Sopron: a város, ami nemcsak gyönyörködtet, de tanít is

Egy egész napot és egy éjjelt tölthettem el ebben a gyönyörű városban a Fagus Hotel Conference & Spa**** jóvoltából. Egy nap sok mindenre elég, de nem elég mindenre, ha szeretnénk felfedezni a vidéket, vagy megismerni egy város igazi arcát, főleg, ha pazar wellnes-program és borkóstolás is vár ránk. Vagy nagyon gyorsnak kell lennünk vagy nagyon tudatosnak – és ezek közül egyik se igazán jellemző rám, ha kirándulok. Mert én megmártózni szeretek egy-egy vidék hangulatában, nem sietek, nem törekszem arra, hogy mindent lássak. Néha egyetlen dolgot vizslatok hosszan egy városban, csak egy látnivalót veszek szemügyre igazán – és tudom, ez nem feltétlenül a legjobb turisztikai taktika, de számomra olykor mélyebb megismerést nyújt, mint amikor látnivalóról látnivalóra loholok..

Mit láttam Sopronból? Keveset. Mit éreztem meg Sopronból? Nos, erre már nincs egyszavas válaszom. Mert Sopron azon túl, hogy gyönyörű, ódon hangulatú kis utcáival, épületeivel, mesebeli belső udvaraival képes elvarázsolni (naná, hogy beszöktem ide-oda). Olyan atmoszférája van, amit nem könnyű tőmondatokban átadni.

Sopront tényleg érezni kell.

Felülről kell ránézni a városra, beleszagolni üde, tüdőt szellőztető levegőjébe, vagy éppen egy több száz éves kőpadra kell lekuporodni, hogy a város „átadja” magát.

Természetesen megnéztük a Tűztornyot, végigsétáltunk a Belvárost körülvevő hármas falgyűrűn, a Várfalsétányon is, amely a mai napig megmutatja, milyen fantasztikus védelmi rendszerrel rendelkezett ez a település. Ez különösen tetszett nekem, mert mindig nagy tisztelettel adózok a régi korokban élt emberek leleményességének és az igényességnek, ahogy megvalósítottak bonyolult elképzeléseket. 

A Széchenyi téren megcsodáltam Szécsényi István szobrát, valamint hazánk legrégebbi színházát, a Petőfi Színházat is. Mellette pedig rögtön szívembe zártam a zenélő szökőkutat, amelynek nincs történelmi múltja, de én szeretem az ilyen közönségcsalogató újításokat is. Emberi gyengeség ez nálam, ahol víz és zene találkozik, azt szeretem, és kész, nem kell más attrakció mellé.

 

A természetet azonban minden másnál jobban szeretem, így tudtam, ha igazi, nagy erdőtúrára nem is lesz időm, az arborétumot mindenképp látni vágyom. A 17,2 hektáros botanikus kert a Soproni Egyetem területén található. Boldogságidő volt az a két óra, amit a botanikus kertben tölthettem az öreg juhar, vadgesztenye meg platánfák alatt.

Egyébként mintegy két tucat jegenyefenyőfajt, harmincnál több lucfenyőfélét, több mint harminc borókafajt, borbolyákat, több száz lombhullató fafajtát és cserjét láthatunk a tengernyi virág mellett, amely az aljnövényzetet adja. Itt biztosan talál mindenki szívéhez szóló virágot. Alapszabály, hogy semmihez nem nyúlunk, a lehullott virágszirom is tabu, és egyetlen fenyőtobozt se viszünk haza emlékbe. Mert minden elmozdítással beavatkoznánk abba finom ökoszisztémába, ami mentén ez a csodás kert működni tud – mi is csak fotókat készítettünk, és csak az élményt hoztam haza.

A hely, ahol megszálltunk a Lővérekben található. A Lővérek már az 1220-as években szerepelt az oklevelekben, a terület az egykor itt élő és őrt álló lövészek emlékét őrzi. Ez egy erdős, fás, a Soproni-hegység lejtőire épült „villanegyed”, és gyönyörű példája annak, milyen szépen megfér egymás mellett a természet és az ember. Mert az emberi jelenlét nyilvánvaló ezen a területen, de cseppet sem tolakodó.

Itt az erdő szó szerint magába fogadta az épített kultúrát, és csodás, lélegző otthont nyújt az emberi életnek.

Itt található a Fagus Hotel is, ahol pihentünk, és ahonnan tökéletes rálátás nyílt ablakunkból erre a harmóniára. A lankás, fás dombokat láthattuk ebéd közben is és sajnálom, hogy nem kérdeztem rá két szaunaélmény között, hogy vajon a különleges rizottóban kóstolt édes gesztenye ezen a vidéken termett-e vagy sem, vagy épp ki készítette a desszerthez tálalt fantasztikus lekvárokat.

 

Mindenesetre a finom kulináris élményt, a kellemes hangulatot tovább fokozta a fenyőfák között keringő apró denevérek látványa, amiket egy pici tó partján heverészve leshettünk meg. Nagyon tanulságos és megkapó volt látni, ahogy ezen a helyen az emberi jelenlét ellenére megelevenedik a természet. Ahogy szárnyra kapnak az éjjeli állatok, ahogy a kertben huhogott a bagoly, vadászatra indultak a denevérek, azt éreztem, itt mégis minden nagyon rendben van.

A Lővérekben található a Károly Kilátó is, amely pár perc autó vagy fél óra sétával könnyedén megközelíthető a szállodától. A kilátóig azonban nem lehet autóval felmenni, ami nem is baj, mert a felfelé haladó út egy meseösvényen vezet. Szó szerint. Mágiával van teli az az út, mesebeli feladatokat lehet megoldani. Ha valaki még érti a mesék nyelvét, vagy olyan szerencsés, hogy gyerekekkel együtt halad a kilátó felé, egészen biztosan nem érzi az enyhe kaptatót, mert elillan az idő és a fáradtság is. Én például megtudtam, hogy „tiszta lelkű” vagyok (pecsétet is kaptam róla), aztán azt is, hogy egy kicsit bűbáj alatt állok, végül azt is, hogy bármiből lehet varázspálca, ha nagyon akarom.  

A mesebeli élményekkel eltelten  a Károly Kilátóból látható körkörös kilátás még izgalmasabbá vált. Onnan fentről tényleg csak egy ugrásnak tűnik a Fertő-tó, az Osztrák Alpok is, és minden varázslattól mentesen is csodás élmény rálátni Sopronra és a várost körbe ölelő erdőkre. A természet és az emberi kultúra gyönyörű találkozására.