Borzalom a Benczúr utcában: a családjával végző belügyminiszter zavaros története az ötvenes évekből

Kis pesti utcanévtörténet

Az eredetileg Nagy Jánosról, majd 1921-től az anno a közelben ugyan, de ebben az utcában sohasem élt Benczúr Gyuláról elnevezett utca elnevezése is érdekes. Nagy János ugyanis nemhogy nem volt híres ember, de még csak nem is létezett. Volt ugyanis az első parcellázások idején a közelben egy kis János utca (ma Németh László utca), amelynek a felső erdősornál, vagyis a Felsőerdősor utcánál megtört vonalú, hosszabbik szakasza lett a nagy János utca, ami idővel Nagy János utcává vált.

A 44-es szám a hajdani Aréna, vagyis a Dózsa György út közelében van, a régi Liget Szanatóriummal majdnem szemben. Arányos, kétszintes épület manzárd tetővel, osztott ablakokkal áll tisztességesen, bár kissé – különösen kertjét tekintve – lélektelenül felújítva, az utcától távolabb, a telek mélyéről néz ránk. Kis fantáziával el lehet képzelni, milyen szép lehetett a betonkockák divatja előtt, amikor még valódi kert vehette körül fákkal, bokrokkal, virágokkal. Egy békebeli, városi villa viharos, véres történelemmel.

 

 

A ma itt álló ház az 1910-es években épült Örömy József győri építőmester, építési vállalkozó és téglagyáros tervei szerint és jó eséllyel kivitelezésében, de már az 1880-as években is állt itt egy bizonyos „Benkó-féle cementház”, amit többszörösen átalakítottak tulajdonosaik, mielőtt a mai ház a helyére épült volna. Az első tulajdonos Szabó Jenő felsőházi tag, a Görög Keleti Magyarok Országos Bizottságának alapítója volt, ő lakta a házat az első világégés végéig.

A két világháború közt több tulajdonos váltotta egymást, át is alakították a házat, ekkor épült be a manzárd is. A legtovább, 1944-ig Milotay Istváné volt a villa, aki 1920-22-ig Debrecen, majd Nagykőrös országgyűlési képviselője, jogász, szociológus, szélsőjobbos politikus volt.

Az épület érdekesebb, és egyúttal legmegrázóbb története, 1945 után kezdődik, benne az ötvenes évek elejének legdrámaibb fejezeteivel. A kommunista hatalomátvétellel, illetve már azt megelőzően szemet vetett a Párt Zugló, illetve Külső Terézváros Ligetet övező villanegyedeire. A pártvezérek először a Városligethez közeli elegáns villákba költöztek be. Istvánmezőn nézett ki magának otthont Rákosi Mátyás és Révai József is, ők szomszédok voltak a Szabó József utcában a negyvenes évek második felében. Gerő Ernő sem lakott messze, az Abonyi utcában, valamint a „négyes fogat” talán legrettegettebb tagja, Farkas Mihály is itt, a mai Cházár András utcában lakott egy ideig, majd a Pálma, ma Zichy Géza utca 1-ben. Vagyis az Istvánmezőn lakott mindenki, aki számított, míg a „másodvonalbéli” funkcionáriusok a Városliget nyugati, Dózsa György út által határolt villanegyed VI. illetve VII. kerületi részein kaptak lakásokat. Köztük Zöld Sándor is, aki Erdei Ferenccel, a Parasztpártból a kommunistákhoz szegődött író-politikussal és az Erdei baráti köréhez tartozó Kondor Imre egyetemi tanár, filozófus, könyvtáros, parasztpárti politikussal osztozott a Benczúr utca 44. szám alatti villán.

