Mikor fogunk végre földönkívüliekkel beszélgetni?

Bár a NASA-nak csak egy rövid, mindössze egyéves programja volt a földönkívüli élet kutatására még a 90-es években, tavaly bejelentették, hogy workshopot szerveznek az idegenek kutatásának segítésére (ugyanis rengeteg szervezet, például a híres SETI vagy a néhai Stephen Hawking által is támogatott Breaktrough Initiatives a mai napig lázasan kutatja a bolygónkon kívüli értelmes élet nyomait).

A workshop témája a fejlett földönkívüli civilizációk által hátrahagyott „technológiai lábnyomok” keresése volt, az apropója pedig az, hogy sokan egyre jobban bíznak a földönkívüli élet létezésében – például olyan felfedezések miatt, amilyen a „Tabby csillaga” körüli rejtély volt, ahol egy gyanús fényingadozás mögött még elismert tudósok is egy idegenek által épített „megastruktúrát” sejtettek.

Az ilyen szenzációk nyomán rengetegen kezdenek el fantáziálni, és arról beszélni, hogy most már tényleg fel fogjuk venni a kapcslatot valami értelmes létformával, akikkel aztán világmegváltó beszélgetéseket folytathatunk az univerzum keletkezéséről.

De van egyáltalán értelme várni erre a csodára,

és változatlanul önteni az időt és energiát az eddig nem túl eredményes kutatási módszerekbe?

Sprechen Sie óceán?

Mi garantálja azt, hogy az intelligenciával rendelkező idegen létformákkal egyáltalán tudnánk kommunikálni? Stanisław Lem sci-fi író már az 1961-ben megjelent Solaris című könyvében felteszi ezt a kérdést, amikor a tudósok egy óceánra hasonlító, de az intelligencia jeleit mutató folyadéktömeggel próbálnak társalogni – elég korlátozott sikerrel, hiszen a felfedezett idegenben nincsen semmi emberi, teljesen másképp gondolkodik, így a vele való közös nyelv megtalálása akkor is szinte lehetetlen feladat, ha már ott állunk vele szemtől szemben (nemhogy fényévnyi távolságokról, rádiótávcsöveken át társalogva).

Gondoljunk csak bele: még a Földön is rengeteg olyan írásrendszer van, amit a mai napig nem sikerült megfejteni, így sokszor még a velünk hasonló logikával rendelkező, ugyanabban a világban élő embertársaink gondolataiba sem pillanthatunk bele, nemhogy egy idegen létformáéba, ami valószínűleg egy, a miénktől teljesen különböző környezetben fejlődött ki.

Fejlettség ≠ értelem

És ha ez nem lenne elég, akkor gondolkodjunk el azon, hogy az evolúció törvényei nem szükségképpen vezetnek az értelem és a civilizáció kialakulásához sem, ahogy arra nemrég Galántai Zoltán tudománytörténész-jövőkutató is rámutatott.

A fehér cápát például több millió évnyi evolúció úgy is tökéletes gyilkossá, a saját környezete táplálékláncának csúcsragadozójává tette, hogy közben kevés késztetést érez differenciálegyenletek megoldására. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy egy többezer fényévre élő, fehércápa-szerű lény mit kezdene azokkal a földönkívülieknek szánt üzenetekkel, amilyeneket például a Voyager 2 űrszonda vitt el a Földtől sok-sok fényévnyi távolságra élő idegeneknek.

A NASA TESS nevű műholdja (ami egyébként a Breaktrough Initiatives-nek is segít idegen technológiák nyomait keresni az univerzumban) néhány hete talált rá egy Föld méretű bolygóra, ami a TOI 700 d nevet kapta, és az úgynevezett lakható zónán belül található, azaz a csillagától pont olyan messze, hogy akár élet is kialakulhatott rajta. Ez nagyszerű hír, és lehet, hogy hamarosan a spekulációk is beindulnak mindenféle távoli civilizációkról és létezésük valószínűségéről – de azért ne felejtsük el, hogy az értelmes földönkívüli életet kereső szervezetek elsősorban magánadományokból működő társaságok.

Amiknek a fennmaradáshoz szüksége van a sci-fin nevelkedett rajongótáboruk szenzációéhségének kielégítésére is.

Még akkor is, ha olyan alapítókkal és támogatókkal rendelkeznek, mint például a néhai Carl Sagan vagy Stephen Hawking, akik, bár nagyszerű fizikusok voltak, elsősorban egy fizikus, és sokkal kevésbé mondjuk egy kulturális antropológus szemével nézték a  földönkívüli-projektet.

Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg őket is (de Sagant biztosan) a koruk nyugati sci-fi irodalma is befolyásolta, így hajlamosabbak voltak abban hinni, hogy az űrlények a könyvekben leírtakhoz hasonlóan civilizált létformák, akik, ha elég idő áll rendelkezésükre, akkor biztosan technológiailag fejlett világokat hoznak létre, és kommunikálni is lehet majd velük.

Ez persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a fent említett szervezetek, és az általuk használt módszerek egyszer sikerre vezetnek majd, és azt sem, hogy egy napon még értelmes földönkívüliekkel is sikerül majd felvennünk a kapcsolatot. Csak ahhoz nem érdemes komolyabb elvárásokat fűzni, hogy utána csak annyiból álljon beszélgetni velük egy jót, mint Han Solónak, aki ember létére úgy megtanult vukiul, hogy még Csubakka ordításának árnyaltabb jelentéseit is gond nélkül megértette. Sajnos, valószínűleg ebben az esetben is igaz lesz az a jól ismert mondás, miszerint „ilyesmi csak a filmekben fordul elő”.