Pepparkakor, sáfrány és őzek nyomában tett havas séta: belekóstoltunk a svédek adventjébe

Lassan köszöntött be a tél Svédországba. Bár korábbi tapasztalatom nincs, azt mesélték, néhány évvel ezelőtt már október végén havazott, ami errefelé teljesen megszokott. Idén december legelején esett le az első hó Stockholm környékén. Minden fehérbe borult, amitől csak még szebben ragyogtak az ablakokba helyezett, világító csillagok.

A svédek rajonganak a fényekért: szinte minden háznál és minden ablakban varázsütésre jelent meg az ünnepi kivilágítás egy hónappal ezelőtt. Nem feltétlenül és nem minden ház esetén igaz, hogy visszafogott és letisztult lenne a design, de  tarka-barka, mindenféle színű dekorációval ritkábban találkoztam itt, mint otthon. Jellemzően mindenhol a sárgás, meleg fehér fény világít, esetleg egy kevés hideg fehérrel megbolondítva. Mégis meghitt érzés tölti el az embert, ha végignéz ilyenkor a tájon, főleg a települések közötti farmok távolban felbukkanó, mesebeli fényei repítik messzire a fantáziámat.

No meg a Luca-ünnep!

Nem tudtam, mire számítsak, nem olvastam utána, milyen a svédek Luca-napja, de mivel tudtam, hogy nem egy szokásos nap, vártam a programokat. Gyerekkorom óta izgalmasnak találom ezt a napot, a jóslásokat és a mágiát, ami körülöleli.

Az északi, skandináv országokban azért van különösen nagy jelentősége a fénynek és a fény ünnepének, mert itt valóban hosszúra nyúlnak  az éjszakák, a nap pedig a horizontnál csak alig megy magasabbra, ha egyáltalán előbújik az erdők hatalmas fenyőfái, vagy éppen a felhők mögül. (Nálunk decemberben fél kilenc után van napfelkelte és már három óra előtt elkezd sötétedni.)

Várakozásaimmal ellentétben meglehetősen szerényen ünneplik a svédek Luciát, ami valójában érthető, hiszen

a sötétben felgyúló, melegséget, szeretetet és reményt jelképező fényt nem is lehet harsány csinnadrattával ajnározni.

Néhol máglyát gyújtanak ilyenkor, a legjellemzőbb azonban az, hogy hosszú, fehér ruhába öltözött (gyerek)kórusok éneklik a Luca-énekeket, kezükben gyertyát tartva, illetve mindig van egy lány, akinek a hajában (a fején, mintegy koszorút formázva) világítanak a gyertyák, ma már elektromos változatban, természetesen. Az itteni hagyomány szerint ugyanis Luciának, a fény hordozójának „fényt kell viselnie a hajában”. Azt, hogy ki legyen Lucia, gyakran a véletlenre bízzák és sorsolással döntik el.

 

Lussekatter, amihez az oldalon is találtok receptet!

A kávé és a különféle péksütemények Luca estéjén is előkerülnek – nagy rajongója lettem a svéd pékárunak. Nemcsak azért, mert hozzám hasonlóan ők is imádják a vaníliát és a fahéjat, hanem mert olyan különleges fűszerekkel ízesítik a csigákat, mint például a kardamom és a sáfrány. A péksütemények és kenyerek tésztája friss, puha, foszlós, egyszerűen nem tudom megunni!

Advent első vasárnapja előtt egy héttel nyitotta meg kapuit a karácsonyi vásár Stockholm óvárosában. Faházakat építettek fel az árusoknak és egy nagy fa is helyet kapott a tér közepén. Egy szerencsekereket megforgatva kisebb ajándékokat, csokikat nyerhetnek a vállalkozó kedvű nézelődők, máshol fűszeres szalámikat árulnak, de lappföldi zoknikra, sapkákra és kesztyűkre is szert lehet itt tenni.

A forró glögg, vagyis forralt bor jólesett a nagy hidegben. A mindenféle édes illatok meglehetősen csábítóak voltak, a cukorban forgatott mandulát például melegen ajánlom mindenkinek, mert nagyon finom! A mézeskalács (pepparkakor) tésztája vékony és ropogós, tökéletes kísérője a különféle fűszeres és forró italoknak. S ha már az italoknál tartunk: ahogy nálunk a dohánytermékeket, úgy itt az alkoholt árulják külön üzletekben, és személyigazolványt kérnek, hogy megbizonyosodjanak a vásárló nagykorúságáról.

 

Havas fenyvesek és cudar mínuszok

Természetesen a hó sem lehetett akadálya annak, hogy nyakunkba vegyük az erdőt és nagyokat sétáljunk a fenyőfák között. Vizslattuk az állatok lábnyomait a hóban: az őzeken és nyulakon kívül még vaddisznó jeleit fedezhettük volna fel, de szerencsére ez utóbbi nem járt felénk az utóbbi napokban.

 

A filmbe illő látványnak még az olykor igencsak cudar mínuszok sem vettek el a szépségéből, sőt: a ragyogó napsugarak miatt szikrázó hó meglehetősen magával ragadó, mintha megannyi kristály csillogna mindenfelé. Ráadásul úgy tűnik, a svédek nem olyan fázósak, mint mi. Négyszer láttunk olyan fiatalt, aki a nulla-mínusz 1-2 fok ellenére rövidnadrágban sétált az utcán egy vékonyabb kabátban – bár volt rajta sál és sapka! Errefelé figyelnek az ilyesmire!

Az utak mentén már szeptember végén kihelyezték a narancssárga jelzőrudakat, hogy bármennyi hó is esik, a vezetők jól lássák, merre kanyarog az út. Igaz, a mostani nem volt nagy havazás, de szinte az első hópelyhek megjelenésekor felbukkantak a hókotrók és egyéb munkagépek, hogy biztosan csúszásmentessé tegyék az utakat – a „hazai márkás” járműparkban, még ha nem is a legújabb, de szemmel láthatóan tökéletesen karbantartott gépek dolgoznak. 

 

Visszaszámlálás

Karácsony előtt néhány nappal érünk haza – a várakozás időszaka ettől csak még édesebb. Bár szinte biztos vagyok abban, hogy hiányozni fog jópár dolog Skandináviából, remélhetőleg magammal tudom vinni (és magamnál tudom tartani) azt, ami a legjobban megtetszett a svédek életszemléletében: a türelmet, a nyugalmat, a stresszmentes(ebb) hétköznapokat.

S bár nem ez a legmosolygósabb ország, ahol valaha jártam, mégis barátságosak a svédek, legyen szó bármilyen segítségről, tettről, bátorító szóról vagy dicséretről. Ezt pedig igazán jó érzés volt külföldiként (is) megtapasztalni…