„Online térben a gyerek funkcionális felnőtt, úgy is kell viselkednie” – mikor, hogyan és mennyit kütyüzzenek?

Tech

„Online térben a gyerek funkcionális felnőtt, úgy is kell viselkednie” – mikor, hogyan és mennyit kütyüzzenek?

Evés közben mesét néző óvodás, naphosszat a telefonon lógó kiskamasz, bezárkózó gamer gimis: megszokott látvány a legtöbb családnál. Minek köszönhető mindez, és mit tehetünk szülőként, hogy a gyerek életében megfelelő helyre kerüljön a technológia? Erről kérdeztük Tóth Dániel pszichológust.

Az elmúlt időszakban úgy érzem, lemaradtam az online világ legújabb trendjeiről, például a TikTok még mindig egy rejtély számomra. Napról napra szembesülök vele: fiatal felnőttként is egészen távol áll tőlem a mai tizenévesek világa.

Akkor tartottam csak igazán elmaradottnak magam, amikor egy pár hónapja a következő mondatot hallottam ki egy 12-13 éves lány és édesanyja közötti beszélgetésből: „anya, a Jankának is van már saját Youtube-csatornája!” A szemöldököm kiszaladt a szemüvegkeret mögül, éreztem, hogy kezemben megremeg a kávéspohár. Ekkor jöttem rá, hogy az én gyerekem is ebbe a digitális világba fog megérkezni, és az én felelősségem lesz, hogy megvédjem és felkészítsem őt arra, ami vár rá. A bennem felmerülő kérdésekre Tóth Dániel pszichológustól, a téma szakértőjétől kaptam választ.

Mikor érdemes kezdeni?

Napjainkban a digitális világ a gyerekek életében első perctől egy karnyújtásnyira van – leggyakrabban éppen a mi felnőtt kezünkben lógó készülékben. Ugyanakkor fontos, hogy a kisgyerekeknek mégse engedjük, hogy naphosszat azon játszanak. „Minél fiatalabb a gyerek, annál képlékenyebb az idegrendszere, a személyisége, és ezért sérülékenyebb is. Látjuk a szakmában, hogy a digitális eszközhasználat a gyermek egészségére nézve káros, és gyakran figyelemzavarokkal, viselkedészavarokkal, akár autisztikus viselkedésmintákkal párosulhat, egészen egyszerűen azért, mert a gyerek idegrendszere elkezd kondicionálódni ehhez a világhoz. Ennek oka, hogy más irányba viszi el az idegrendszer fejlődését egy-egy ilyen képernyőhöz kötött inger, mivel online nem kell annyi erőfeszítést tenni a változásokért, nem kell várni, nem kell türelmesnek lenni: egy kattintás és rögtön történik valami, instant jön az eredmény, a siker, a szórakozás.”

Azok a gyerekek például, akik életük első éveiben, napi rendszerességgel kütyükkel foglalkoznak, mondjuk azért, mert evésnél vagy pelenkázásnál a szülő odateszi az orra elé a telefont, hogy nyugton legyen, hamar rákapnak a készülékekre és idővel azok nélkül már nem is lesznek hajlandóak enni, nyugton maradni, kezelhetetlenné válnak, kiborulnak, hisztérikus állapotba juthatnak. Tagadhatatlan, hogy a képernyő nyújtotta élmény egészen varázslatos és megfoghatatlanul csábító – csak éppen nem életszerű. Ez az egyik legnagyobb veszélye a virtuális világnak. „Az audiovizuális inger nagyon intenzív, a gyerek könnyen hozzászokik ehhez a nagyon érdekes, nagyon színes, pörgős világhoz. Így könnyen eljuthat oda, hogy egyre többet akarja, miközben minden más unalmas és szürke lesz ahhoz képest.”

A tudományos közösség egyre több tagja által is elismert elvek alapján, a WHO ajánlása szerint kétéves kor alatt egyáltalán nem szabadna a gyerek kezébe kütyüt adni. A későbbiekben pedig „fontos, hogy ez csak egy része legyen az életnek, ne az alfája és omegája annak, vagyis ne telefonnal / tablettel / számítógéppel kelljen és feküdjön a fiatal. Minél inkább ezt teszi élete fókuszába, annál kevésbé szentel figyelmet más, esetleg fontosabb dolgokra (evés, alvás, tanulás, emberi kapcsolatok), és annál jobban elveszti a kontrollt az eszközhasználat felett.

Támogatni, tűrni vagy tiltani?

