A legkisebbek legnagyobb drogja: mikor túl sok a videózás, és mit tehetünk ellene?

Az utóbbi években az internettel kapcsolatos lelki problémákkal foglalkozó szakirodalom már túllépett az általános és kissé ködös „internetfüggőség” kategórián, és sokkal inkább használja a „platformfüggőség” szót. Mit is jelent ez? Gyermekeink és unokáink, sőt, az 50 év feletti generációban is egyre többen már nem általában az internet, hanem az ott található egy-egy program vagy egy-egy felület rabjaivá válnak, sokszor órákat töltve el egy-egy oldalon, elhanyagolva ezért fontosabb feladataikat. Időseknél különösen veszélyeztetett csoportok a magányosan és az izoláltan élők – előbbieknek még vannak társas kapcsolataik, de azok nagyon sokszor nagyon kisszámúak és szegényesek, az utóbbiak azonban már csak akkor beszélnek emberekkel, ha becsenget a postás vagy a szomszéd átjön valamit megkérdezni – nem csoda hát, hogy rabjaivá válnak egy-egy platformnak...

Az internetes függőségek speciális fajtája a videómegosztó-függőség, amely ma már nagyobb probléma lett, mint a közösségi média más oldalainak (Facebook, Twitter stb.) fanatikus követése. Különösen a kisebb gyerekeknél (6 és 12 év között) jellemző ez, mivel ők nem igazán szeretik, és nem is szívesen gyakorolják az írásos kommunikációt, de imádják az izgalmas videók változatos forgatagát. Ők televíziót szinte egyáltalán nem néznek, nincs semmi kedvük kivárni az egymás után következő műsorokat, s azt sem értik – illetve nagyobb korukban már megértik, de nem tetszik nekik –, hogy ami érdekes volt a műsorban, miért nem tudják a tévén visszajátszani, és azonnal újra megnézni.

A videófüggőség jelei

Ugyan a kifejtés hosszabb helyet igényelne, de vázlatosan elmondható, hogy az a gyermek, aki végtelen időt tölt a videómegosztók előtt, nem rosszabb szellemi képességű az átlagnál, olykor azonban nem megfelelően reagál a környezetére, éppen a függőség miatt. Gyakran dührohamokat produkálnak, ha kizökkennek a rutinjukból, például ha elmegy az internet vagy a szülő mindenképpen ragaszkodik valamilyen más feladat elvégzéséhez a videónéző időben. Ha ilyenkor (sokszor tesi tünetekkel, például izzadás, zaklatott, pontatlan fogalmazás, ideges pislogás stb. járó) dühkitöréseket tapasztalunk, sejthetjük, hogy a gyermek nem „rosszul nevelt”, hanem függőségében képtelen kontrollálni magát. Mondjuk ki: számára enyhe vagy erősebb drog lett a videómegosztó.   

Mit tehetünk azért, hogy gyermekeink és unokáink ne váljanak videófüggővé?

E sorok írója gerontológiai szakemberként mindenképpen, elsődlegesen a beszélgetést ajánlja. Ennek során, valamilyen ügyes módon fontos megértetnünk a környezetünkben élő fiatalabbakkal azt, hogy az információszerzés gyors és felületes módja a megismerés mélységeit zárja el, s az az ember, aki sok mindenről sok közhelyet tud, semmit sem ismer alaposan.

