Egyre többen kérnek segítséget önéletrajz összeállításához – így működik a gyöngyösi Durandai Közösségi Ház

Duranda a régi Zsellérköz köré épült negyed, ahol jellemzően földszintes önkormányzati lakásokban élnek a nagyobbrészt roma családok. A telep egyik „bejáratánál” áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Közösségi Ház, melynek kertjében vizesblokk segíti a rászorulókat a mosásban, magaságyásokban érik a gyerekekkel közösen ültetett paradicsom és a paprika, fűszernövények illata csalogatja a kíváncsiskodókat és a kert végében egy épülő kemence jelzi, hogy bőven vannak még tervek a helyi közösségépítésben. A ház ugyanis egyszerre segítőpont és közösségi színtér, különböző programok helyszíne: nyáridőben délután 1-től jönnek ide a gyerekek játszani, beszélgetni, kertészkedni, ami különös öröm, hiszen a maguk által gondozott kiskertből származó terményeket el is fogyaszthatják.

Fotó: Roggs fényképészet

„Volt már egy gyógynövényes kiskertünk, ennek kapcsán gondolkodtunk el azon, hogy próbálkozzunk meg zöldségtermesztéssel. Szereztünk rá pénzt, hogy magaságyásokat telepítsünk, a gyerekek segítettek belehordani a mulcsot, a zöldtrágyát meg a földet, és együtt ültettük be. Most van az első szüretünk, és nagyon élvezik. Ha lesznek még eszközeink, akkor folytatni szeretnénk ezt a munkát, például a fűnyírást is együtt végeznénk a nagyobbakkal” – mondja Fazekas Mária, a Közösségi Ház vezetője.

Bár a szervezet tárgyi adományokkal is segíti a helyi közösséget, legnagyobb szerepük mégis a mindennapi élet működőképességének támogatásában van. Adományokat jellemzően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat év végi adománygyűjtésekor osztanak, de az évközi felajánlásoknak is mindig megvan a helyük. Raktározási kapacitás híján azonban nem tudnak nagyobb mennyiségű adományt tárolni, ezért például a bútorokat a felajánlótól már egyenesen a rászorulók otthonába szállítják. A valódi segítség azonban éppen a támogató jelenét: a Jelenlét program sikerének egyik alapja ugyanis a bizalom, amit a durandai lakosok az itt dolgozókkal való kapcsolatukban megélnek.

Fotó: Roggs fényképészet 

A szegregációt érintő általános problémák sora igen hosszú: munkanélküliség, fekete- és szürkegazdaságban való foglalkoztatás, az iskolai végzettség és a szakképzettség hiánya, korai iskolai lemorzsolódás, alacsony jövedelem, eladósodottság, szenvedélybetegségek, egészségügyi problémák (pl. rossz fogazat, elhanyagolt betegségek, alacsony átagéletkor), mentális problémák, egészségtelen környezet, lakhatási problémák, leromló épületek, családi kapcsolatok rendezetlensége, támogató háttér hiánya, szocializációs hiányosságok, életvezetési problémák, devianciák, nők, gyermekek kiszolgáltatott helyzete, korai gyermekvállalás, bűnelkövetés, áldozattá válás. Nem csoda, hogy a mintegy 600 főnyi hátrányos helyzetű közösség számára ez a program jelenti a napi operatív segítséget és az aktív kapcsolatot a Durandán kívüli, „átlagos” élettel.

Az itt élő dolgozó korúak zöme alkalmi munkából, a közmunka programban való részvételből és szociális juttatásokból tartja fenn magát és családját, ami praktikusan azt jelenti, hogy gyakran határhelyzetekbe sodródnak: ilyenkor rendszerint a Közösségi Házban kérnek segítséget. A Közösségi Házban dolgozó nyolcfős stáb állandó jelenléte mellett fejlesztőpedagógus, pszichológus és adósságkezelő segítségére is számíthatnak a helyiek, hiszen az élet minden területén szükség van szakmai támogatásra.

Ottlétünkkor Farkas Lászlóné Emma adóügyben keresi fel a segítőpontot. „Nagyon sok magánkérdésem szokott lenni, hogy segítsenek a lakásunkban, gyerekkedvezményben. Gyakran jövök ide, az emberekkel, akik itt dolgoznak, nagyon jó viszonyban vagyok. Segítőkészek, tényleg rögtön segítenek, amiben csak tudnak. Papírok kitöltésében is szoktak, másoknak pedig tanulni is: a kisfiam is ide jár. Jó tanuló, négyes-ötös. Délután ide szoktam hozni, korrepetálni, de azért is, mert nem akarom, hogy rossz társaságban legyen. Másnaponként vagy harmadnaponként szoktam hozni, mert délutánonként viszem zeneiskolába is: zongorázik” – mondja Emma, aki férjével együtt az önkormányzatnál dogozik, és aki emiatt szerencsésnek tartja magát, hiszen sok durandai lakosnak nincs munkahelye.

