaáll a munkába – szerencsére szintén home office-ban. Akkor kicsit fordul majd a kocka, de egy dolog felől semmi kétségem: ebben az immár háromszoros szerepben is ő lesz a legjobb.

Ajánljuk még:

NEM A MUNKA LÁTHATATLAN, HANEM A NŐK, AKIK ELVÉGZIK AZT

RENDHAGYÓ HÚSVÉT, FELKÉSZÜLÉS A HIÁNYGAZDASÁGRA ÉS FUTÓVERSENY A KERTBEN – APUKARANTÉN, 3. RÉSZ

HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEINK VADÁSZ-ÁZSIÁTÓL A VÍRUST GYÓGYÍTÓ HAJVÁGÓGÉPIG – APUKARANTÉN, 4. RÉSZ