Hercegnő a vadonban, avagy komfortzónából ki, sátorba be!

ZónánTúl

Hercegnő a vadonban, avagy komfortzónából ki, sátorba be!

Életem első sátrazása döbbentett rá, hogy nem is kell nekem olyan sok a boldogsághoz. Szerencsére...

A komfortzónán kívül való barangolás lehet legalább annyira élvezetes kaland, mint egy külföldi utazás, és közben még a vírustól sem kell tartanunk. Van benne izgalom, hiszen az ismeretlen mindig félelmetes, mégis magában hordozza annak lehetőségét, hogy valami újat tanuljunk magunkról és a világról.

Talán pont azt, hogy mennyire hálásak lehetünk az otthonunkért és közben mennyire nincs szükségünk a féktelen tobzódásra. Furcsa, hogy ezt pont én írom, a fogyasztói társadalom gyöngye, akihez a gyomrán és az élményeken keresztül vezet az út. Azonban egy friss élmény valami egészen váratlant tanított nekem.

Egy hete történt, és még azóta is a hatása alatt vagyok:

az első sátorozás egy szerencsésen kiválasztott répáshutai kempingben, az erdő, a csillagos ég és a szomszéd békés horkolásának ölelésében.

Én mint „bevándorló”, a barátom mint tapasztalt sátorozó párhuzamosan de más szempontok alapján ismerkedünk a hellyel, alig, hogy megérkezünk. Ő már tudja, hova és hogyan érdemes kicsapni a sátrat, és felkészült arra is, hogy kényelmessé varázsolja a szállásunkat. Eközben én előbb feltűnésmentesen ellenőrzöm, hogy valóban van-e mellékhelyiség, meg fürdő, majd ahogy telik az idő, én is egyre elégedettebben járom be új „otthonunkat”.

Vicces megélni, hogy én, aki még ott toporgok a lakásvásárlás elérhetetlennek tűnő oázisa előtt, rádöbbenek arra, hogy a négy fal, a terasz, a kert mind csodaszép, mégis elég lehet kevesebb is. Lehet örülni két matracnak, egy felakasztható kislámpának és a magunkkal hurcolt otthon illatának.

Velünk van minden, amitől ez a fajta „miénk” pont olyan otthonos és melengető, mint egy lakás. Ugyanolyan izgalmas volt arról fantáziálni, hogyan lehetne még kényelmesebbé tenni a sátrazásunkat a jövőben, mintha lakásfelújításon gondolkoznánk. Kiderült, hogy

ennyiből is egyszerűen otthont készíthetünk magunknak, és megtalálhatjuk a kényelmet és békét a vízlepergető vászon alatt.

Aztán, ha szólít az idő, majd „szedjük a sátorfánkat”, és odébb állunk.

Azok közé tartozom, akik a fogyasztói társadalomban felnőve megtapasztalhatták a svédasztalos reggelit kínáló, menő szállodák kényelmét és herdáló bőségét. Egy hete, amikor egy kis padon a lehető legegyszerűbb reggelit majszoltam, arra gondoltam, hogy semmi sem vész kárba, és hogy minden, ami jutott az elegendő. Nem fantáziáltam még többről (de bevallom, számítottam azért egy kirándulás utáni kiadós éttermi vacsorára), mert minden, amit hoztam, az nem más, mint az éppen szükséges, ami után nem marad felesleg. Nincs benne kontrollálatlan habzsolás, féktelen élvezkedés, és mégis benne van a magamról való gondoskodás. Ez lehet az az egyensúly, amire a világnak szüksége van.

A sátorozás iránytű lett nekem, ami az élhető, kényelmes, de nem gátlástalan és felesleges értékeket felhalmozó élet felé mutat. Nem gyűjtögetni kell, hanem élni azzal, ami igazán fontos. A hedonizmussal ellentétében megtapasztaltam, hogy a boldogság nem függvénye a „még többnek”. Ha pedig erre rádöbben az ember, akkor – ahogyan az a barátom családjában el szokott hangzani – : „csak az nem érzi jól magát, aki nem akarja!”

A sátrazás még valamit megtanított nekem. A természet, amit hajlamosak vagyunk kihasználni és magára hagyni – az én részem is.

Nem akarom, hogy azok a medrek, völgyek, fennsíkok, amiken majd járni fogok és remélhetőleg sátrazni is, elvesszenek.

A sátorozás közelebb vitt ahhoz a minket ölelő komplex rendszerhez, amit az életvitelemmel én is hajlamos vagyok veszélyeztetni, figyelmen kívül hagyni. Tájak, amelyek hiányoznának, ha felperzselné őket a fogyasztói társadalom, a kényelmes élet „istene”. A természet tisztelete nem zárja ki azt, hogy feledhetetlen élményekben legyen részünk. Arról nem is beszélve, ha egy papucsállatka képes volt beilleszkedni a természet rendjébe, nekünk, „magasabb rendű” élőlényeknek sem kéne, hogy ez gondot okozzon.

Hazahoztam magammal a mértékletesség, a nyugalom, az otthon új fogalmát. Megértettem, hogy a természettel egyességet lehet kötni, és ettől én is csak több leszek. Szeretném, ha a gyerekeim megélnék milyen helyet készíteni magunknak bárhol, és hogy erre ők is képesek. Ehhez pedig nem kell minden áron az öt csillag, a svédasztal, de még csak franciaágy sem.

Ajánljuk még: 

ÉN MÁR KEDVES VAGYOK MAGAMHOZ. AKKOR TE MIÉRT NEM?
„NÉHA KÖNNYEBB MEGVÁLTOZTATNI A TÉGED KÖRÜLVEVŐ VILÁGOT, MINT MAGADAT” – A REZILIENCIA MŰKÖDÉSE

 

Már követem az oldalt

X