Zöld Sándor erdélyi születésű, első generációs értelmiségi volt, a debreceni egyetemen szerzett orvosi diplomát. Az egyetem alatt Kállai Gyula szervezte be az akkor még illegális kommunista pártba. 1937-től volt a Márciusi Front tagja és szerepet kapott már az Ideiglenes Nemzeti Kormányban is, 1944-től haláláig volt Berettyóújfalu országgyűlési képviselője. A Rajk-per kapcsán történt letartóztatások miatt megüresedett helyre került be az Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságába, majd Kádár utódjaként lett belügyminiszter 1950 júniusában.

 Fotó: Magyar Rendőr | Fortepan

1951. április 19-én a fent említett Politikai Bizottság ülésén „szállt rá” Kádár és Farkas Mihály, miszerint túl sok „horthysta” tisztviselő van az általa felügyelt minisztérium kötelékében. Bírálták azzal is, hogy a Márciusi Front addigra kegyvesztett tagjaival, Donáth Ferenccel és Losonczy Gézával szoros baráti kapcsolatot ápolt. Klasszikus kommunista belharc volt, előre megtervezett koreográfiával. Hegedűs András A történelem és a hatalom igézetében című könyvében így emlékezett: „(Zöld Sándort) élesen megtámadták, főleg a „négyes” tagjai, hogy rossz munkát végzett a belügyminisztériumban, és régi barátai szinte mind árulók. Nem messze ült tőlem a Politikai Bizottság üléstermében, láttam az arcán az izzadtságcseppeket és az ideges rángatózást.

Rezignáltan védekezett, mintha tudná, hogy a vádakkal szemben tehetetlen.” 

Zöld Sándornak elég pontos elképzelései lehettek arról, hogy a fővezérek egész pályás támadása, ráadásul plénum előtt, mit jelent számára és a családjára nézve. Épp elég magas pozícióból nézte végig, milyen az, amikor egyik-másik elvtársa kegyvesztetté válik. A fizikai és lelki megaláztatás és megsemmisítés eszközeinek tárháza végtelen, az apparátus szabad keze számára különösen világos lehetett, hogy ezek után eddigi elvtársai azt csinálnak vele, amit csak akarnak, soha senki nem tudja majd meg. Ezt sem magának, pláne nem szeretteinek nem kívánta.

A horror

Zöld még ezen a napon, április 19-én benyújtotta lemondását Rákosinak. Az ezután történt események semmilyen vizsgálat tárgyát nem képezték soha, sőt szándékosan, gondosan eltitkolták azokat évtizedeken át. Valószínűleg soha nem tudjuk meg, mi történt valójában, de elég biztos következtetéseink lehetnek – kétfélék is.

A fennmaradt hírek egy része szerint Zöld hazament, és órákon át az otthonához közeli Városligetben sétált a feleségével, különféle padokon látták őket beszélgetni. Éjjel egykor hazamentek, és Zöld vadászfegyverével megölte a velük élő, hetvenegy éves édesanyját, harmincnégy éves feleségét, nyolc- és hatéves gyerekeit, majd önmagával is végzett.

Viszont tartja magát egy másik, a kort és hatóságait ismerve pont ugyanennyire hihető forgatókönyv. Miszerint a letartóztatására kiérkező ÁVH-s egyenruhásokkal dr. Zöld tűzpárbajba került, és az annak során eldördült lövések ölték meg a családot. A kis számú szemtanú, és a még kisebb számú, később elhangzott emlékezések kissé ellentmondásosak, elég sok kérdést hagynak megválaszolatlanul.

A szemtanúk

1992-ben a Tekintet című folyóirat 5. számában Tóth Pál Péter „Végrehajtás után megsemmisítendő” címmel írt érdekes tanulmányt, amiben összesíti az akkor még elérhető visszaemlékezéseket. A koronatanú, a villa emeletén lakó Erdei Ferenc felesége, Erdeiné Majláth Jolán volt, aki a lövések idején otthon tartózkodott . Hegedűs András emlékezése szerint a férjének telefonáló Erdeiné Zöldék földszinti lakásából lövéseket hallott, „lement és azt látta, mintha valami vérre hasonlító dolog folyna ki a földszinti lakás ajtaja alatt....Hárman tanakodtunk, most mit tegyünk. Mondtam: mi mást tehetnénk, azonnal telefonáljunk Rákosinak. Rosszat sejtettem, mert élénken élt bennem a Zöld elleni támadás emléke a Politikai Bizottsági ülésen.

