Titkos kertek és terek Budapest belvárosában: ha új arcát ismernéd meg a városnak, ez legyen az!

„Mi csak úgy hívjuk: a séták királynője… Egyszerre magával ragadó és titokzatos, szórakoztató, mély és gyönyörű. Mint egy valódi királynő” – ezekkel a fennkölt szavakkal ajánlja Titkos kertek és terek Budapest belvárosában programját az Imagine.

Stílusosan az épp 150 éves főváros első polgármestere, Kamermayer Károly szobra mellől indultunk egy szép őszeleji délutánon. Kicsit szégyellem, hogy bár a történelmi csokoládés-pörkölt mogyorós Kamermayer tortát ismertem, azt csak e séta apropóján tudom meg, hogy az egyesített Budapest első polgármestere volt a névadó. Az ilyen információk megszerzése miatt is jók ezek a séták! Azt viszont nem is árulnám el szívesen, mi mindent láttunk e három órás program során, hiszen a nevében benne van: ez a séta titkos. Legyen meglepetés mindenkinek, mit rejtenek ezek az udvarok: vezessenek bennünk a kérdések és a kíváncsiság a felfedezés útján! Mutatom, merre jártunk a szobor hátrahagyása után.

Felkerestünk egy Vitkovics Mihály utcai öreg kaput, amin belépve nagyot dobban a szív, mert oázisra lelünk itt, a város közepén. Kun Tamás sétavezető itt mesélt a kenderpálmáról, a páfrányok életéről. Sőt, olyan érdekességekbe is beavatott, hogy miként készült az ókorban gyógyszer borban áztatott szilfakéregből, miként fogyasztják el a japánok az árnyékliliomot, no meg hogy hol van az a kút, amelyből időnként bor folyik.

Ugyanis egykor az udvarokban voltak kutak, ám a vízvezeték- és a csatornarendszer kiépítésével megszűntek, elapadtak, ezért nagyrészt lebontották, eltűntették őket. Ám a Vitkovics Mihály utcában álló, barokk épület udvarában megőrizték a vörösmárvány kutat, felújították. Úgy mesélik, mivel vizet nem tud adni, úgy alakították át, hogy ha szeretnék, akkor bor folyik a csapján.

Megtudtuk aztán, melyik ház mögötti istállóban lakott Kincsem – igen, nem tévedés, a belváros sűrűjében volt a híres paripa otthona.

Rácsodálkoztunk utána a Kossuth Lajos utca Paloma udvarára, amelyet a lakók temérdek árnyéktűrő, dézsás növénnyel népesítettek be. Jártunka a Papneveldében, a négyszögletes kertben időzve megkondult fölöttünk a pálos templom harangja. Megismerhettük a kolostorkertek jelentőségét az oktatásban és a gyógyításban, aztán végigsétálhattunk az Abigél című filmből jól ismert kerengőn.

Boldog pillanatokat élhettünk át a Károlyi kertben. Miért van benne nyúlszobor, ki pihent a százötven éves eperfa alatt? Miért jók a játszóterek, és miért nem annyira a páfrányfenyők? Ezekre a kérdésekre is válasz kaptunk a séta során. 

A nyúlszobor tényleg meglepő a város közepén, de ha jobban körülnézünk, akkor igazi, élő nyuszikat is lelünk, a gyerekek nagy örömére. A történet szerint egyszer valaki itt felejtett egyet a Károlyi kertben: nem tudjuk, hogy véletlenül-e vagy szánt szándékkal, de a nyuszi hosszú ideig élt a zöldben, a gyerekek nagy örömére. A Karcsi névre hallgatott, és végül más világra szenderült, neki állít emléket a szobor. Mivel hozzátartozott a kerthez, a fenntartók úgy döntöttek, hogy legyen mindig simogatni való tapsifüles az aprónépnek.

Átlépkedve a Palotanegyedbe Ybl Miklós lenyűgöző épületeit vettük sorra, egy titkos udvarban pedig különleges faóriások alatt egy még különösebb és fordulatokban gazdag XX. századi családtörténetben találtuk magunkat. A Múzeumkert is tartogatott meglepetéseket, főként azok számára, akik előtt Geraldine személye nem volt még ismert. Jómagam családi történetek révén is kapcsolatba kerültem Magyarország fehér rózsájával, erről ITT írtam bővebben. A séta azon a téren ért véget, ahol nem is gondolnánk, hogy nem olyan régen még a jószágkereskedelem központját jegyezték, és állatokat hajtottak be a Kecskeméti kapun, sőt, tehenek legelésztek a Nemzeti Múzeum körül.

Az egykori Két oroszlánhoz címzett fogadó helyén ma kedves kávézó várja a vendégeket, egy kellemes, eldugott kerttel, ahol kalandos életű szoborra lelhetünk: az árnyat adó fák alatt mosolyog ránk Száva szobra.  Eredetileg a Kálvin tér közepén állt egy szoborcsoport, közepén a Duna, körülötte a Tisza, a Dráva és a Száva folyót megtestesítő egy-egy nőalak formájában. A második világháborús bombázást a Danubius-kút egyetlen alakja élte túl, Száva kisasszony. Méghozzá pont annak a folyónak az allegóriája, amely jó ideje nem hazánk földjén folyik. Száva kisasszony most ebben az udvarban „néz tétlenül maga elé”, míg a többiek új köntösben, az Erzsébet-térről tekintenek a Duna irányába.

Fotókon a séta:

A lehető legjobb időpontot választattam a sétához, mert az alkonyati fényekbe boruló város talán a legszebb arcát mutatta meg. És mire az út végére értünk, a nap is lement, kigyúltak a város lámpásai. Nekem hatalmas élmény volt úgy látni a települést, mint aki először téved ide, az idegen izgatott kíváncsiságával. Ráadásul olyan helyeken jártunk, Budapest titkos kertjeiben és terein, amelyeket jól ismertem, amely utcaköveket diákkoromban oly sokat koptattam, de most új értelmet nyertek a látottak. Tanultam történelemről, házi praktikákról, évszázados tudás lenyomatait figyelhettem itt is, ott is. Mindezt azért, mert friss szemmel, másfajta szemüveggel néztem a városra, mint szoktam. 

Észrevettem azt is, hogy 

iskolás éveim óta szebb is lett Budapest, több benne a zöld, a szín.

Hatalmassá vált a forgalom, rátelepszik az emberre a zaj, mint egy hangpaplan. Az ismerős utcák és házak másként mosolyogtak, örömet láttam bennük, méltóságot. Ilyenkor engem is büszkeség tölt el, hogy a miénk ez a gyönyörű város, minden bújával és bajával együtt, és büszkék lehetünk arra, hogy a világ egyik legszebb fővárosát tudhatjuk magunkénak. Az ilyen városi séták pedig megerősítik ezt a jó érzést.