Honnan lehet tudni, ha készen állunk egy új kapcsolatra? – Geist Klára szakpszichológust kérdeztük

SZPSZ

Honnan lehet tudni, ha készen állunk egy új kapcsolatra? – Geist Klára szakpszichológust kérdeztük

Nem jó, ha valaki túl korán ugrik bele egy új kapcsolatba a szakítás után. Viszont az sem biztos, hogy jó, ha hosszú ideig vár... De mégis mennyit várjunk? Honnan lehet tudni, hogy valaki felkészült egy új párkapcsolatra? Kérdéseinkre Geist Klára szakpszichológus, család- és párterapeuta válaszolt.

Tartja magát a vélekedés, mi szerint egy szakítás után kétszer annyi időnek kell eltelnie a következő kapcsolatig, mint amennyi ideig az a viszony tartott, amelyiknek vége lett. Van ennek valóságtartalma?

Ha semmit nem csinálunk, akkor lehet, hogy valóban kétszer annyi ideig tart feldolgozni a szakítást, mint ameddig a kapcsolat tartott. De ez nem törvényszerű. Viszont ahhoz, hogy valaki kész legyen egy új párkapcsolatra, nemcsak idő kell, hanem az, hogy a korábbi kapcsolatot tudatosan feldolgozza. Az egyénnek meg kell fogalmazni a maga számára, mit akart ő az elmúlt kapcsolattól, hogyan működött az, miben csalódott, mik a tapasztalatai, mi volt a szerepük az exével egymás életében, s mi az, amit ő keres a továbbiakban. Ha ez megvan, és már nem hasonlít össze mindenkit az exszel, akkor jó eséllyel készen áll egy új kapcsolatra. 

Gondolom, a szakítás milyensége is számít. Szükséges megbeszélni, átbeszélni a szakítást, vagy az csak mélyíti a sebeket?

A kapcsolat végéig kell, hogy segítsen egymásnak a két ember, tehát igen fontos megbeszélni a szakítást. Tisztázni kell, hogy miért nem tud, vagy miért nem akar a kapcsolatba többet áldozni az egyik (vagy mindkét) fél, és jó megfogalmazni azt is, a felek mit adtak egymásnak, mit kaptak egymástól. Ezek után lehet, hogy megmarad a kettejük közötti kapcsolat, csak átalakul barátsággá. De persze egy

bizonyos pont után mindenki egyedül marad a feldolgozással,

nem szabad mindennel a volt partnerhez rohangálni. Fontos, hogy a felek beálljanak egy új, stabil életvezetésbe, amiben boldogulnak az ex nélkül. Egy hosszú, évtizedes kapcsolat esetén ez egy év is lehet, és ilyenkor általában nincs megfelelő hely az új partner számára az életünkben. Ezért valószínű, hogy szakítás után túl hamar kialakult kapcsolatban az új partnert csak gyógyírként, „sebtapaszként” használja az illető, ezt viszont megérzi a másik fél is. Nagyjából a második év az, amikor már meg tudunk érkezni egy új kapcsolathoz.

Két év szükséges ahhoz, hogy valaki tudatosan felkészüljön egy új párra, egy új párkapcsolatra?

Igen, mondjuk úgy, hogy „statisztikailag” átlagosan két év kell, bár ez természetesen egyénenként változik. Már a második évben is felkészült lehet valaki, más a két év elteltével sem. Valójában a szakítás után egy veszteségfeldolgozással van dolgunk, aminek ideje mindenkinél más.

 Fotó: Geist Klára 

Honnan érezhetjük, ha még benne vagyunk a gyászfeldolgozásban? Felteszem, jellemzően nem tudatosan használjuk „sebtapaszként” a másikat.

Egészen addig, amíg a félelmeink és a hiányérzeteink visznek az új partner keresésében, nagyon sérülékenyek vagyunk, és jellemzően csak mi akarunk kapni, kapni, kapni. Vagyis nem állunk még készen arra, hogy egy új emberrel kölcsönös viszonyban éljünk, képesek legyünk azt a fajta női vagy férfi minőséget odaadni a partnerünknek, amivel rendelkezünk.

Aki nem tudatosítja a történteket, az később olyan párt kereshet, aki rendelkezik a volt partner összes pozitívumával, a negatívumaival nem, és még ráruház egy vágyott képet is. Vagyis

nem tud reálisan partnert keresni, nincs túl a feldolgozáson, és nem tudta lezárni az életében azt a fejezetet. 

Mi a helyzet azokkal, akik akár jóval több mint két évet is várnak egy új kapcsolatra? Nem lehet, hogy ha valaki minél tovább van egyedül, annál kevésbé tud később mással közös életet kialakítani?

Inkább azt mondanám, hogy nehezebben alkalmazkodik egy új partnerhez. Az egyedüllét során eléggé megszokja az ember a saját életritmusát. De ez is egyénfüggő. Jellemzően azok, akik a felnőtt kor, vagyis 25 éves koruk előtt találkoztak, nehezebben tudják meghúzni a szakítás után a határaikat, nehezebben alakítják ki a saját életüket. Ennek oka, hogy korábban a fiatalok együtt alakították ki a közös identitásukat, hiszen mindent együtt csináltak. A szakításnál azonban fel kell nőniük. Ebben az esetben például nagy jelentősége van annak, ha valaki egyedül él. 