Erdei telefonált Rákosinak, aki csak ennyit mondott: »Na jó, majd megnézzük«.” 

1990 novemberében Erdei Ferencné így emlékezik: Zöldék házvezetőnője szaladt fel hozzá, hogy nem tud bejutni a lakásba, hangosan szól a rádió, és mintha vér folyna az ajtó alól. A rádiót Erdeiné is hallotta. Betörték az ajtót az őr segítségével, Erdeiné hívott mentőt, a gyerekek még éltek. Amikor Péter Gábor megérkezett, felelősségre vonta a nőt, amiért mentőt hívott. A gyerekeket elvitte a mentő, a holttesteket elszállították, majd teljesen kiürítették a lakást.

A tragédiáról Farkas Vladimir – Farkas Mihály Leninről elnevezett fia, aki 26 évesen már a pártelit tagja volt – is részletesen írt: „1951. április 20-án, a kora délutáni órákban keresett Péter (Péter Gábor), (...) azonnal gépkocsiba szálltunk, és egy Benczúr utcai villaépület előtt álltunk meg. A kertben, az épület földszinti részében több civilruhás ÁVH-s tiszt tartózkodott. Valamelyikük bevezetett bennünket egy szobába, ahol borzalmas látvány fogadott. Egy hatalmas ágyon egymás mellett öt gyermek, valamint egy fiatalabb és egy idősebb asszony teste feküdt. A földön pedig dr. Zöld Sándor belügyminiszteré, a Politikai Bizottság tagjáé. (...) Egy biztos, a helyszínen elsőként csak rendőrök vagy ÁVH-sok jelenhettek meg. A gyilkossági nyomozások egyik legfőbb szabálya, hogy a holttesteket a helyszínelő nyomozók megérkezéséig nem szabad elmozdítani. Pedig elég valószínű, hogy ez megtörtént. Minthogy az is biztos, hogy

a szoba parkettjén még látható volt a frissen felmosott vér nyoma.”

Érdekes az a részlet is, amit az ifjabbik Farkas még hozzáfűz, miszerint az ÁVH jó ideje megfigyelhette a családot. Vladimir felesége, ahogy Zöldék is, Berettyóújfaluból kerültek Pestre, jól ismerték egymást. Amikor Zöld Sándor anyja utoljára a falujába látogatott, arra panaszkodott, hogy a háztartási alkalmazott, és a házban posztoló rendőrök állandóan figyelik őket. És hogy nem is megy többet haza Pestről, mert nem akar senkit sem gyanúba keverni. Akiket Zöld néni rendőrnek nézett, azok az ÁVH Belső Karhatalom Őrszemélyzeti Osztályának – beszédes nevű hatóság –  tagjai voltak, ketten,

24 órás váltásban, dobtáras géppisztollyal őrizték a villát. Egyikük épp betegen feküdt a tragédia reggelén...

Péter Gábor később a börtönben, Kádár letartóztatása kapcsán ír a Zöld család haláláról, és a családfő hátrahagyott búcsúleveléről, amiről ő adja a legpontosabb képet, „Kedves Elvtársak! Tudom, mi vár rám és a családomra. Minek várjam meg, hogy hosszú tortúra legyen ez a sorsom? Inkább így fejezem be a családommal együtt. Nem így képzeltem el a Kommunista Párt vezetését. Ez nem kritika, amiben részesültem, hanem halálban...” Ezzel a levél megszakadt. (A levelet átadtam Rákosinak.)” – idézi Péter Gábor.

