SZPSZ

Állítólag ettől a 9 dologtól boldog egy párkapcsolat – élve boncoltam hát az enyémet!

Ha jól működő, boldog párkapcsolatban élünk, az jó hatással lehet a mentális és a fizikális egészségünkre. Ahogyan egy rosszul működő, vagy akár mérgező kapcsolatnak is a testi-lelki egészségünk láthatja kárát. De honnan tudhatjuk, hogy mi éppen milyen kapcsolatban vagyunk a párunkkal? Hát onnan, hogy az okos internetes cikkek megmondják! Összeszedtem ezeket a tudnivalókat, majd igyekeztem kitalálni, akkor boldog vagyok-e, vagy sem. (Figyelem: ironikus írás következik!)

Rengeteg cikket lehet találni az interneten, többségük pontokba szedve sorolja fel a jól működő, boldog párkapcsolatok titkát. Belefutottam egy ilyenbe én is a minap, de most ahelyett, hogy továbbpörgettem volna a hírfolyamot, rákattintottam. Nem mintha különösebb okom lett volna rá, inkább csak az a hétköznapi kíváncsiság vezérlet, amivel a napi vagy éves horoszkópot nyitja meg az ember. Arra gondoltam, hogy gyorsan átolvasom az pontokat, eldöntöm, hogy igazak-e rám/ránk vagy sem, majd levonom a megfelelő konklúziót és megyek is tovább. Feltételeztem azt is, hogy egy fél óra múlva már homályos félmondatokra sem fogok emlékezni belőle. Félig így lett, félig nem – elmesélem!

Mindenekelőtt: miért kell arról beszélni, milyen a jó kapcsolat?

Egyes kutatók szerint a kapcsolatnak mindkét fél számára biztonságot kell nyújtania, és fontos, hogy egymás szeretete mellett jelen legyen a hétköznapokban a kölcsönös tisztelet. És akármilyen könnyedek és magától értetődőek is a mindennapok, nem szabad megfeledkezni a kapcsolat ápolásáról. Ha az egyik fél nem érzi jól magát, vagy akár felmerül a mérgező kapcsolat lehetősége, inkább vessünk véget az egésznek, hiszen egy rossz kapcsolatnak a mentális, de még a fizikai egészségünk is kárát láthatja. Egy romantikus, szeretetteljes párkapcsolat azonban jótékony hatással lehet a lelkünkre és a testünkre.

S hogy miért fontos, hogy megvizsgáljuk – akár egy ilyen hétköznapinak tűnő lista alapján, hogy milyen kapcsolatban is élünk? Nos, a tudósok szerint sokan nem ismerik fel, hogy a kapcsolatuk nem működik vagy akár mérgező, mert hasonló környezetben nőttek fel, hasonló mintát láttak otthon, és azt hiszik, az az egészséges. Így persze már érthető, miért lehet hasznos egy gyors áttekintés, olykor olyasmire világíthat rá egy-egy közhelyesnek tűnő cikk, ami eszünkbe sem jut, vagy inkább a szőnyeg alá seperjük, mintsem komolyan elgondolkoznánk rajta, vagy valóban foglalkoznánk azzal. 

Íme a lista, ami alapján én is megvizsgáltam a párkapcsolatomat:

Tudunk-e egymással beszélgetni

Az érzelmekről, gondolatokról nem könnyű beszélni. Ahhoz, hogy őszintén elmondjuk valakinek azt, hogy éppen mi zajlik bennünk, sok erő, bizalom és bátorság kell, hiszen azzal, hogy megnyílunk valaki előtt, sebezhetővé válhatunk. Egy egészséges és jól működő kapcsolatnak azonban olyan biztonságos helynek kell lennie, ahol nyugodtan és őszintén beszélhetünk, beszélgethetünk bármiről a párunkkal.

Kölcsönös bizalomra építkezünk

Minden jól működő kapcsolat alapja a bizalom. Néhány éve azonban egyre több olyan platform áll a rendelkezésre, ahol különféle titkos, a párunk elől elrejtett beszélgetésre van lehetőség. Ugyanakkor egy egészséges kapcsolatban nincsenek titkos jelszavak vagy rejtett hozzáférések, beleláthat a másik minden beszélgetésbe. Vagyis bízunk egymásban, hogy nincs a másiknak titkos kapcsolata, és nem nézzük meg az üzeneteit, viszont a másik is biztosít bennünket arról, hogy ha szeretnénk, ő szívesen megmutatja a beszélgetéseit vagy a híváslistáját, sőt, megadja a jelszavát is.

Ismerjük egymás szeretetnyelvét

Évekkel ezelőtt megjelent Gary Chapman sikerkönyve, amelyben elárulja az olvasóinak, miképp fejezhetjük ki mások felé a szeretetünket. Szerinte öt módja van annak, ahogyan megmutathatjuk a párunknak, férjünknek, feleségünknek, gyermekeinknek, szüleinknek, rokonoknak és barátoknak, hogy fontosak számunkra, ezek pedig a következőek: érintés, minőségi idő, elismerő szavak, szívességek és ajándékozás. Egy boldog párkapcsolatban pedig mindkét fél megtanulja a másik szeretetnyelvét, hogy ezáltal még hangsúlyosabban kifejezhessék egymás iránt érzett szeretetüket.

