Szocio

Így oldották meg a látogatást idősek otthonában, kórházakban

A járvány egyik legnehezebb velejárója, hogy elszigetel bennünket egymástól. Különösen igaz ez a betegekre és az idősebb generáció tagjaira, pláne, ha bentlakásos intézményben élnek. Ugyanakkor van remény; számos jó példát látunk, miképp lehet mégis tető alá hozni egy-egy találkozást. Külföldi és hazai példákat hozunk. 

Amikor a koronavírus-járvány kitört tavasszal, a legtöbb európai országban a kétségbeesés a teljes bezártságot hozta: pár hét alatt látogatási tilalmat hirdettek mindenütt a kórházakban és a szociális otthonokban is. Bár a hetven év feletti hozzátartozóink látogatását otthonukban egyik országban sem tiltották, mégis mindenhol erősen javasolták az egészségügyi szakemberek a távolmaradást, s ezt sokan be is tartották. Azt is mondhatom: Európa bezárt, így az első hullámot mindenhol sikerült átvészelni.

Ebben a helyzetben március végétől-április elejétől azonban lassan ébredni kezdett a kreativitás is: a szakemberek elkezdtek azon gondolkodni, hogyan lehetne mégis megoldani, hogy az idősebb emberek találkozhassanak szeretteikkel. Mármint ténylegesen, offline.

Egy német székhelyű, térelválasztással foglalkozó világcég például 2020 áprilisától, jutányos áron felajánlotta idősotthonoknak és kórházaknak azt a megoldást, hogy egy légkondicionált, teljes zárást biztosító üvegfallal kettéválasztott vaskonténert helyez el az intézmény telkén. Az egyik oldalon a bejáraton keresztül megjön a látogató, a másik felén, az üvegfal túloldalán megérkezik az idős és/vagy beteg ember. Mikrofonok, hangosítás, vagy akár telefonok segítségével is könnyen tudtak aztán beszélgetni. Több tucat német otthon élt ezzel a lehetőséggel. 

Svájcban – ahol a 80 év felettiek több mint fele idősotthonban él – egymástól függetlenül több otthonban is,  mobilfaházakat (ún. „Begegnungs-Chalet”-eket, találkozó faházakat) állítottak fel, a német példához hasonlóan, csak még barátságosabb körülmények között. Több sajtótermék is beszámolt a breitenbachi példáról: itt nemcsak az egészséges, de a demens lakók is lehetőséget kaptak a találkozásra. Svájcban egyébként a tavasz folyamán sokkal több idősotthonban tették fel a vezetők és gondozók azt a kérdést az időseknek, hogy szeretnének-e ilyen megoldást, mint ahányan végül vállalták ezt: több olyan közösség is volt, amelynek tagjai azt mondták, nem fájdítják a szívüket azzal, hogy nem tudnak hozzáérni a szeretteikhez, így inkább a videóchatet választották, vagy a hagyományos mobiltelefont.

Kolléganőm, Dr. Bajusz Klára  geronto-andragógus beszámolója szerint Magyarország sem maradt le az eseményekről: már tavasz végén Pécsett (a Tímár utcai idősotthonban), illetve nyár végétől a zselickislaki katolikus idősotthonban alakítottak ki találkozóhelyeket. Előbbinél egy elkülönített helységben találkozhattak az emberek a teljes fertőtlenítés után, a Somogy megyei idősotthonban egy külön épületben volt alkalom az üvegfallal elválasztott találkozásra.

Azt hiszem, remek segítség lenne az, hogy ha önkormányzati vagy állami támogatással minden magyarországi otthonban létesíthető volna egy ilyen szoba, ezzel orvosolva az őrjítő magány fájdalmát. Egy-egy ilyen találkozás hosszú hetekre megnyugtathatja az idős embert, de magát a látogatót is, hogy „alles ist in Ordnung”, azaz: minden rendben van egymással, mindenki jól érzi magát. 

Persze nemcsak az idősek, az egészen fiatalok is szenvednek, ha nem találkozhatnak. Itthon a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben valósítottak meg először egy olyan formabontó megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a látogatási tilalom alatt is megérintsék egymást a gyógyulók és a hozzátartozók.

„»A szívünk kamrája« egy innovatív kivitelezés, úgy valósult meg, hogy egy két bejárattal rendelkező teremben plexiből leválasztottunk egy kis szobát, így a hozzátartozók úgy tudnak a szívbeteg gyermekekkel és felnőttekkel találkozni, hogy közben nem szegik meg a látogatási tilalmat. A hozzátartozók tulajdonképpen nem lépnek be az épületbe, ugyanis a kardiológiai Intézet Fehér Holló utcai bejáratnál található két üvegajtó közötti zsilipes részt alakítottuk át betegsimogató szobává. A benn fekvő páciensek egy másik ajtón lépnek majd be a »szívünk kamrájába«, amelyben egy kerek ablaknak köszönhetően, egyszer használatos, vállig érő műanyag kesztyűt használva egymást meg is érinthetik” – írta Gui Angéla a kezdeményezés kapcsán. 

Mert amíg ez a helyzet van, ebből kell kihozni a legtöbbet. Milyen jó, hogy erre ennyi pozitív példát látunk!

A nyitókép illusztráció. Forrás: Filip BunkensUnsplash

Ajánljuk még:

PUSZTÍTÁSTÓL AZ ÉLETIG: VÁLTOZÁSOM SZIMBÓLUMAI, A KERTI DIÓFÁK
TÁRSKERESÉS ÖTVEN FELETT – CSAPDÁK ÉS LEHETŐSÉGEK
„NEM ILLÜNK A TÁRSADALOMBA, MEGÉRTEM” – INTERJÚNK ANNÁVAL, AKI AUTISTA FIÁVAL KÖLTÖZNE

Életmentő óvodások – Több ezer ember túlélését biztosíthatná, ha tudnánk, amit ők
Ha rosszul leszel az utcán vagy egy üzletben, és hirtelen megáll a szíved, a statisztikák szerint legalább 5 embernek kell a közeledben lenni ahhoz, hogy valaki megpróbáljon segíteni rajtad. Ha még nagyobb a szerencséd, lesz köztük olyasvalaki, aki képes segíteni rajtad, így a túlélési esélyeid jóval magasabbak. A kérdés létfontosságú, hiszen ma Magyarországon minden egyes órában legalább két ember hal meg szívmegállásban. Erre a problémára kínál megoldást a Kids Save Lives in Hungary szervezet, amely két éve azon dolgozik, hogy akár már egy óvodás is képes legyen életet menteni. Erről beszélgettünk a szervezet „motorjával”, Bánfai Bálint mentőtiszttel, egyetemi oktatóval.