A párod exe rendszerint zűrzavart kelt, sok esetben határokat feszeget és kérdéseket generál. Leginkább benned indítja el erősen azt a kérdést: mi a fenét akar a párodtól még mindig? Minek telefonálgat? Minek üzenget? Miért nem tud már végre, valahára köddé válni és elpárologni? Vagy egyszerűen a világ másik végére költözni? Mert mégis csak az lenne üdvös, ugye, ha legalább egy földrész, de minimum egy három átszállásos repülőút választaná el őt a párodtól. Ha nem lenne kézközelben, pár perces távolságra vagy egy városban veletek. Mert alapvetően nem vagy féltékeny, de mégis… olyan kényelmetlen érzés.
Nem lenne semmi baj, ha nem mindig rosszkor hívná, pont amikor programotok van, esetleg éppen fontos dologról tárgyaltok, éppen összekaptatok valamin, vagy egy törékeny intim pillanatot csíptetek volna nyakon, netán éppen szex közben...
Mert a legtöbbször igen, a legrosszabbkor csörget rátok, mintha hiperérzékeny antennája lenne arra, amikor a kedvessel végre egymásra tudtok hangolódni, amikor élővé válik a kölcsönös fókusz, amikor egy kicsit végre szorosabbra húznátok magatok körül a szerelmes tündérgyűrűt... Ő ilyenkor persze végletesen kívül reked, és ezt megérzi. És olyankor telefonál.
Mert leszakadt a redőny. Lejárt a könyvtárjegye, és akkor mit kell tenni? Most vette észre, hogy nála maradt a kedvesed bundás sapkája (nyár van!), most játszották a valaha közös, kedvenc számukat a rádióban, és erről csak úgy eszébe jutott… Netán elfogyott a kocsiból a benzin, és ki mást hívhatna ilyenkor, ugye? Elvégre nem haraggal váltak el. Ezt te is megértheted, nincs mit tenni, ha egy kicsit is jó fej akar maradni a kedves,
akkor kimászik mellőled az ágyból, nem baj, ha közben szétpattan a szivárványbuborék… neki mennie kell.
Hívta az ex, nem lehet olyan bunkó, tuskó, vagy érzéketlen, hogy magára hagyja a bajban. Mennie kell, sőt sietnie, mert hallotta a hangján, hogy kivan, és te is hallanád, ha egy kicsit is figyelnél. Amúgy sem kell ilyen kis önzőnek lenni, elvégre veled él vagy mi...
Értsd meg hát, oké?
Nagylány vagy, és különben is megbeszéltétek már az elején, hogy a kapcsolaton már igen, de a szakításon még nincs teljesen túl az ex. Persze a párod igen, ez nem is kérdés, ő már kivégezte, majd el is gyászolta a kapcsolatot, és igaz lelkére megesküdött neked: nincs köztük semmi. Elmúlt a szerelem oda-vissza, de hát barátként váltak el, és mi van abban, ha az ex néha segítséget kér, nem tehet róla, hogy olyan kis gyámoltalan. És miért gond az, hogy havonta többször is leszakad a redőny? Ilyenek a régi redőnyök, nem? Leszakadnak. Te vagy a rosszfej, ha mindezt nehezményezed, ha grimaszolsz, duzzogsz, esetleg még szóvá is teszed. Ha nyíltan és hangosan szóvá teszed. Pláne, ha dühödben még rá is telefonálsz az exre, hogy oldja már meg végre egyedül élete redőnydrámáit, elvégre nagylány ő is. Amikor te szakítottál anno vagy veled szakítottak, te is felnőttél a feladathoz, és voltál egyedül egy ideig, még az is lehet, hogy sokáig.
Mégis megoldottad az exek nélkül a mindennapi kihívásokat. Te nem telefonáltál csipp-csupp ügyek miatt, nem kerested az ürügyet az újrakezdésre, a parázs-izzításra, nem teremtettél lehetőséget, alkalmat lánglobbantásra. Ha leszakadt a redőny, hát leszakadt. Akkor úgy marad.
Mert ami elmúlt, elmúlt. Tovább léptél. Tegyék meg ők is. Vagy kezdjék újra. Szereljenek redőnyt – nélküled.
Ajánljuk még:
LEGYENEK GYEREKEK AZ ESKÜVŐMÖN? NANÁ!
„A TÖKÉLETES SEM ELÉG JÓ, HA NINCSENEK EXTRÁK” – ÍGY (NE) VÁLASZD KI AZ IGAZIT
VÁLÁS UTÁN: HA EGÉSZSÉGES GYEREKET AKARSZ NEVELNI, NE SZIDD AZ APJÁT, NE SZIDD AZ ANYJÁT!
„Nem vagyok leg…semmiben. És nem szállok versenybe azért, hogy az legyek.”
Sosem szerettem versenyezni. Semmilyen területen, soha, senkivel és semmilyen célért nem akartam versenybe szállni. Pedig döntéseim meghatározó háttere volt a dac: a „majd én megmutatom” energiái vittek sokáig előre. De azokban az években is csak önmagammal versenyeztem. Legyek erősebb, jobb önmagamnál, mert az védelem. Önvédelem.
