Ünnep

Nekem a vendégség: ünnep

Szeretek vendégségbe menni és vendégeket fogadni is. Bírom a váratlanul beállító vendégsereget is, nem jövök zavarba a hirtelen érkezőktől. Van mivel kínáljam őket. Ha mással nem, akkor jó szóval és egy pohár vízzel mindenképp – és olykor az is pont elég, mert ha minden jól alakul az életünkben, a vendégeskedés nem a fogyasztásról szól.

Ha vendég jött, mindig volt mit az asztalra tennem. Így volt ez fiatalasszony koromban és így van most is, habár valamiért kevesebb a vendég, mintha szemérmesebbé váltak volna a körülöttem élők. Vagy csak a világ változik és restek vagyunk a személyes találkozókra. Online látogatjuk egymást és csak mutogatjuk az általunk kreált ételkölteményeket, de mást nem kínálunk vele olyan gyakran, mint egy-két évtizede.

Nehezen békélek meg ezzel, mert én máshogy vagyok bekötve. Nekem a vendégség, akár megyek, akár hozzám jönnek, az ünnep. Különleges élmény, ami kiszakít a mindennapok monotóniájából. Rálátni egy másik család életére, otthonára, szokásaira, megismerni, kóstolni más főztjét különleges lehetőség, különleges alkalom. Egyben óriási bizalom, hiszen aki jön, az sok mindent megtudhat rólunk, lehet, olyan dolgot is, amit nem szeretnénk mutatni – de ha váratlanul érkezik, akkor azt találja, amilyenek egy átlagos napon vagyunk. Értem, miért lehet ez kínos, bár számomra sosem volt az. Akkor sem, ha épp annak is érezhettem volna, mert üres volt a hűtő, elfogyott éppen a kenyér, vagy kifogytunk a tojásból, tejtermékből, és éppen megy a vita, ki ugorjon le a boltba, vagy ki tehet a helyzetről.

Nem vagyok jó háziasszony, de jó vendéglátó vagyok, és ez, higgyétek el, két nagyon is különböző fogalom. Mert rendetlen vagyok és nem is törekszem arra, hogy az otthonomban minden precízen a helyére kerüljön. Akad jó néhány olyan dolog nálam, aminek nincs is igazán helye, hol ide kerül, hol oda. Mindenhol útban van. Akkor is, ha ott a vendég – de nem zavar.

Mert a jó vendéglátás szerintem abban áll, hogy őszinte örömmel fogadom azt, aki hozzám érkezik.

Ez pedig, hadd mondjam szerénytelenül, eddig mindig sikerült. Akkor is, ha nem volt ezerszeresen körbeszervezve a látogatás, meg akkor is, ha körbe volt. Akkor is, ha egy ismerősöm csak felugrott egy kávéra, teára, meg akkor is, amikor egy másiknak délután négykor jutott eszébe Budán, hogy fürdene egyet a Balatonban és megkérdezte, alhat-e utána nálam. Aludhatott. Kapott tiszta ágyneműt és vacsorát, de olyan is volt, hogy megszerveztem, miképp juthat be az otthonomba, míg nem voltam otthon. Nyitva áll sok ember előtt az ajtóm, a hűtőszekrényem, a kamrám is.

Persze olyan lehet, hogy kifogytam ebből-abból, de ez a vendéglátás szempontjából semmit se számít, nem okozhat gondot, már csak azért sem, mert vannak hirtelen vendéglátáshoz illő receptek a fejemben. Ilyen például az ezerféleképpen elkészíthető, megunhatatlan bundás kenyér. De életem egyik legkedvesebb vendéglátása éppen egy bögre forró, alaposan megkakaózott tejbegríz mellett zajlott: kifogytam a lisztből, szendvicsnek való se volt odahaza, hát főztem egy nagy adag tejbegrízt. Máig emlegetjük a vendéggel, aki szintén jó érzésekkel emlékszik vissza arra, hogy a nagy hideg után, amiben hozzám caplatott, mennyire jólesett a frissen főzött tejbedara. Amit egyébként ibolyás bögrében tálaltam neki, mert a mosogatógépben voltak a krémdesszerthez illő tányérok. De sütöttem már tonnányi palacsintát is akkor, amikor csak liszt meg cukor, kevés lekvár volt odahaza. Volt ilyen is, nincs ebben semmi meglepő:

ahol egy rakás gyerek fosztogatja a konyhát, nehéz a gasztronómiai logisztika.

Mindig azt ették ki a hűtőből, ami éppen jól jött volna. A palacsinta azonban minden alkalomra jó fogás – akkor is, ha vendég van a háznál. 

Azért néha belefutok olyan látogatásba, amikor én megyek egy ismerőshöz, és a vendéglátó csak egy pohár vízzel tud megkínálni. Ha azzal megkínál, akkor már leülök, nem viszem el az álmát és nem is igénylek tőle semmi erőfeszítést. De a gesztus azért jólesik. Mert olykor olyan is van, hogy egy órán keresztül megy a társalgás és már a búcsúzásnál jut eszébe a vendéglátónak, hogy egy pohár teával se kínált, és ugye nincs gond, majd máskor. Nincs gond, hogy is lenne, csak látom, hogy az életben mi más ajtókon járunk, vagy nem gondolok semmit, de legközelebb viszek magammal termoszban kávét és szendvicset. Nemcsak magamnak, a vendéglátónak is.

Mert üres kézzel nem megyek sosem, de bizonyos helyeken tudom, hogy nem virággal, hanem inkább pogácsával érdemes (illendő) vendégségbe mennem. Mindenki jobban jár.

Ajánljuk még:

Az ünnep vasárnapjai: virágvasárnap, húsvétvasárnap és fehérvasárnap

Az ünnep nem pillanatok halmaza, hanem folyamat, áramlás – jó benne lenni és figyelni, ahogy fő tematikáját többféle formában jeleníti meg. Erről szólnak néphagyományaink. Legnagyobb sátoros ünnepünk – a húsvét – a megtisztulás, az újjászületés és a megújulás gesztusait rendezi különféle variációkba – tájegységek szerint. Három fő vasárnapja e témakör feldolgozásának gazdag tárházát vonultatja fel. Idézzük fel a legfontosabbakat!

 

Már követem az oldalt

X