Dombrovszky Linda rendező nem először nyúlt az idősek és a fiatalok együttélésével kapcsolatos témákhoz. Két kisjátékfilmje, a Hetvenes (2014) és a Kockaember (2017) után 2019-ben egy egész estés mozifilmmel jelentkezett a témában, feldolgozva Szabó Magda Pilátus című regényét. Az alkotást tavaly beválogatták a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló filmek közé, ám ebben a cikkben nem az – egyébként rendkívül magas – esztétikai értékéről, az időskor csodálatos és hiteles rendezői és színészi megjelenítéséről írnék, hanem a mű tartalmáról: arról, hogy valójában egy olyan létfontosságú receptet kapunk mi, fiatalabbak, amire nem is tudjuk, mennyire szükségünk van. Mert bármelyikőnk kerülhet olyan helyzetbe, mint a film főhőse, akinek egyik napról a másikra kell segítséggé válnia megözvegyült szülője számára. És ez a mű megtanít bennünket arra, mi mindent ne tegyünk.
A történet egyik főszereplője Iza, aki Budapesten, kemény szabályok között él és dolgozik orvosként. Apja halála után megváltozik élete, ugyanis édesanyját – annak akarta ellenére – felhozza magához, így faluból a fővárosba, annak is gangos-bérházas belvárosába kerül a szerény, csendes, vallásos asszony. Alig pár nappal szeretett férje halála után a lány kiragadja őt megszokott környezetéből, ami minden gerontológiai szakirodalom szerint teljesen tilos, s csak kivételesen indokolt esetben szabad ezzel élni (például súlyos betegség esetén, amikor az idős ember 24 órás figyelemre és ellátásra szorul). Ahogy a mondás tartja: „az öreg fát nem lehet átültetni”.
Iza azonban nemcsak „átültet”, hanem ezzel együtt folyamatosan, lépésről lépésre egyre inkább eluralja édesanyja életét; meghatározza, milyen tárgyakat hozhat fel faluról, mit ehet, kivel találkozhat, milyen tárgyakat használhat – az idős nő számára egyébként is roppant idegen – luxuslakásában. Egyáltalán nem veszi komolyan édesanyját, meg sem hallgatja, s nem is tudja meghallgatni, hiszen örökké csörög a telefonja, van valami tennivalója.
Egy ízben, amikor estére játékot terveznek, egy váratlan fordulattal inkább koncertre viszi a játékra órákig készülő édesanyját. Később kitalálja, hogy édesanyja biztosan nagyon örülne egy kismadárnak, miközben az kedvenc nyulára vágyik, akit otthon kellett hagynia falusi otthonában, hiszen nem illik a lakásba.
Az édesanya körül egyre fogy a levegő, fél év alatt a szabadság utolsó darabjai is eltűnnek Iza szeretni akaró, de szeretni nem tudó terrorjában.
A filmből kiderül, hogy a lányt sikertelen magánélete és apja szigorú nevelése tette ilyenné – ez ismét intés a mindenkori ápolónak arra, hogy saját maga helyett azt mérje fel, az ápoltja mit szeretne, mire van igénye, s együtt alakítsák ki közös életük szabályait.
Ebben a „cifra kalitka”, „ölelve fojtó” állapotban végül az édesanyja menekülésképpen villamosozik a körúton, körbe-körbe, hosszú órákon át, s egyre mélyebbre süllyed egy depresszív állapotban, amiben mind többször bukkan fel, szilárdul meg különféle látomásokban egykori férje alakja. A folytatásban lassan, de biztosan haladunk az újabb családi tragédia felé.
Dombrovszky Linda filmje mindenki számára tanulságos lehet: bárki kerülhet hasonló helyzetbe, sokan talán már tapasztalták is, milyen embertelenül nehéz feladat szüleink ápolójává válni. Ilyenkor a prioritás meg kell, hogy változzon az életünkben: kiemelten fontossá válik az ápolt szempontja, vágyai, és tudnunk kell azt összeegyeztetni életünkkel. Természetesen nem kell alárendelődnünk ápoltunk akaratának, vagy hagynunk azt, hogy diktátor módjára irányítson bennünket, parancsolgasson nekünk, de mindenképpen
meg kell teremteni egy olyan közös világot, amiben minden fél számára jut hely.
Ahogy az emberi kapcsolatok minden területén, úgy itt is win-win játszmára van szükség, ehhez pedig két dolog kell: szeretet és empátia, de közülük is legnagyobb: a szeretet…
***
Ugyanez a történet egy másik kollégánkat, Ughy Szabinát is megihlette, aki egészen más szempontból, a maga fiatalságából kiindulva közelített, mégis egészen hasonló tanulságokat vont le. Az ő írását ITT olvashatjátok.
Nyitókép: Anders Nord / Unsplash
Ajánljuk még:
ÍGY OLDOTTÁK MEG A LÁTOGATÁST IDŐSEK OTTHONÁBAN, KÓRHÁZAKBAN
70 ÉVESEN IS ÚJJÁ LEHET SZÜLETNI! – FILMVÁLOGATÁS AZ IDŐSKORI ÚJRAKEZDÉSRŐL
TUDOMÁNYOSAN BIZONYÍTOTT TÉNY: AZ IDŐSÖDÉS BÖLCSEBBÉ TESZ!