A videómegosztókon ráadásul teljesen felesleges és értéktelen információk özöne zúdul ránk, ellenőrizetlen forrásokból. Felmerül a kérdés: vajon ezek a rendszerek  maguk is segítenek-e nekünk, van-e ezekben a videós rendszerekben, oldalakon belső tiltás, amely nem is engedi, hogy mondjuk a kiskorúak olyan tartalmat lássanak, amely nekik nem megengedett? A válasz erre az, hogy igazán komoly segítséget nem kapunk tőlük, hiszen ez az üzleti érdekeiket (elsősorban a minél nagyobb nézettséget) veszélyeztetné, s felkínált megoldásaik inkább saját lelkiismeretük és az ellenük irányuló jogi támadások ellen védik őket. Több megosztó-csatorna nem enged regisztrálni 18 évnél alacsonyabb korú fiatalt, sőt: van, amelyik regisztráció esetén a kiskorút saját gyerekcsatornájára tereli. Ez azonban többszörösen is kijátszható: a gyermek már tizenéves kora elején is van olyan okos, hogy regisztrál egy mailcímet, amelynek beállításakor a korához magasabb életkort rendel, s így, ezzel a címmel belépve az oldalra élvezheti a felnőtt tartalmakat, hozzájuk szólhat, lájkolhat is. Ráadásul ha nem akar hozzászólni a tartalomhoz, akkor mindenféle regisztráció és belépés nélkül láthatja a felnőtteknek szóló tartalmakat. Ez ellen a szülők védekezhetnek, ha megfelelő programok, szűrők segítségével elzárják a gyerekek elől a nem nekik való videókat.

Néhány alapszabályt nem árt észben tartani, ha úgy érezzük, túl sok a videózás egy gyerek életében: 

1. Ne a tiltással kezdjünk, ha változtatni szeretnénk!

Mivel a tiltott gyümölcs édes, így a „megtiltom, hogy videókat nézzen”-gondolatot felejtsük el, a gyermek úgyis megtalálja a módját annak, hogy megnézze azt, ami érdekli őt.

2. Ne a videó legyen a jutalom a jó jegyért, a szép eredményért!

A jutalomként megkapott internetezési órák feleslegesen felfokozott várakozást, és esetleg még nagyobb függőséget okozhatnak.

3. Ne hagyjuk, hogy amit látott, egyedül dolgozza fel! Beszéljük meg, mit lát!

Erre már korábban is utaltam: nagyon fontos, hogy a lehető legtöbbször beszélgessünk a gyermekkel azokról a videókról, amelyeket rendszeresen megnéz. Értessük meg vele, hogy mit miért tartunk veszélyesnek, illetve mutassunk más példákat, olyan filmeket, amelyekből tanulhat. Fontos gyermekeinkkel és unokáinkkal megértetni, hogy milyen veszélyes, személyiségromboló és milyen felületes, sőt, nem egyszer kifejezetten téves információkkal találkozhatunk a videók világában, s azt is kell érteniük, hogy ezeket a videókat nagyon gyakran kifejezetten üzleti céllal hozták létre, s egyáltalán nem azért, hogy hiteles, pontos és valódi információkhoz jussunk általuk.

A negatív indulatkeltő tartalmakat számos csatorna nem egyszer kifejezetten előtérbe tolja, hiszen az ezen videókon elhelyezett reklámok így még nagyobb bevételt hoznak. Amikor erről beszélgetünk, célszerű megmutatni néhány problematikus oldalt, hogy lássák: mi is az igazi gond, és egyúttal fontos megmutatni néhány jó és informatív munkát is, hogy lássák, értsék a különbséget. Fontos rámutatni a úgynevezett clickbait-tartalomra is, amelynél egy-egy hatásvadász címmel vagy képpel ejtik rabul a nézőt, de az ajándék a nagy, tartalmatlan üresség.

4. Legyenek keretek!

Pontosan dolgozzuk ki azt a módszert, hogy tanulással zajló hétköznapon, illetve szabad- és ünnepnapokon a gyermek mennyit tölthet az interneten, a videómegosztók előtt. A legrosszabb nevelési módszer az, hogy ha a tiltások és az engedélyek folyamatosan változnak. Legyünk határozottak, de nem kegyetlenek!

5. Mutassunk példát, ismertessünk meg alternatív örömforrásokat, programokat

Rendkívül fontosak a közös, internet nélküli programok is, ahol látják, hogy sem apa, sem anya, sem a nagyszülők nem nyomkodják a telefont, hanem egymásra figyelnek. Így válik egy család igazi közösséggé!

A kulcs itt is az, mint minden más probléma esetén: a nyugodt beszélgetés, amelyben egyértelműen és pontosan fogalmazunk, és a valódi egymásra figyelés! Ez nem lehet nehéz, hiszen szeretjük egymást… igaz?