Viták és nézeteltérések kezelése

Minden pár vitázik. Egyáltalán nem baj, ha vannak olyan témák vagy területek, amiben a két fél nem ért egyet, és tudják, ha arra terelődik a beszélgetés, biztos, hogy nem jutnak közös nevezőre. Nincs ezzel semmi baj egészen addig, amíg a sarkalatos kérdésekben egyetértés van, mint például a házasságkötés, a gyerekvállalás, a pénzügyek vagy a karriertervek esetében. Ezekben fontos az egyetértés és a hasonlóan gondolkozás, különben pedig egy egészséges vita még jót is tehet a kapcsolatunknak.

Mindenkinek van saját hobbija

A szakemberek megfigyelték, hogy azok a párok működnek jól, azok érzik magukat boldogabbnak, akik a kapcsolatuk alatt is meg tudták élni a saját hobbijaikat, megőrizték a saját érdeklődési köreiket. Vagyis mindkét félnek megvan a saját énideje, amit arra használhat, amire csak szeretne, ami feltölti, ami kikapcsolja. S bár könnyű átvenni egymás szokásait, hobbiját, érdemes mindig arra törekedni, hogy töltsünk időt egyedül, önmagunkkal, s olyankor valami olyasmivel foglalkozzunk, amit igazán szeretünk, amiben egyedül is kiteljesedhetünk.

Jól érezzük magunkat a bőrünkben

Fontos, hogy ismerjük önmagunkat, tudjuk, hogy miben vagyunk jók, mik az erősségeink és mik a gyengeségeink. Ez azért lényeges, mert így könnyebben elfogadhatjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk – nem kell szerepet játszanunk a partnerünk előtt sem. S ha mindkét fél saját magát adja az összes erősségével és gyengeségével együtt, sokkal inkább el tudjuk fogadni, őszintébben tudjuk szeretni a párunkat is úgy, ahogy van. Mindenféle megjátszás és álarc nélkül.

Intimitás megélése

Nem tartozik másra, hogy mi zajlik a hálószobában, viszont fontos, hogy meglegyen ott is az összhang, az egyetértés a két fél között. Ha a kezdeti hév csillapodott is, fontos, hogy rendszeresen együtt legyünk, megöleljük, megcsókoljuk egymást. Hogy érintkezzünk – nemcsak lelkileg, de fizikailag is. Az intimitás elvesztése ugyanis hiányérzetet válthat ki, amiről beszélni kell. Egy egészséges, jól működő kapcsolatban az érintések is őszinték és természetesek.

Mindennek van határa, és tiszteletben is tartjuk ezeket 

Egy egészséges kapcsolatban mindketten ugyanabban a csapatban játszanak. Vagyis témától függetlenül őszintén el tudják mondani egymásnak, hogy mi az, ami nekik még belefér, és mi az, ami már szóba sem jöhet. Például a nyaralás tervezésénél eltérhet a két fél véleménye arról, hogy mennyit költsenek az utazásra – és a másik tiszteletben tartja, hogy a párja nem tud vagy nem akar egy bizonyos összeg fölé menni. De lehet ez egy olyan hétköznapi dolog is, mint a mosogatás vagy a rendrakás kérdése. Vagy hogy bemehet-e a kutya a házba, vagy kint van a helye az udvaron...

Vállt vállnak vetve

Az álmodozáson túl mindenkinek vannak olyan céljai, amiket szeretne elérni. Ezek lehetnek rövid vagy hosszú távúak. Egy jól működő, egészséges kapcsolatban a felek tisztában vannak a másik céljaival és segítik, támogatják is abban, hogy elérje, vagy akár közösen elérjék azokat. Hiszen erről (is) kell, hogy szóljon a közös élet: az egyéni és a közös célok megvalósításáról, de legalább is az oda vezető úton való támogatásról.

Amikor fény derül a nagy igazságra

Első pillantásra úgy tűnt, hogy a párkapcsolatom egészséges, jól működő, sőt, talán még boldog is.

Örülnöm kellett volna ennek, gondolom, az a normális reakció, bennem azonban rengeteg kérdés merült fel. Vissza-visszatértem az egyes pontokhoz, töprengtem és kételkedtem a magamhoz való őszinteségemben. Végülis találtam kisebb „hibákat”. Szerintem például ő túl engedékeny a kutyával, és kirándulhatnánk egy kicsivel többet. Viszont tudom, hogy neki meg azzal lehet baja, hogy a bevásárlásnál hajlamos vagyok kicsit többet költeni, a halogatós énemet pedig együtt próbáljuk kordában tartani.

Különben rendszeresen beszélgetünk, szívesen töltjük együtt a szabadidőnket, támogatjuk egymást, megvan a saját hobbink, tiszteljük a másikat, szeretetet adunk és kapunk. Talán sosem lesz tökéletes a kapcsolatunk, de nem is a tökéletesség a fontos, hanem hogy jól érezzük benne magunkat. (Ezt mondták a szakemberek is, nem?)

A többin pedig közösen dolgozunk. Okos cikkekkel, és azok hátráltatása nélkül is.

Nektek is csak ezt javaslom!

Ajánljuk még:

Amit bárcsak elmondtak volna a szerelemről még kamaszkoromban

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ahogyan mi működünk, úgy működik a másik is, és ez bizony számos félreértést szül. Jó tehát tudni a női és a férfilélek eltérő pszichés ritmusáról már a kamaszoknak is, hogy minél biztosabb lábon állhassanak első párkapcsolataikban.