Aki szeret, a világ minden nyelvét ismeri

ZónánTúl

Aki szeret, a világ minden nyelvét ismeri

Néha nem csak praktikus dolgokat közlünk, néha éppen céltalan csacsogással jelezzük szeretetünket.

Pár hete írtunk egy cikket arról, hogy kell-e engedélyt kérni a kisbabától a pelenkacseréhez. Számos hozzászólás érkezett, és nagyon sok olvasónk fogalmazta meg azt a gondolatot, amit én is magaménak vallok. Engedélyt nem kérünk ugyan a gyerektől a pelenkaváltáshoz, de a legtöbb édesanya ösztönösen beszél a gyerekéhez, beavatja mindabba, amit éppen tesz. A pelenkacserébe is. Mesél a kicsinek, szóval tartja, szavakkal fonja körbe az egész életét.

A folyamatos anyai (vagy szülői-gondozói) beszéd az alapja a gyermek beszédtanulásának. Aki ebben a színes, mindent megnevező szózsongásban cseperedik, annak könnyebb lesz elsajátítani a nyelvet, mint azoknak a gyerekeknek, akiknek édesanyjuk szűkszavúbb, fáradt a beszédhez, kevesebb szóval él. Esetleg olyan környezetben nevelkedik, ahol nem része a szeretettel teli folytonos zümmögés a mindennapoknak.

Én állandóan beszéltem az enyéimhez, szerintük túl sokat is duruzsoltam a fülükbe, mindenesetre úgy nőttek fel, hogy nem kellett két kézzel kapni egy-egy kósza szó után: nagy adagban kapták tőlem, de az egész családtól is a szavakat.

Dédó, akiről ezen az oldalon is már többször szó esett, a gyerekeim apai dédmamája volt a legzümmögőbb mindannyiunk közül. De ő nemcsak a gyerekekhez beszélt folyton, hanem az állatokhoz is. Lakott az udvarában kakas, tyúk, kacsa, kutya és benn a házban cica is, akikhez nem volt rest szólni sosem. Ha látta őket, azért indult a beszéd, ha nem látta valamelyiket, akkor hangos szóval kereste egészen addig, amíg fel nem bukkantak, hogy aztán szeretettel teli hangon megdorgálja azt, akit ideig-óráig szem elől tévesztett.

Hosszas beszédeket intézett a cicához például akkor, amikor az minden óvintézkedés dacára beszökött a hálószobába és bekölykedzett Dédó ruhásszekrényének az aljába. Fejmosásnak indult az a beszéd, de már az eleje se sikerült valami szigorúra, a feddésnek szánt szóáradat hamar átcsapott kedveskedő sopánkodásba, mert mit is kezd majd azzal a sok ártatlan cicaporonttyal, „hogy az Isten áldja meg az összeset. Hát legalább a szemük nyílna már ki, hogy tudjam, életben maradnak-e vagy sem.” Később arról érdeklődött a macskamamánál, hogy van-e elegendő teje, vagy menjen és vegyen a boltban, esetleg kérjen e tőlem a biztonság esetére eltett babatápszerből (amire aztán nekünk sose volt szükségünk). Bár a macska nem válaszolt teljesen érthetően (szerintem), Dédó természetesen lecsoszogott a boltba tejért, és vett bónusz csirkemellet is a szoptatós mamának, mert tudta, kell most a támogató gondoskodás a biztosan nehéz ellés után.

Dédó szavai fészket fontak a szeretetnek, amerre csak járt.

Mert a cica mellett kapott a jó szóból a kutya, de a növények is méltónak bizonyultak a szerető szóáradatra. Ha virágba borultak, azért, ha nem hoztak virágot, akkor meg azért. Valahogy sose hallottam bosszankodva vagy ingerülten szólni a világhoz.

Pedig tényleg sokat beszélt – igazából folyton folyvást dőlt belőle a szó, és én azt nem bántam. Éveken át hallottam, ahogy a gyerekeimhez beszél, fuvolázva, mézbe mártott szavakkal, édes szeretettel. És ha áldott napom van, ma is hallom ott legbelül.

Egy alkalommal, amikor késő este kinn a kertjében elesett, és mi nem vettük észre, hiába kiabált utánunk, hajnalig feküdt a földön, egy rózsabokor tövében. Másnap, amikor rátaláltam és nem láttam a bűntudat okozta sírástól, ő vigasztalt, mert jó dolga volt őneki ott az éjjel – egész éjszaka a rózsával beszélgetett.

Elhittem neki, hogy ért a rózsák nyelvén,

és elhiszem így utólag azt is, hogy nemcsak a rózsák, de a világ összes teremtményének és jelenségének a nyelvén képes volt beszélni. Hiszen hallottam, ahogy viszi, csűri-csavarja a szél a szavait, hallottam, hogy a kályhában hogy ropog a tűz választ a kérdésére. Hogy nyávog rá bizalommal a macska, hogy dorombol mesét az ölében, hogyan csahol rá vidáman az utca minden kutyája.

Minden nyelvet ismert, pedig csak egyetlen egyet tanult. A szeretet nyelvét sajátította el gyerekként, de azt egy életre.

A nyitókép illusztráció. Forrás: Fortepan / Schermann Ákos

Ajánljuk még:

Tényleg léteznek mindig tiszta otthonok? Mégis hogyan?!
Van olyan ismerősöm, akinél bármikor jártam, mindig tiszta lakásban fogadott. Sehol egy koszos bögre, egy ledobott táska vagy egy paca a konyhapulton. Utánajártam és rájöttem: egyszerűen képtelenség, hogy nekem valaha is ilyen otthonom legyen.