Sok szülő számára az első reakció a tiltás lenne: legjobb, ha a gyerek nincs is kitéve az online felületek sokféle veszélyének. Ez azonban idővel tarthatatlan lesz, így vagy úgy, de mindenki életébe begyűrűzik a technológia. Ha a gyerek tízéves korában felkészületlenül éri ez a családot, az nagyobb bajt okozhat, mint a korábban elkezdett, de tudatosan előkészített, felvezetett képernyőközelség.

A fiatal ma már nem maradhat távol a kütyüktől, már csak azért sem, mert

generációjának identitásképzője az, hogy hol helyezkedik el az online térben.

„Míg régebben személyiségünknek megvoltak a stabil pillérei; például, hogy mi az ember munkája, nemzetisége vagy vallása, ma már fontosabb szempont lehet a fiatalok életében, hogy sci-fi vagy fantasy rajongók-e, melyik online szubkultúra hívői, melyik klán tagjai. Számos tanulási, stresszlevezető, kapcsolódási és kognitív készségfejlesztési lehetőség forrása ez számukra. Éppen ezért, egy ponton túl nem távol tartani kell a gyerekeket, hanem tanítani a helyes internethasználatra. A nagy gondok ott kezdődnek, amikor a gyerekek magukra maradnak a digitális világban, és annak a farkastörvényei szerint formálódnak” – magyarázza a szakember.

Beszélgetésünk során egy szép párhuzammal a természeti népek példáját említi: az egészen kicsi gyerekeket is felkészítették arra, hogyan lehet túlélni a vadonban. Aztán tízéves kora körül pedig jött a felnőtté avató szertartás, ahol túl kellett élni a vadonban. Ahhoz, hogy ez sikerüljön neki, kellett, hogy éveken át tanulja; mi ott a tápláló, mi a mérgező, hogyan lehet kiszúrni messziről a ragadozót és elkerülni a veszélyes helyzeteket, mit kell tenni, ha megsérül. A szülő feladata ma is hasonló. Teljeskörűen fel kell, hogy készítse a gyereket az online világ veszélyire, meg kell ismertetnie vele az internetbiztonsági alapelveket, a megfelelő online viselkedési etikettet, még mielőtt telefont vagy tabletet vesz neki, hiszen az eszköz szempontjából a gyerek funkcionális felnőtt, úgy is kell viselkednie.”

Ráadásul jól látszik, hogy míg egy egy-két éves gyerek passzív felhasználója a készüléknek, minél nagyobb a gyermek, annál jobban bevonódik, annál veszélyesebb lesz rá nézve a közeg. Kisiskolás korban gyakori már a videojátékokkal való napi szintű időtöltés, valamint a kortársakkal való online kapcsolattartás. Ahogy közeledünk a pubertás korhoz, sűrűsödnek a nehézségek: képbe kerül a digitális agresszió (lásd: trollkodás, cyber-bullying) és a digi-szexualitás (lásd: szexting).

Online gondok az offline térben

A pszichológus elmeséli: praxisában egyre gyakoribb, hogy a családokban gondot okoz a gyerek eszközhasználata. Furcsa, de igaz, hogy ha a probléma a korai években jelentkezik, „akkor egy átmeneti viharos időszak bevállalásával könnyebb korrigálni, és pár hét alatt vissza lehet hozni a normális állapotot. Később ez már sokkal nehezebb, az életkor előrehaladtával egyre nagyobb ellenállásba ütközhetünk.”

Idősebb gyerekek esetén számolni kell a közösség, a barátok és kapcsolatok hatásával is. Nem várhatjuk a gyerektől, hogy önként lemondjon egy olyan világról – például egy számítógépes játék nyújtotta világ komplett egészéről –, amiben kortársai boldogan élik szülőktől mentes életüket, és őt oda invitálják. „Ha egy szülő megkeres a gyereke online életben való gondjaival kapcsolatban, elmondom neki, hogy otthon mit tudnak csinálni, de rögtön hozzá szoktam tenni, hogy az osztályközösséggel is érdemes lenne dolgozni. Tüneti szinten lehet kezelni egy-egy embert, egy-egy esetet, de voltaképpen ez egy társadalmi jelenség, és társadalmi szintű problémát okoz az egészen pici gyerekektől a serdülőkön át a mamahotelben megrekedt fiatal felnőttekig, akik 30 felé járnak, még nem volt párkapcsolatuk és még nem tudtak egy munkahelyen megmaradni pár hétnél tovább.”

