Vajon tényleg családi csatorna az, ami annak hirdeti magát?

Először is tudni kell: azok a videómegosztó oldalak, amelyek nem engedik regisztrálni a 18 év alatti fiatalokat, ezzel a gesztusukkal úgy érzik, hogy a támadások jelentős részét ki is védték. Holott ez többnyire csak annyit jelent, hogy a hivatalos nagykorúságnál fiatalabbak nem tudják lájkolni vagy kommentelni a videót, mivel nincsenek „belépve” a rendszerbe. Azaz: nézheti akár egész nap a különféle filmeket, amelyek között akár durva horrorra és pornóra is akadhat.

Hogy kerülhet pornó ilyen oldalakra?

Hogy lehetséges ez, mikor ezek a csatornák „családbarátnak” mondják magukat, és úton-útfélen hirdetik: mesterséges intelligenciával és valódi dolgozókkal, szinte automatikusan szűrik ezeket a tartalmakat? A válasz a kérdésre egyszerű: a tartalomkijátszók sokkal többen vannak és gyorsabbak, mint az ellenőrzés, így az ember mindig fel tudja fedezni a réseket a pajzson. A videómegosztókra minden egyes nap ezresével kerülnek fel a később nagyon gyakran letiltott tartalmak. Emellett sokan rájöttek arra is, hogy hogyan kell a tiltás határán mozogni. Gyakran előfordul, hogy egy gyakorlatilag mindent megmutató videót mondjuk „meztelen yoga” címmel tesznek fel, vagy előfordul, hogy „anatómiai bemutatóként” nevezik meg pornográf anyagaikat. Így lehet, hogy ha van is bizonyos nemkívánt tartalmakat szűrő program az eszközön (ami minden esetben legyen, ha a gyerek is használja a készüléket!), akkor is belefuthat ilyenekbe a fiatal, hiszen a biológia vagy az anatómia szavakat nem célszerű az online tanulás idején tiltólistára tenni.

Különösen nehezen tudunk védekezni a COVID óta a videómegosztókon megjelent sajátos műfaj ellen, amelyet saját szavaimmal „exhibicionista vlognak” tudnék nevezni. Ezekben a rövid, többnyire 5-10 perces videókban főleg brazil és távol-keleti leányok semleges témákról beszélnek (többnyire portugálul, koreai nyelven, ritkábban angolul), s közben „véletlenül” levetkőznek, vagy „véletlenül” megvillantják egy-egy intim testrészüket. Miért éri meg nekik, hogy ingyen szórakoztatják a publikumot? A válasz természetesen az, hogy ezt messzemenőkig nem ingyen teszik: amennyiben például egy videós eléri a több mint ezer feliratkozót és a pár ezer órás nézettséget, jelentkezhet a fizetős programba, ahol a videói elé, mögé vagy éppen a film közben reklámokat tehet, illetve a kattintásért is fizetnek neki pár dollárt/eurót a csatorna fenntartói. Ezek a hölgyek általában nagyon hamar nagy nézettséget szereznek, s így minden videó után megkapják azt az órabért, amelyet otthon valószínűleg nem tudnának hagyományos munkával megszerezni. A gyermekek pedig nézik őket, s olyasmiket tudnak meg, amiket felnőttként bőven ráérnének megismerni…

Miért lehet veszélyes, ha ilyet lát egy fiatal?

Gondolhatnánk, hogy nem igazán veszélyes egy tizenéves számára, ha szép lányokat lát különféle videókban, akik nem is meztelenek, és lehet, nincsenek nyílt pornográf helyzetekben – de tévednénk. Éppen az a gond ezzel is, ami a könnyű drogokkal: ha felkeltik az érdeklődésünket, és megszeretjük a műfajt, egyre kevésbé lesz izgalmas az ismert tartalom, és keményebb műfajra váltunk. Egy pornót túl korán megismerő fiatal pszichoszexuális fejlődése hamar nemkívánt fordulatokat vehet. Ne felejtsük el: ezek az oldalak már nem azon a szinten működnek, mint gyermekkorunk magazinjai vagy erotikus képei. Itt, pár kattintással nemcsak kemény pornót, de mindenféle szélsőséget is láthatnak a 18 év alattiak.

És természetesen ezeken a „családi” videómegosztókon nemcsak brazil és távol-keleti „amatőrök” vannak, hanem ott mutatkoznak a prostituáltak is, akik ezeken az oldalakon gyakran fürdőruhában vagy éppen teljesen felöltözve mutatkoznak, de feliratokkal és szóban is jelzik, hogy fizetős videócsatornáikon többet is megmutatnak magukból. A COVID-válság elképesztő nézettséget hozott néhány ilyen videócsatornának, pl. az OnlyFans.com-nak, ahol a megtalálható tartalom kb. 80 százaléka pornográf, s feltöltőik nagyon hamar pénzhez jutnak képeik és videóik révén, mivel azokat kisebb összegek átutalásával lehet csak megtekinteni. Nagyon fontos ügyelnünk tehát arra is, hogy ebbe a labirintusba unokánk vagy gyermekünk ne tévedjen be, mert ennek akár a zsebpénze vagy a munkával szerzett jövedelme is kárát láthatja.

Mi hát a teendő, hogy a családinak hirdetett videómegosztók tiltott tartalmához az unokánk vagy gyermekünk ne juthasson hozzá?

A hármas védelmet javaslom: egyrészt vannak olyan programok, amelyekkel az egész gépre beállíthatunk tiltott szavakat, illetve korlátozhatjuk, hogy egy-egy oldalon effektíve mennyi időt tölthet el a ránk bízott kiskorú. Ez a védelem első szintje.

A másik szint az, hogy az internetezést nem kell úgy felfognunk, hogy az egy magányos, elvonulós tevékenység. Amikor mi internetezünk, menjünk be hozzá, vagy hívjuk ki a nappaliba, így ő is azt szokja meg, hogy gond nélkül ránézhetünk egymás képernyőjére.

A harmadik szint pedig az, ami oly gyakran és fájóan hiányzik a családokban: a beszélgetés. Kérdezzük meg, beszéljük át, hogy mit látott a kiskorú az interneten, mi az, amitől fél, amitől megijed, amivel nem tud mit kezdeni. Nem szabad hagyni, hogy a kisebb vagy a nagyobb gyermek „bezárkózzon”, s ne mondja el, hogy mi bántja, mi foglalkoztatja, hiszen így fogalmunk sincs arról, hogy miben tudnánk neki segíteni.

A közösségi média, a filmmegosztók, a videójátékok világát látva egyre több szülő és nagyszülő azon az állásponton van, hogy a tíz év körüli gyermeknek még egyáltalán nem való az internet, s majd 13-14 éves korában használja többre, mint tanulásra vagy egyszerűbb játékokra. Én azt hiszem, hogy nem ez a megoldás: a megoldás az, hogy figyeljük, mennyi ideig, mit néz, mivel játszik, mit olvas a gyerek, és beszélgessünk róla.

Meg fogunk lepődni, hogy milyen szívesen beszélnek a játékaikról, és mennyire sok kérdésük van ezekkel kapcsolatban. Ha ügyesek vagyunk, ez a kommunikáció még meg is erősítheti a szülő-gyermek vagy a nagyszülő-unoka kapcsolatot!

Nyitókép: Ludovic Toinel / Unsplash

Ajánljuk még: