„Talán köztük vannak a jövő olimpikonjai” – nehézsorsú gyerekek balatoni táborában jártunk

Évekkel ezelőtt egy balatoni táborban – amin olyan gyerekek vettek részt, akik korábban sose látták a Balatont – egy kislány, amikor meglátta a tavat, azt mondta: „ez olyan, mint a Mennyország: hatalmas és fényes”. Tímea és kollégái akkor megfogadták, hogy minél több gyereknek szeretnének lehetőséget adni az ide utazáshoz. Most épp 120 gyereket táboroztattak Zamárdiban, ahol meglátogattuk őket.

Amikor beléptem a tábor területére, épp vacsora előtti szabad foglalkozás volt. Kisebb-nagyobb társaságban jókedvű, sportban elfáradt gyerekek, és a szervezési feladatok ellenére is vidám felnőttek népesítették be az udvart, amit itt-ott híres olimpikonok képei, róluk szóló információk díszítettek.

Szóba elegyedtem néhány sráccal. Ketten közülük már középiskolások, asztalosnak tanulnak egy szakgimnáziumban, bár egyikük nem titkolja, szívesebben lenne inkább boxoló. Nagyhangú srác, úgy látom, tényleg kell neki a sok edzés, hogy az energiáját levezesse. A többiek fiatalabbak és csendesebbek is, inkább hallgatják, ahogy idősebb társukkal beszélgetek. Azért amikor azt kérdezem, hogy érzik magukat a táborban, mind elmondják:

az egyedüli probléma az, hogy nem elég mély a Balaton.

Ahogy elnézem a tábor szervezettségét, valószínűleg tényleg ez az egyetlen dolog, amit a vezetők nem tudtak megoldani.

 Fotók: Majoros Árpád

 

Sport és zene, két adu ász az esélyteremtésben

Nem előzmény nélküli a nyári mini olimpia. Csakúgy, mint a valódi versenyre, ide is kvalifikáció útján jutottak a gyerekek, akik egész évben küzdöttek a sportos nyaralás lehetőségéért. 

A máltaiak Jelenlét programja – amelyről például itt írtunk – már 15 éve működik az országban, a minta alapján indult 2019-ben a kormány Felzárkózó települések programja. A falvakban nyitott Jelenlét-házakban multifunkcionális munka zajlik. Ha arra van szükség, főzni-mosni is bejárhatnak a helyiek, de van baba-mama klub, és ezekben az épületekben működik a Tanoda. Van, ahol még konditermet is berendeznek egy egyszerű sufniban, ahol azóta rendszeresen edzéseket tartanak. 

A sport fontos részét teszi ki a programnak, heti két-három edzést tartanak, ahová bárki járhat, a meccsekre, versenyekre pedig azokból a gyerekekből verbuválnak csapatot, akik rendszeresen eljártak az órákra, és a lehető legkitartóbbak. Ezeken a meccseken a felzárkózó települések csapatai vagy egymással versenyeznek, vagy a környékbeli utánpótláscsapatokkal.

Annak érdekében, hogy a gyerekek edzésben részesüljenek, sokan, sokat áldoznak, ugyanakkor minden résztvevő azt állítja: megtérül az időt és az energiát. 

„Különleges a kapcsolatunk például a monori edzővel, aki még gyerekként került hozzánk.

Napközben kőművesként dolgozik, de amikor végez a munkával, a gyerekek a kapujában várják őt, hogy induljanak az edzésre” – meséli Kurja Tímea.

A Felzárkózó települések program másik fontos pontja a sporton kívül a Szimfónia, amelynek keretein belül zenei oktatásban részesítik a kicsiket, nagyokat. Eredményeik magukért beszélnek: sok gyerek már koncertezett a Danubia zenekarral. Tímea hangsúlyozza, hogy sem a zenével, sem a sporttal

nem az az elsődleges cél, hogy profikat neveljenek, hanem az, hogy a sokszor magatartásproblémákkal küzdő gyerekek alapvető értékeket tanuljanak meg:

a küzdést, a szorgalmat, és azt, hogy amibe energiát tesznek, annak lesz is eredménye.

„A gyerekek a sportban és a zenében könnyen megtalálják a példaképeket, akár az edző, akár a zenetanár személyében. Nem kell a tévéből kiválasztani egy követendő példát, mellettük van, személyes kapcsolatban lehetnek vele, tanulhatnak tőle”– magyarázza Tímea, hozzátéve, hogy az itteni gyerekek, ha nagyszájúak is néha, valójában szófogadóak, főleg ha a felnőttek szeretettel vannak irántuk. A sport fegyelmet tanít, rendszert ad nekik, ami a konfliktus- és agressziókezelésben is segít.

 Fotók: Majoros Árpád

 

Bár a balatoni program kifejezetten a sport köré épült, nem ért meglepetésként, amikor Timi elárulta, hogy a gyerekek egy része a zenei programokon is részt vesz: a nagy udvaron több helyen is, kis csoportokba verődve zenéltek. Hol egy gitár került elő, hol ritmushangszer mellett énekeltek – nem is rosszul!

Programok az idei táborban

Timi és a beszélgetéshez csatlakozó srácok elmesélték, hogy megadták a módját az Ötrégiós Játéknak: volt olimpiai láng, majd eskütétel is. Az első napra ismerkedős játékokat szerveztek, volt aztán focitorna 10 csapattal, kislabdahajítás, futóverseny, karatebemutató, sőt még kertmozi is pokrócokkal, nasikkal. Kiderült, hogy az olimpikonok fotói sem csak dísznek vannak: olimpiai kvíz keretében a tájékozottságukat is összemérhették a táborozók.

Timi és kollégái tettek róla, hogy  a gyerekek olyanokkal is találkozzanak, akik az élsportban értek el nagy eredményeket. Nagy Tímea, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó nyitotta meg az eseményt, később pedig Gyenesei Leila öttusázó és az Exatlon szereplői „néztek be”, sőt, be is álltak a Régiók csatája nevű sorversenybe. „A gyerekek rajonganak értük, minket is meglepett, hogy sokkal jobban ismerik őket a focistáknál. Somogyi Krisztián mesélte nekünk, hogy

az itteniek teljesen másokat kérdeztek, mint más gyerekek: a családjukra, az életükre, magukra az emberekre kíváncsiak, nem az eredményeikre.”

A siker fokozatai

Ez a tábor egy vidám, önfeledt program volt, de a mindennapi munka nem egyszerű. Ahogy Tímea meséli, a problémák régióktól függetlenül hasonlóak. Sajnos a felzárkózó településeken mindenhol rengeteg akadály van a gyerekek előtt, ezért a programokról sokan lemorzsolódnak. Azon túl, hogy sokak előtt nincs megfelelő családi minta, az is probléma, hogy gyakran messzire kellene elmenni az iskolába vagy a Szeretetszolgálat által szervezett tanodába, edzésekre. Ha valakinek 5-6 kilométert kell mindig sétálni, autó vagy tömegközlekedés nélkül, tényleg hatalmas akaraterőre van szükség, hogy ne adja fel, és hétről hétre, napról napra megjelenjen az iskolában, edzéseken. Ha eljön a programokra, az hatalmas siker.

 Fotók: Majoros Árpád

 

„Nagy öröm volt az is, amikor egy család, ahol teljes tagadásban éltek a higiéniai problémáikat illetően, változni kezdett, és az anyuka egy idő után magától kért fertőtlenítőszert, orvosságot a gyermekeinek. Talán még nagyobb dolog, hogy egy kislányt most felvettek gimnáziumba. Ez rettentő ritka. Ehhez kellett ő is, és a segítő emberek is: amikor ideje volt,

gyűjtést szerveztünk, és egy nap alatt meglett a kislány sportfelszerelése, cipője, ruhája, amik híján nem tudott volna magára a felvételire sem elmenni.

Esetében most az a következő kitűzött cél, hogy 10. osztályig jusson el. De siker az is, hogy vannak olyan gyerekeink, akikre felfigyeltek, és már igazolt játékosok egy-egy csapatban”– mondja a koordinátor.

Erő és feltöltődés a szervezőknek is

Minden segítő szakmában fennáll a kiégés veszélye. Emiatt a Szeretetszolgálat munkatársai között rendszeresek a meetingek év közben, amelyek egyfajta szupervízióként is működnek. Részt vesznek ezeken a központban dolgozók, a sportkoordinátorok és az edzők.

 Fotók: Majoros Árpád

 

„Az edzőinknek nincs könnyű dolga, de nagyon szeretik ezt csinálni, rengeteg energiát fektetnek az edzésekbe. Számukra, és számomra is erőt adnak a gyerekek visszajelzései. Például az, hogy az üzenőfalra, amit készítettünk, már az első nap több olyan üzenet került, hogy »jó itt lenni«. De amikor egy kisgyerek idejön, és megköszöni ezt a programot, az is igazán sok erőt ad”– mondja Tímea. Épp meghallja ezt egy táborozó, 10 év körüli kisfiú, aki rögtön ráerősít: „Timi néni, jó itt lenni!” 

És tényleg jó. 

Fotók: Majoros Árpád