Függőség és egyéb veszélyek

Ha azt látjuk a gyereken, hogy romlik az életszínvonala, egészsége, tanulmányi átlaga, hangulata, nehezére esik letenni a telefont vagy kilépni a valóságba, rossz érzésekről számol be, szorong, deprimált, és ingerültség jellemzi, amikor nem kütyüzhet, akkor nem beszélhetünk egészséges online jelenlétről. A pszichológus szerint ilyen esetben problémás használatról van szó, ami leginkább a függőség felé mutat. Ezek a gondok sokszor akkor válhatnak a nyilvánvalóvá, amikor a fiatalnak nincs lehetősége a telefonon, neten lógni – szülői korlátozás vagy például egy áramszünet miatt – és az elvonási tünetek felszínre törnek akár dühkitörés, hiszti, vagy az ellentettje, bezárkózás és szorongás, teljes kedvtelenség formájában.

Az edukációs anyagok túlnyomó többsége mai napig a gyerekekre leselkedő külső veszélyeket (online bűnözők, hackerek, trollok, zaklatók) hangsúlyozza, ugyanakkor a saját maguknak, és egymásnak okozott lelki sérülésekről kevesebbet hallani.

„Egy átlagos fiatal életében, a kisközösségekben napi szinten előfordul a trollkodás,

egymás online szekálása, és megesik az is, hogy feltörik egymás social media fiókját. Ráadásul mindez lassan inkább normának számít, mintsem ritkaságnak.”

A gyermek veszélyeztetésének igen vitatott, mégis mindennapos formája az is, hogy a szülő posztol képeket, videókat a kicsiről. A szakma sharentingnek nevezi ezt, és bár a jelenség kulturálisan elfogadott, mégis igen veszélyes: egyrészt a gyerekekről készült képek felkerülhetnek különböző pornográf oldalakra, másrészt, ha felnő az utód, igen kellemetlen lehet számára, hogy szüleinek több száz, adott esetben több ezer ismerőse látta őket meztelenül vagy bármilyen, viccesnek tűnő, később mégis kellemetlennek ítélt helyzetben. A gyerekek megfelelő védelme tehát már jóval az iskola előtt, a szülők tudatos eszközhasználatában prioritást kell, hogy élvezzen.

Mit tehetünk hát szülőként?

Igyekezzünk minél később telefont adni a gyerek kezébe, mert igenis ártunk vele, ha már óvodáskor előtt az élete része lesz a képernyő. Később pedig igyekezzünk tudatosan, apránként, éveken át tartó tanítással felkészíteni a gyereket az online jelenlétre, fokozatosan bevezetve őt ebbe a megkerülhetetlen világba.

Fontos, hogy legyen egy közösen elfogadott és támogatott szabályrendszer a családban – amelyet az egyetértés szentesít. „Ha valaki szülőként úgy gondolja, hogy szeretné a gyerekét tudatosan lassan, óvatosan bevezetni a világba, ennek

sikeressége attól függ, hogy hány szövetségest talál hozzá a családon belül és az intézmények részéről”

– hangsúlyozza a pszichológus.

És mi magunk is művelődjünk. „Ma már nem nevelhetünk gyereket azzal a tudás- és eszköztárral, amivel minket neveltek. Ma már nem működik az, mint régen, hogy megvárjuk, amíg az iskola megtanítja a gyereknek, amit tudni kell, vagy éppen megvárjuk, míg állami szinten megszabályozzák, mit lehet és mit nem. Egyéni szinten, minden egyes szülőnek kell ezzel foglalkoznia, mégpedig rendszeresen.” Mert ha mi nem vagyunk képben, ha minket nem érdekel, ha magukra hagyjuk őket ebben a dzsungelben, előbb utóbb ők látják a kárát.

Ha szülőként úgy érzi, hogy több információra vagy szaksegítségre lenne szüksége, az alábbi linkeken tájékozódhat, illetve kapcsolatba léphet a szakemberrel.

 Ajánljuk még:

A LEGKISEBBEK LEGNAGYOBB DROGJA: MIKOR TÚL SOK A VIDEÓZÁS, ÉS MIT TEHETÜNK ELLENE?
5 TIPP, HA SZERETNÉD BIZTONSÁGBAN TUDNI A SZEMÉLYES ADATAIDAT A FACEBOOKON
ÁTOK, VAGY ÁLDÁS, HA A KÉZÍRÁST GÉPELÉSRE CSERÉLJÜK?

A gyerekek boldogságának titka – nehéz időkben is van mit tanulni tőlük
Ezekben a borús időkben talán jól jön egy kis biztatás a gyerekektől nekünk, felnőtteknek. Jó látni az önfeledt játékukat és jókedvüket, azt, ahogyan árad belőlük az élet szépségének a szeretete. Könnyű nekik, gondolhatjuk, hiszen nem érzik az élet és a felelősség súlyát, a terheket, amit a felnőttek cipelnek. Nem, tényleg nem érzik, ezért is rángatják kezünket, s húznak magukkal játszani, húznak magukkal élni.