Lassan kezd kínos lenni, hogy én még a hagyományos szettel, tollal, jegyzetfüzettel és olvasószemüveggel felszerelkezve érkezem az általános iskolás gyermekem szülői értekezleteire. Az utóbbi némi intellektuel külsőt kölcsönöz, de csak átmenetileg, és láthatóan kilógok a sorból, mert az anyukák többsége már nem analóg technikával jegyzi le a tanítónő szavait. Laptopok, miniatűr kütyük széles választéka, és az a különleges képesség, ahogy ezeket úgy kezelik, mintha a gépelni a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Nem írunk már hagyományos módon annyit, mint a múlt évezredben. Az egyetemi hallgatók többsége lap helyett laptopra jegyzetel, a hivatalos ügyintézésnél is közeleg az elektromos aláírás, a lottózóban csak ikszelni kell, a határidőnaplót pedig telefonos applikációk váltják le. Kész szerencse, hogy a bolti bevásárlásokat még felskicceljük, de gondolom erre is készül már valami fejlesztés.
A finnek már odáig jutottak, hogy pár éve a folyóírás helyett gépírást oktatnak az iskolában. Persze ettől még meg kell tanulniuk a betűket, csak nincs az a többéves küzdelem a kis kunkorokkal és a vonal alatti szárak görbítésével. Az Egyesült Államokban is hasonlóan gondolkodnak több állam oktatási intézményében, de azért a világ többi részén még marad a tolltartó és a hegyező a táskában.
A gépírás mellett elkötelezettek arra hivatkoznak, hogy
az iskolákban a folyóírás tanítása helyett más, hasznosabb dolgot lehetne oktatni.
Emellett a gyors jegyzeteléshez gépet kell használni, a gyors tempóban a kézírás olvashatatlan macskakaparás lesz. A legfőbb érvük pedig mégiscsak az, hogy hiába tanul meg mindenki szép betűket írni, az még nem jelenti azt, hogy nem lesz funkcionális analfabéta. Sajnos a hazai adatok ezt igazolják is, becslések szerint Magyarországon minden negyedik ember hiába tudja elolvasni a szavakat, az olvasott szöveget nem érti. Az amerikai kutatások azt mutatják, hogy a gépírást erőltető gyerekek nem teljesítenek rosszabbul folyóírást tanuló társaiknál, a kéz-szem kontaktus fontosságára hivatkozókat pedig elintézik azzal, hogy azt lehet fejleszteni más módszerekkel is.
Közben számtalan olyan tanulmány született, ami kiemeli a folyóírás szükségességét, ezek többsége az agyi idegpályák a kéz és a szem összehangolt tevékenységre, hivatkozik. Talán a legfontosabb, hogy kézzel írva kénytelenek vagyunk jobban figyelni a szóhasználatra, a helyesírásra, ráadásul hosszabb szövegrészleteket kell előre végiggondolnunk, hiszen nem árt, ha a mondanivalónak van eleje és vége, szövegkohézióról nem is beszélve. Ráadásul valahogy ki is kellene néznie a szövegnek, itt nincs élőfej-szerkesztés vagy süllyesztett iniciálé,
ha valami nem sikerül, az ott marad örökre. Áthúzva.
Egyes kísérletek azt mutatják, hogy szoros az összefüggés az olvasási készség és a folyóírás között, a kézírás segítséget nyújt a gyerek kognitív fejlődésében. A klimpírozásnál azonban nincs kapcsolat a betű formája és a mozdulat között, az agyunknak teljesen mindegy, melyik betűt gépeli a kéz.
A nemrég elhunyt Umberto Eco olasz filozófus szerint a folyóírás háttérbe szorulása már jóval a számítógép megjelenése előtt megkezdődött, a kézírás gyakorlati funkció helyett művészeti státuszt kaphat. Úgy fogalmazott: „egyesek, feltehetőleg azok, akik nem tudnak szépen írni, azt mondják, a szép kézírás a buták művészete. Kétségtelen, hogy a szépírás nem az intelligencia jele, de egyszerűen jó olvasni az így írt szövegeket”.
Elképzelhető persze, hogy a kézírás csak addig lesz fontos, amíg léteznek olyan generációk, akik korai éveiket nem billentyűzetekkel körülvéve töltötték. Az említett kutatásokból ugyanakkor világos, hogy a folyóírás elsajátítása nem egyszerűen a betűk adott módon való leírásának képességét jelenti, hanem egy sajátos agyi tevékenységet, amelyhez gondolkodási, tanulási folyamatok és módok is kapcsolódnak.
Ajánljuk még:
KICSIT PERVERZ, NAGYON FURA ÉS MILLIÓK IMÁDJÁK: SUTTOGÓK ÉS SZÖRCSÖGŐK, AVAGY AZ ASMR VILÁGA
A LEGKISEBBEK LEGNAGYOBB DROGJA: MIKOR TÚL SOK A VIDEÓZÁS, ÉS MIT TEHETÜNK ELLENE?
Barátaink vagy ellenségeink lesznek a robotok?
Gyerekkorunkban valószínűleg mind tátott szájjal néztük vagy olvastuk azokat a sci-fiket, amikben a robotok a mindennapi élet részeiként jelentek meg, mint az emberek hűséges segítői vagy éppen az emberiség elpusztításán dolgozó, hidegszívű gonosztevők. Vajon melyik válik valóra?