És idősebb korban? Vannak, akik mondjuk 40 évesen elválnak, és öt-hat év múlva már csak legyintenek, és azt ismételgetik, hogy jó nekik egyedül, vagy hogy már nem tudnának megszokni senkit maguk mellett.

Sokszor mondják ezt azok, akik a válás után kialakítottak egy stabil egzisztenciát, önálló életet, aminek nagyon örülnek, amiben jól érzik magukat. Az is lehet, hogy a gyerekeik még velük vannak, és nem szeretnének mozaikcsaládban élni, ezért nem ismerkednek. De ez sem törvényszerű, hiszen sok mozaikcsaládot látunk.

Sok mindentől függ, hogy ki mit választ egy szakítás után. Fontos például, hogy milyen közösségi védőhálónk van. Akik körül ott vannak a gyerekkori családból esetleg a szülők, a testvérek, a barátok, az ismerősök, vagy vele élnek a gyerekek, azok a szakítás után is jobban érezhetik magukat, gyorsabban feldolgozhatják a veszteséget.

Vagyis tudományosan is igazolt az a gyakori tapasztalat, miszerint barátok, család nélkül nehezebb a szakítást feldolgozni.

Igen, általában azok az emberek vannak nagyobb pácban, akiknek egyetlen barátjuk vagy kapcsolatuk a társuk volt. Ők eléggé be tudnak fordulni, hiszen eleve beszűkültek a kapcsolatban. Nekik már az is nehéz lehet, hogy kimenjenek a közösségi térbe, férfi-nő társaságban legyenek. Épp ezért sokan például a munka világa, meg a karrier felé fordulnak ilyenkor, mert nincs kedvük vagy türelmük kapcsolatot építeni.

Ha mégis szeretnénk, a gyakorlatban mit tehetünk, hogy felkészüljünk egy új kapcsolatra?

Én két dolgot szoktam javasolni. Az egyik, hogy a saját magunkhoz minél jobb viszonyulást építsünk ki, ez a felnőtt érzelmi öngondoskodás. Például a szabadidőnket élvezetesen töltsük, tudjunk önegyüttérzőek lenni. Ha jó önmagunkkal a kapcsolatunk, egészségesen tudunk más emberekhez is kapcsolódni, így egyre inkább képesek leszünk más emberekkel időt tölteni. 

A másik dolog, hogy manapság már nagyon sokféle kapcsolat van, vagyis

nem feltétlenül hagyományos kapcsolatokban élnek az emberek.

A lényeg, hogy megtaláljuk a hozzánk legjobban illő életformát. 

Milyen nem hagyományos kapcsolati formákra gondol? 

Például, akik a kialakított egzisztenciájukat nem akarják föladni, azokra jellemző, hogy úgynevezett látogató kapcsolatokban vannak két fedél alatt. Ezt a típust általában azok választják, akik korábban már sérültek, elvesztették a bizalmukat, úgy érzik, nincsenek biztonságban egy olyan kapcsolatban, amelyikben egy fedél alatt élnek a partnerrel. Ők úgy érzik, így védhetik meg a határaikat.

De vannak olyan emberek, akik életszakasz-partnerségben élnek. Ezek a tartós, hosszú párkapcsolatok 8-10 évig tartanak. Ilyenkor elképzelhető, hogy az illető valakivel leélte az ifjúkorát, valaki mással családot alapított, majd a gyerekek serdülőkorában véget ért az a kapcsolata is, és középkorúként megint mást választ. Így három-négy életszakasz-partnere lehet 8-10 évenként. 

Ez csak két példa, és több is van még.

Fontos önismereti mérföldkő, amikor felismerjük, milyen kapcsolatban érzzük jól magunkat, melyik a nekünk való.

Másokat nézve pedig fontos, hogy próbáljuk megérteni, elfogadni, amiért ő úgy él, ahogyan.

Könnyű manapság párt találni?

Az utóbbi években látható egy eltolódás, sokan a „tökéletes párt” keresik, senki sem elég jó a számukra. Valójában sokan elmulasztják azt a nagyon fontos dolgot, hogy bármilyen közösségi tevékenység vagy hobbi kapcsán ellenkező neműek társaságában legyenek, élményeket szerezzenek. Egy szakítás után rossz szóhasználattal élve „kikerülünk a párkapcsolati piacra”. Ráadásul átalakultak, elvesztek a közösségi terek, ahol jól lehetett ismerkedni.

Az internetes társkeresésre, ami egyre jellemzőbb, azt szokták mondani, hogy időtakarékos, de nem segíti a hús-vér ismerkedést. Viszont a visszautasítás sem olyan kézzelfogható kudarcélmény az egyén számára, mint régen volt, hiszen csak egy alkalmazáson belüli ide-oda húzogatás eredményeképp kap némi visszajelzést.

Ideális esetben mielőtt párra találunk, tudjuk azt, hogy mit keresünk, és mit tudunk nyújtani. Ezután jöhet az ismerkedés, amiben viszont szépen kellene „játszani”: örömmel és nyitott szívvel, látva és értékelve, hogy új embereket ismerhetünk meg. Talán ez a válasz arra a kérdésre, hogy mi jelzi, ha készen állunk az új kapcsolatra: például az, hogy örömmel, könnyeden tudunk részt venni az ismerkedési játékban.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X