Szakítás után is van élet, csak nem egyszerű: tiltólista arról, mit NE csinálj

SZPSZ

Szakítás után is van élet, csak nem egyszerű: tiltólista arról, mit NE csinálj

Szakítani sajnos bizonyos esetekben igenis tudni kell… na de hogyan? Kivitelezhető mindez fájdalommentesen? Dr. Szalma Ibolya, pszichológus szerint nem, ugyanis minden egyes szakítás a maga módján mind a két fél számára nehéz, még akkor is, ha ez a legtöbb esetben nem így tűnik.

Általában nemcsak az érzi magát piszkosul rosszul, akit éppen elhagynak, hanem az is, aki mindezt valamilyen okból kifolyólag megteszi. Pontosan azért, mert tudja, hogy a döntésével egy olyan embert bánt meg, akit korábban jó eséllyel szeretett. A szeretet azonban, bármennyire is hiszünk erejében, olykor elmúlik. Ez a legtöbb esetben, sok apró, lényegtelennek tűnő dolognak köszönhető. Olyanoknak, amelyekkel lassan, de biztosan öljük meg az érzést, amit egy másik ember iránt lehet, hogy egyébként már nagyon régóta érzünk.

A szakértő szerint gyakori szakítóok a féltékenység, az irigység, az önmagunkkal és a másikkal való elégedetlenség, a bizonytalanság, amelyet külső tényezők is befolyásolhatnak, és persze az egymástól eltérő életcélok, az éppen aktuális, ám mégis nagyon különböző vágyak és tervek is. És bárki is dönt a váltás mellett, rendszerint két fél sérül – a szakítás tehát semmiképp sem tekinthető egyéni veszteségnek. Az azonban, hogy minderre melyik fél hogyan reagál, nagyon változó.

Mi jön a szakítás után?

Az, hogy a szeretett személy elvesztését mennyi ideig tart feldolgozni, elsősorban attól függ, hogy az adott pár mennyi időt töltött együtt. Nyilván, ha hetekről vagy hónapokról beszélünk, akkor mindez viszonylag könnyen fog menni, ha viszont évekkel számolunk, akkor biztosan nehezebb lesz egymás elengedése. Nem beszélve arról, ha a szerelmesek együtt éltek, vagy esetleg akad közös, kézzelfogható értékük, amelyre együtt tettek szert, s amit most szét kell osztani... Emellett számít,  hogy melyikük mennyi idős, milyen alapszemélyiséggel rendelkezik, milyen az aktuális pszichés állapota és mennyire stabil a környezete, illetve a kapcsolatai.

Nincs két egyforma szakítás, de vannak érzések, amik szinte minden szakításban megjelennek.

Az elválás miatt bekövetkezett gyász pszichológiai szempontból nem egy állapot, hanem egy összetett folyamat.

A feldolgozás időt vesz igénybe és gyakran pótcselekvésekkel jár, ami a pszichológus szerint nem feltétlenül baj.

Az elengedés folyamata fázisokra bontható, ezek pedig egymástól élesen nem elválaszthatók. A traumák mindenkiben vegyes érzéseket váltanak ki, és általában követik egymást. Első körben erős lelki és testi fájdalom jelentkezik, majd a bűntudat, az önmarcangolás, a düh és a harag tör fel. Ezt követi a kiüresedés és az érdektelenség, utána jön a megnyugvás, az elfogadás és végül az elengedés.

Mindegyik fázis normális és mindegyik nehéz. Ha bármelyik fázisban huzamosabb ideig benne ragad az illető, vagy azt érzi, hogy nem képes önmaga feldolgozni a történteket, akkor érdemes segítséget kérni annak érdekében, hogy az adott veszteség mielőbb a megfelelő helyre kerüljön a lelkében, hiszen a kezeletlen traumák – igen, a szakítás is lehet trauma! –  különböző pótcselekvéseket hívhatnak meg.

