Balaton

Egy csodahely barlanggal a Balaton mellett: ez Tapolca!

Akár esik az eső, fúj a szél vagy hétágra süt a nap, egy város a Balaton közelében minden körülmények között a legszebb arcát mutatja. Már csak abból adódóan is, hogy a legfőbb nevezetessége a föld alatt rejlik. Ismerd meg Tapolcát és benne hazánk egyetlen csónakkal felfedezhető barlangját!

Jó tizenöt évvel ezelőtt jártam először Tapolcán, és annyi maradt meg róla az emlékezetemben, hogy egy hangulatos kisváros. Meg hogy nincs messze a Balaton partjától, és van egy szép tó a város közepén. A Káli-medence környékén barangolva elérkezettnek láttam az időt, hogy újraírjam az emlékeimet, és Tapolca felé vegyem az irányt.

Arra azonban nem számítottam, hogy ennyi meglepetéssel fog szolgálni egy alig 16.000 fős városka.

Nemcsak a címben már jelzett barlang, hanem egy csomó más különlegesség okán is érdemes egyébként felkeresni Tapolcát, amelyhez iránytűként az alábbi látnivalókat hoztam.

Tavas-barlang

Nagyon sok szép barlang van Magyarországon, de az 1903-ban felfedezett tapolcai kiemelkedik mind közül. Egyrészt ennek a föld alatti képződménynek nagy része vízzel borított,

másrészt ez volt az első olyan barlang hazánkban, amit a felfedezését követően szinte azonnal turisztikai célra kezdtek hasznosítani.

A kétszintes látogatóközpont üzemeltetése részben megújuló energiával történik – ami eleve piros pont – , és minden korosztály számára nagy élményt nyújt. A közel másfélórás program keretében először szakképzett túravezető segítségével nyerhetünk betekintést a különböző termeken keresztül a cseppkövek, barlangok és benne lakó élőlények világába, majd kezdetét veheti a föld alatti kaland.

 
Szombati Orsolya, traveladdict.hu
 

Bár a Tavas-barlang feltárt hossza eléri a tíz kilométert, mi ebből látogatóként csak egy kis szakaszt nézhetünk meg, azt viszont fantasztikus módon. Egy csónakban ülve evezhetünk a türkizkék vízen, és

úgy érezhetjük magunkat, mintha egy föld alatti mini-Velence díszleteibe csöppentünk volna bele.

A Tavas-barlang rendkívül népszerű a látogatók körében, épp ezért a létszámkorlát miatt érdemes előre gondoskodni a jegyvásárlásról, ha biztosan látni szeretnénk ezt a csodavilágot. Én már csak tudom, hiszen első nekifutásra nem kaptam aznapra jegyet, így egy másik alkalommal csak a barlang miatt mentem vissza Tapolcára.

 
Szombati Orsolya, traveladdict.hu 
 

Malom-tó

Tapolca egyik leghangulatosabb része a városközpontban található Malom-tó, amelynek szimbólumát, a malomkereket, egy közeli hotel falán találhatjuk. A tóban aranyhalak úszkálnak és rendkívül tiszta a víze. A Malom-tavat a Tapolca-patak táplálja, és összeköttetésben van a város alatt húzódó Tavas-barlanggal is. A már a rómaiak idejében is ismert tó különlegessége, hogy állandóan 16-18 fokos a hőmérséklete, így télen sem fagy be. Látogatóként azonban inkább ne teszteljük a víz hőmérsékletét, csak a szemünkkel fürdőzzünk a tó látványában.

 
Szombati Orsolya, traveladdict.hu 

A mediterrán jellegű házak és régi épületek között igazán üdítő egy sétát tenni, csakúgy mint a szépen parkosított Alsó-tó partján. Ha figyelmesek vagyunk, az éttermek mellett rálelhetünk a Halas-lépcsőre is, ami Varjas Judit keze munkáját dicséri. A 2016-ban elkészült alkotás a Pisztráng és Bor Fesztivál jelképe, aminek minden évben Tapolca ad otthont.

Marton László Emlékmúzeum

A település híres szülötte a Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész, Marton László, akinek a szobrait nemcsak a városban, hanem a világ több pontján is megcsodálhatjuk. Legismertebb alkotása a Kiskirálylány, ami Tapolcán kívül Budapesten, a Duna-parti korzón üldögél a maga csendességében, koronával a fején.

Marton László ars poeticája olyan pozitív hangulatot árasztó szobrok készítése volt, amelyek önmagukért beszélnek, kisugárzásuk van, és nehéz tőlük szabadulni. Tapolcán sétálva, és a köztéri alkotásait látva, ezek a szavak értelmet nyernek. Érdemes látogatást tenni a művész emlékmúzeumában is, ahol az életével és a szobrok alkotási folyamatával egyaránt közelebbi kapcsolatba kerülhetünk.

 
Szombati Orsolya, traveladdict.hu 
 

Séta a város alatt

Ha az előzőekben felsorolt látnivalók nem lennének elég meggyőzőek ahhoz, hogy Tapolcára látogassunk, következzen végezetül egy igazi különlegesség. A Balaton-felvidék mindig is híres bortermelő vidéknek számított, és Tapolca városa alatt épült ki az ország harmadik legnagyobb, összefüggő pincerendszere. A 20. század közepéig a Tapolca alatti borospincékben több százezer hektoliter bort tároltak, és indítottak útnak innen közép- és nyugat-európai borpiacok irányába.

A pincerendszer nyolc ága bebarangolható és olyan pontokat érint, mint a bortrezor, ahol a legértékesebb borokat tárolták, és ahol a tízezer literes fahordók közül kettőt még ma is megcsodálhatunk. A Leszner család birtokában álló, egykori borbirodalom és föld alatti rendszer csak különleges alkalmakkor nyitja meg kapuit a látogatók előtt, ilyenkor vezetett túra keretében lehet a pincébe bemenni.

Balaton rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség

Ajánljuk még: 

FEDEZD FEL A KÁLI-MEDENCE 5 LEGSZEBB ROMTEMPLOMÁT!

A MAGYAR KÍNAI NAGY FAL: EZ BOLDOGKŐ VÁRA

Öt kilátó, ahonnan a legszebb a balatoni panoráma
Néha el kell távolodni, hogy valamire igazán rá tudjunk pillantani. Magasra kell mászni, hogy a maga teljességében megláthassuk fizikai és lelki természetű dolgainkat is. A Balaton fizikai és „lelki” tünemény, ezért kilátókban álldogálva tudjuk csak igazán befogadni. 

 

 

Már követem az oldalt

X