Külön emlékek közös megegyezéssel – a párkapcsolati bizalom fokmérője lehet a külön program?

„Nem önmagában azzal van a baj, hogy nélkülem megy el bulizni, hanem az, hogy olyankor elszalad vele a ló. Mert ott vannak a haverok, megy a hülyéskedés, meg a pomádézás, aztán meg hallgathatom majd itthon, hogy mennyire elfáradt a nagy bulizásban” – mondta Brigi, amikor arról kérdeztem, hogy miért áll a bál náluk már két hete amiatt, hogy a férje egy fesztiválra készül a barátaival. Mikor rákérdeztem a féltékenységre, megvonta a vállát. „Egyrészt tudom, hogy csak a szája jár, mert nem csinálna semmit, másrészt félek, mert az ördög nem alszik, ki tudja, mihez kezd azzal a fene nagy szabadsággal. Tudod, hogy milyen, könnyű belevinni mindenfélébe” – magyarázta.

Nem rendhagyó Brigiék kapcsolatában a hangos veszekedés, némi szarkazmussal akár a szeretetnyelvüknek is lehetne nevezni azt, de tény, hogy a mostanihoz hasonló helyzetekben megsűrűsödik és felhangosodik az egyébként mindennaposnak mondható szóváltás kettejük között. Kívülről nézve örök harc a kapcsolatuk még úgy is, hogy Brigi is el szokott menni a barátnőjével nyaralni, olyankor azonban nincs nagy feszültség otthon. „Tudod, Kriszta, én azért tudok viselkedni, tudom, hol a határ. Ha elutazom, tudom, hogy otthon mégis szem előtt van minden, később úgyis kiderül, mi történt, amíg nem voltam odahaza. De hogy mi történik egy ilyen fesztiválon, azt valójában sosem tudjuk meg” – mondja. Vagyis ha Kristóf szervez külön programot, megy a balhé, a kimondott-kimondatlan féltékenykedés, meg a „na majd én is szervezek bulit magamnak nélküled”.

Kristóf végül elutazott fesztiválozni. Rendszeresen bejelentkezik, képeket küld, meg „szeretlek”-eket. Ilyenkor szerinte azért szokott veszekedni a felesége, mert abban bízik, hátha meggondolja magát, és végül nem megy sehová. De ezzel már nem lehet csőbe húzni. Úgy van vele, hogy Brigi idővel úgyis megnyugszik, nincs más választása, hiszen mégsem tilthatja meg, hogy a haverokkal mulasson – és ezzel le is zárta a témát.

Az én barátom is elutazott arra a fesztiválra. Korántsem nevezném tökéletesnek a kapcsolatunkat, de sosem balhéztam azért, mert a párom a barátaival szerette volna tölteni az időt. Amikor elmondta, hogy a haverjaival együtt elmenne a fesztiválra, csak olyasmikre voltam kíváncsi, hogy mikor indul, meddig marad, és hogy mégis kik lesznek ott, bár valójában minden kérdésemre tudtam előre a választ. Olykor én is éreztem/érzek némi féltékenységfélét, de ilyenkor megbeszélem magammal, hogy fölösleges stresszelni olyasmin, ami nem történt meg, csak a saját hétköznapjaimat keseríteném meg azzal, hogy aggódom, idegeskedem, féltékenykedem. Tudatosítom, hogy nincs miért feszkóznom, inkább segítek neki a készülődésben, szendvicseket készítek, majd egy mosolygós „érezd jól magad”-dal az útjára engedem. 

Másképp gondolta ezt a barátnőm, akinek a párja, bár hűséges típus, de a féktelen bulizás nagymestere. Péter elmesélte, hogy bár Lilla nem ellenezte élesen, hogy ő is csatlakozzon a fesztiválozó fiúcsapathoz, a barátnője mégis aggódva jegyezte meg, nem biztos benne, hogy Péternek valók az ilyen programok. Amilyen szeleburdi, szinte biztos, hogy valamilyen baj történik vele, leesik valahonnan, elhagyja valamilyét vagy olyan hihetetlen történetbe keveredik, amin persze mi, többiek, sokat nevetünk majd – a barátnőjének mégsem feltétlenül viccesek ezek a bulizós sztorik. Végül Péter is útrakelt. A fesztiválon pedig nem történt semmi senkivel, és arról sem tudok, hogy valamelyikünk kapcsolatát különösebben megviselte volna a külön töltött idő. Mégis elgondolkodtatott: miért zavar egyeseket ennyire az a néhány nap elválás?

Együtt, külön, együtt, külön

Párkapcsolatok fokmérője lehet, hogy tudnak-e a partnerek az együtt töltött programok mellett külön-külön is minőségi időt tölteni. A szakemberek szerint is az az egészséges párkapcsolat egyik ismérve, hogy hagyjuk, hadd élje a saját életét is a párunk a barátaival. Lehessen egy kicsit egyedül, kompromisszumok és hozzánk való alkalmazkodás nélkül, némileg szabadabban – amikor a partnerünk is jelen van egy eseményen, még ha nem is feszélyezzük magunkat miatta, mégis másképp viselkedünk. A párkapcsolati bizalom is megerősödhet egy-egy külön töltött buli, fesztivál, koncert, mozi, kiállítás, vagy bármilyen program révén.

Sok, párkapcsolatban élő ember különböző társadalmi nyomások miatt kötelességének érzi, hogy elkísérje a partnerét olyan eseményekre, amelyekre valójában nem szeretne elmenni.

Ezek közül a nyomások közül az egyik például az, hogy aki egyedül, a párja nélkül jelenik meg bárhol, az olyan, mintha egyedülálló lenne, ami pedig sokak szemében még mindig sajnálatraméltó. Egy másik ilyen nyomásféle, hogy a pároknak, ha minden rendben van kettejük között, együtt kell bulizniuk, ha mégis külön teszik, akkor biztosan történt valami, valami nincs rendben. Számtalan ezekhez hasonló sztereotip elképzelés létezik arra vonatkozóan, hogy miért tölti egy pár külön a szabadidejét, miközben éppen az mutathatja meg a kölcsönös bizalmon alapuló, egészséges  kapcsolatuk erősségét, hogy időnként egymás nélkül is jól érzik magukat.

Persze a működő kapcsolat alapja nem a különlét, hanem a közösen eltöltött minőségi együttlét – ha ez hiányzik, és a pár egyébként sem tölti a szabadidejét együtt, nincsenek közös programjaik, nem utaznak el kettesben, már más a helyzet. Arról viszont nem szabad elfeledkezni, hogy míg vannak olyan párok, akik mindent csakis együtt csinálnak, addig léteznek olyan párok is, akiknek nagyobb függetlenségre, több külön töltött időre van szükségük ahhoz, hogy jól érezzék magukat és jól működjön a kapcsolatuk.

 

Más barátnőmet is megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha a férje bejelentené, négy napra eltűnik a haverokkal egy fesztiválra. Kata rámnézett, vett egy mély levegőt, majd csendben azt suttogta: „Nincs olyan szerencsém… Bárcsak elmenne!” És arra jutottam, amíg azon tudunk vitázni, menjen-e a másik egyedül fesztiválozni, még van remény.