Ha hosszú időn át motiválatlanok és kedvtelenek vagyunk és gyakorlatilag már a leghétköznapibb dolgok is nehezünkre esnek, akkor gyanakodhatunk, hogy valahol elakadtunk – az azonban természetes, ha ideig-óráig semmihez sincs kedvünk és legszívesebben csak magányosan sírnánk. Ha viszont ezen túl vagyunk, igyekezzünk újra élni: kössük le a gondolatainak, ha fáj is, hogy ki kell mozdulni az ágyból, és próbáljunk meg az aktivitásban örömöt találni.

És hogy miképp is nézzen ki a szakítás utáni tiltólista, vagyis mi az, amit SOHA ne csináljunk egy fájdalmas elválás után? 

Nem célszerű például:

  • napokon át szidni a volt párunkat. Ezzel a magunk fájdalmát nem csökkentjük, viszont egészen demoralizáló lesz mindenki számára a helyzet. És lehet, hogy a másik megérdemelne minden rossz szót, és ezeket érdemes is kimondani egyszer-egyszer, de akár a fájdalmunkat ismételgetjük, akár a másikat szapuljuk, nem fogunk megkönnyebbülni tőle. Olyan ez, mint egy hegről újra és újra lekaparni a varrt... kívánatos, de elég kártékony dolog.
  • Közszemlére tenni a fájdalmunkat. A külső szemlélők számára visszás lehet a szakításunkról Facebook-posztokban olvasni, és nekünk sem hoz majd valódi feloldozást egy like sem. Cserébe, ha nem vagyunk elég körültekintőek, akár a volt párunk is láthatja ezeket a bejegyzéseket... biztos ezt szeretnénk?
  • Könyörögni. Hangsúlyozom: könyörögni tilos! Mindig megalázó lehet békülésért könyörögni, ha szakítottak velünk. Lehet érett felnőttként beszélgetni a békülés, újrakezdés esélyeiről, ha nyitott erre a másik, de egyirányúan könyörögni egész biztosan nem vezet jóra!
  • Telefonálgatni, írogatni, meglátogatni azt, aki éppen szakított velünk szintén nem szerencsés. Akár azt gondoljuk, hogy utál bennünket a másik, akár azt, hogy még mindig szeret, feltételezhetjük, hogy nem akar bennünket látni. Vagy ha akar is, nem lenne jó – egyikőnknek sem. Nehéz, de ki kell bírni, mert másképpen csak feltépjük a sebeket (lásd: egyes pont).
  • Bosszúhadjáratot indítani. Lejáratni a másikat, a közös ismerősöket ellene hangolni vagy akár kellemetlen (túl) intim fotókat posztolni a másikról szintén tiltólistás. Őrizzük meg a méltóságunkat és az emberségünket is, akármilyen mélyen is vagyunk. A szomorúan hozott döntések sokszor szomorú következményekkel is járnak.

És hogy akkor mit is érdemes tenni? Dr. Szalma Ibolya szerint az új vagy számunkra ismeretlen mozgásformák kipróbálása, az olvasás, a zenehallgatás, a sütés-főzés, mind-mind pozitívan hathatnak szakítás után. De persze elengedhetetlen a közösségi élet újbóli felfedezése is, ahol nemcsak kibeszélheti magát az ember, hanem szórakozhat is egy jót.  A szakítást követő időszakban mind a két fél számára fontos a higgadt, nyugodt gondolkodás és az indulatok megfelelő kezelése, levezetése. Ér dühösnek és szomorúnak lenni, de nincs értelme ezt a másikon kitölteni – pláne, ha neki is fáj...

Ajánljuk még:

Így lett belőlem, gátlásos egyedülállóból, boldog szingli

Az elmúlt években szerzett tapasztalataim alapján ma már kijelenthetem, hogy ha az ember túl sokáig van egyedül, nemcsak magányossá, de rideggé is válik. Megközelíthetetlen, érdektelen, feszült és gátlásos lesz. Én legalábbis az lettem. Kemény, érzéketlen és zárkózott.