Ötezer éve zajlik itt az élet, de idén is kötelező felfedezni

Paloznak a Balatonfüredi járásban, a Bakony lábánál helyezkedik el, ötezer éve lakott ez a terület, már a 900-as évekből fennmaradt iratok is említik. Napjainkban méltán dicsérik hagyományos faluképéért – amiért Hild-díjat is kapott 1998-ban –, ugyanis itt nemigen találunk újépítésű, üvegkorlátos szállodákat, helyettük a Balaton-felvidéki építészet sajátos jegyeit figyelhetjük meg az utcákon csavarogva.

 Paloznak látkép | Fotó: Paloznaki Önkormányzat - Czeglédy Ákos/ Wikimédia

Ha erre járunk, az Árpád-kori katolikus templomot, a református haranglábat, a Diószegi-házat és Pongrácz-kastélyt érdemes felkeresni. Ha a domboldal felé vesszük az irányt, a temető után fantasztikus panorámát nyerhetünk a Balatonról és a Tihanyi-félszigetről. A felfedezésben elfáradván pedig bátran megpihenhetünk a pincesoron: a helyi olaszrizlingnek nincsen párja. 

Éhesen sem éri meg távozni Paloznakról, a központban található Sáfránkert étteremben friss, környékbeli alapanyagokból készült szezonális finomságok várnak mindenkit. A Lovász József által vezetett étterembe már csak a hangulat miatt is visszajár az ember, de kiváló ebédet is ettünk, a keszthelyi hallevest azóta is emlegetjük, ahogyan a velős csontot és a túrógombócot is. Jó érzés úgy érkezni valahová, hogy tudod: örömmel fogadnak, és nem azt nézik, megfelelően tartod-e a villát, hanem azt, mindened megvan-e ahhoz, hogy jól érezd magadat.

Gasztronómia, természet és művészet

Persze egy felfedezőúthoz, amin ezeket az állomásokat végigjárhatjuk, lemondás kell. Mindig van még egy feladat, amit azonnal meg kellene csinálni, még egy házimunka, amit múlt héten illett volna elvégezni, plusz egy kilométer, amit le kéne futni, hogy közelebb kerüljünk a vágyott testünkhöz. Ezeket mind félre kell tenni, hogy a balatoni nyarat – vagy az életet úgy általában, bármikor – élvezni tudjuk, és ebben sokan nem jeleskedünk.

„Magyarországról a jó értelemben vett hedonizmus hiányzik”

– fogalmazott Homola Szabolcs a június 22-én Paloznakon tartott sajtótájékoztatón. Többek között e hiány betöltésén dolgozik a Homola Pincészet, aminek küldetése, hogy minél többen ismerjék meg és élvezzék a Balaton adta ajándékokat: a környékbeli borokat és gasztronómiát, valamint a táj természeti és kulturális örökségeit. Ezek ugyanis egységben hatnak ránk igazán üdítően: ahogyan a jó ital és a remek étel táplálja, feltölti és ellazítja a testet, úgy pörgeti és egyszersmind nyugtatja elménket a művészet. 

A Balaton-felvidékre évente bővülő programkínálattal igyekeznek látogatókat csalogatni, de az idei esztendő különlegessége, hogy a Veszprém és a Balaton-régió közösen töltheti be az Európa Kulturális Fővárosa címet, amihez kapcsolódóan számtalan rendezvényt szerveznek. (Mi is írtunk például a Hosszúasztal piknikről.) A paloznaki programok közül a Jazzpikniket ismerik talán a legtöbben, amit idén tizenegyedszer rendeznek meg, de nemcsak augusztusban jó erre járni, egész nyáron kultesemények színesíthetik strandozással töltött napjainkat.

A közeljövőben induló Paloznaki Fűszerkert nevű művészeti projektben például a budapesti Képező galéria segítségével elsőrangú előadásokat hallhatunk a Homola Borteraszon, illetve a Paloznaki Szent József Ház kertjében. A július elseji nyitóeseményen megismerhetjük Egry József életét és munkásságát – képeit pedig megcsodálhatjuk a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum időszakos tárlatán –, később Szinyei Merse Pál fonyódi kalandjairól hallhatunk, aztán a Fürdőzők hívószó nyomán összerendezett előadással várják az érdeklődőket.

Egry József, a Balaton festője

Az első művészről, Egry Józsefről a sajtótájékoztatón Pénzes Boróka, a Képező galéria egyik alapítója elöljáróban mesélt is kicsit. Rögtön az elején tisztázta, hogy bár Egryről általában legfeljebb annyit tudunk, ő a „Balaton festője”, még ezen állandó jelző sem igazán helyén való, ugyanis

Egry kikérte magának: ő nem akar a tó művésze lenni.

Paraszti, napszámos családból származott, gyerekkorában, az 1880-as években Pestre került, ott nevelkedett nagy szegénységben. Bár proletár volt, az alkotói tevékenység mindig vonzotta: szenvedélyesen szerette a színházat és a festészetet, de minekutána rákapott a kiállításokra, a szakma igazi rajongójává vált. Amikor lehetősége adódott, Párizsba utazott, a kor művészeti fellegvárába, ahol az alkotók krémje tömörült. 

Egry ugyanakkor nem hagyhatta itthon a maga faragatlanságát, tanulatlanságát; nyers modorával – bármilyen szép ember volt is – nem tudott beilleszkedni. Szófukar volt és a nyelvet sem bírta, mégis, lehengerlő bája és az őt körülvevő titokzatosság miatt bomlottak érte a nők. Bár ez sem volt elég ahhoz, hogy Egry hátat fordítson szenvedélyeinek: Párizsban, akárcsak Pesten, múzeumokban és olcsó kocsmákban forgolódott leginkább. 

A mind újabb művészeti trendeket jól ismerte, de éppen a folyamatos újítási kényszert látva fogalmazta meg, hogy „Párizsban az ember elveszti önmagát”. Azért ő is festett, kereste a maga boldogulását, és munkájára hamarosan fel is figyeltek: Szinyei Merse Pál hívására tért haza. Ekkoriban készült képein már fel-feltűnnek festészetének jellemzői: expresszív módon alkot, durva ecsetkezeléssel festi a nép gyermekeit, dokkmunkásokat, rakodókat.

Később egy betegség, majd az annak nyomán kibontakozó, ápolóként dolgozó Pauler Júliához fűződő szerelme vitte a Balatonhoz Egry-t, aki egy ideig Keszthelyen, majd Badacsonytomajban élt. Akár a mesében, az ő életében is volt minden: egészség, betegség, szegénység és gazdagság, sok munka és némi elismerés. Az olajpasztell technikát, ami névjegyévé vált, éppen a nélkülözésnek „köszönhette”: nem volt elég festékje, így összekeverte a két fajtát. E módszer alkalmazásával születtek talán leghíresebb képei, ami közül sok valóban a Balatonhoz köti. Akkor is, ha mester kikérte magának: ő nem a Balatont festi, hanem a tó által keltett érzéseket, azt, „amit a Balaton mond”.

Érdemes megnézegetni képeit, különös figyelmet szentelni az azon megvillanó fényekre, párás csillogásra –

olyan metsző szépséget ábrázolnak, amit csak kevesen tudnak giccsmentesen megörökíteni. Egrynek sikerült.

Ha felfedezzük ezeket a műremekeket, majd belemerülünk Paloznak szépségeibe, aztán eszünk egyet a Sáfránkert vendéglőben, már tettünk is egy nagy lépést a jóféle, az ember életét gazdagító hedonizmus felé.