Kísérteties részletek

Jávor Miklós – 1951-ben az ÁVH Figyelő és Környezettanulmányi Osztálya vezetője volt – emlékei szerint 5 nappal a tragédia előtt kapta azt a parancsot, hogy Zöld Sándor minden lépését figyeltesse. Egy háromfős csoportot bízott meg, a szemközti ház egyik első emeleti lakásában figyelő helyet létesítettek, és naponta jelentettek. A szolgálatos őr jelentette, hogy a Zöldék ajtaja alól vér folyik, erre ő betörte az ajtót. Jávor telefonált Réh Lajos ÁVH-s alezredesnek, aki utasította, biztosítsák a lakást, oda senki be ne lépjen. Kb. 10-kor érkezett és helyszínelést rendelt el, Jávor ekkor léphetett be először. Emlékezete szerint az előszobában, ajtóhoz közel feküdt az idős Zöldné (ez magyarázhatta, hogy Erdeiné meg a házvezetőnő vért láthatott az ajtónál), a szobában a heverőn Zöld felesége feküdt, előtte a szőnyegen Zöld. A két gyerek nem volt ott, őket elvitték a mentők, mert még éltek. A lakásban a helyszínelők nem találtak semmi különöset. Jávor nem emlékezett arra, volt-e búcsúlevél, s hogy találtak-e fegyvert. Egy órával később megjelent Péter Gábor, Bálint orvos alezredes, és Moravecz László ezredes, aki azt parancsolta Jávornak, hogy keresse meg, és hozassa vissza a lakásba a gyerekeket. A kis halottakat az Újpesti Kórházban találták meg, egy orvos szerint a kisfiú a mentőben még élt. Farkas Vladimírral nem találkozott Jávor, szerinte nem volt ott. Nagyjából egy óra múlva utasította Réh, hogy menjen érte kocsival és menjenek Zöld temetésére.

A szőnyegbe göngyölt holttestet – csak Zöldét(!) –  a Megyeri csárdán néhány kilométerrel túl, néhány ÁVH-s az út jobb oldalán földelte el.

1955 áprilisában temették őket át a rákoskeresztúri temetőbe, miután útépítő munkások megtalálták a sebtében elásott holttestet, majd 1956 szeptemberében újra kihantolták, hogy a Fiumei úton kapjon díszsírhelyet. Ekkor, 1957-ben történt először hivatalos vizsgálat. A BM Bűnügyi Szakértői Kutatóintézet Kriminilasztikai Osztálya azt állapította meg, hogy a holttestek koponyasérüléseit puskából, vagy géppuskából leadott lövések okozhatták, továbbá, hogy mindenkit „gondosan” főbe lőttek, vagyis szabályos kivégzés történt, nem lehetett szó váratlan tűzpárbajról.

Valószínűleg már soha az életben nem tudjuk meg, mi történt azon a bizonyos áprilisi reggelen 1950-ben. Hogy egy elvtársaiban csalódott, előlük és a kegyetlen bosszú elől menekülő ember védte meg családját a biztos, embertelen és értelmetlen szenvedéstől és meghurcoltatástól vagy a bosszú ért célt és a hatalom irtott-e ki egy komplett családot. A végeredmény tekintetében indifferens a válasz, mégis beszédes a témában tapasztalható évtizedes csönd, az elsumákolt vizsgálatok és eltitkolt történések.

A mindent látott villa áll, szépen felújított, vékony vasoszlopai rendületlenül tartják a csipkés fémkorláttal keretezett teraszokat. Szép ház ez is, mesélő, dacára a modernnek szánt, de leginkább barátságtalan szoborral díszített betonudvarnak, amit a vélhetően sokkal szebb kert helyére képzelt a legutóbbi befektető. Jó ideje irodákat rejtenek a falak, a hajdan itt élt lakókra, pláne az itt történt rémálomra semmi nem emlékeztet.

Helyszínbejárás 2020-2022
További forrás: Majtényi György: K-vonal 
A nyitókép 1950-ben az államvédelmis sorkatonák eskütételén készült. Zöld Sándor fehér zakóban, balra,
Forrás: Fortepan)