Fotó: Roggs fényképészet 

Mária, a segítőpont vezetője elmondta, hogy jellemzően csak a közmunkaprogramban kapnak lehetőséget a helyiek, így a munkából származó jövedelmük havi 50-60 ezer forint körül van, ehhez jön a szociális támogatás, ami ugyancsak alacsony összeg. Nem csoda, hogy a hivatalos keresetek mellett a szürke-foglalkoztatás is általánossá vált: amikor lehetőség adódik, elmennek napszámba, ami jellemzően nem bejelentett munka. A napszámos munka előnye többek között, hogy a nap végén megkapják a munkabért, így átmenetileg gyorsan tudnak pénzhez jutni, de igazából egyik napról a másikra élnek. A fizetés és a segélyekből bejövő összeg gyorsan elfogy, ezért a hónap többi részében nagy segítség az önkormányzat és az Üdvhadsereg által működtetett népkonyha, a gyermekeknek pedig az iskolai étkezés, amit a koronavírus idején is biztosítottak.

A koronavírus járvány általános kezelése is komoly kihívás elé állította a segítőket és az itt élőket egyaránt, ugyanis a Közösségi Ház volt az egyetlen segítő kapocs az itt élő emberek számára, mivel minden más szociális intézmény bezárt. Az első hírek hallatán kitört riadalmat és félelmet, mely főként az információhiányból adódott, rengeteg beszélgetéssel, családlátogatással és gyakorlati segítséggel tudták csillapítani. „Az első hetekben nagyon sok ember jött, hogy adjunk gyorsan tartós élelmiszert, pedig még akkor semmit nem lehetett pontosan tudni, és nem volt élelmiszerhiány. Volt, aki konkrétan megfogalmazta, hogy menjek be hozzá, és beszéljek vele, mert ő fél, én mondjak valamit: honnan jött ez a vírus, mert ő nézi a tévét és nem tudja, hogy Kínából vagy Amerikából származik-e” – emlékszik vissza Fazekas Mária, a program vezetője.

A járvány idején háromszorosára nőtt a segítőpont feladatainak volumene. Az online oktatás bevezetésével a szegregációban élő gyermekek erősen korlátozott technikai lehetőségei miatt ugyanis az itteni szakemberek és az iskolák összefogására volt szükség ahhoz, hogy ez a kb. 80 gyermek ne essen ki teljesen az iskolai tevékenységekből és a tanulásból. „Fölvettük az iskolákkal a kapcsolatot, és az egyezkedések után végül is minden iskola elküldte papíron a leckét és a házi feladatokat. Mi pedig bementünk az iskolákba, a kollégáim fölvették a papíron leadott házi feladatokat és kivittük ezeket a gyerekeknek. Volt, ahol kétheti ciklusban, volt, ahol hetente hoztuk, vittük. Volt, akinek tudtunk eszközt adni a tanulásához, de az összes gyereknek ez lehetetlenség volt” – mondja Mária.

Fotó: Roggs fényképészet

A segítőponton délelőtt ügyfélfogadás van, délután pedig közösségi programok, jellemzően a gyerekek számára. A társasjátékok mellett hangszeres foglalkozások, tematikus délutánok, kertészkedés és szabadtéri játékok is odavonzzák a vakációzó gyerekeket, akik közül a legtöbben erre várnak egész délelőtt. „Olyan gyerek is volt, akitől megkérdeztem, hogy mit csináltál ma és azt válaszolta: vártam, hogy két óra legyen és jöhessek ide” – meséli a Jelenlét program vezetője.

Miközben a Közösségi Házban beszélgetünk, többen is jönnek ügyeket intézni. Öt gyermekkel és tizennégy unokával az ötvenéves Raffael Lászlóné, Zsuzsa néni törékeny egészsége miatt is kiszolgáltatott. Korábban a zöldségfeldolgozóban volt közmunkás, de férje betegsége miatt ápolási támogatásra szorult, majd saját egészsége is megromlott. Jelenleg lányának segít, aki hetedik gyermekét várja, és azt reméli, hogy fia, Roland, akivel jelenleg egy háztartásban lakik, ismét talál munkát: most egy gyorsétterem álláshirdetésére jelentkezett. Zsuzsa néni nyomtatványok kitöltésében kért segítséget a Közösségi Házban, ahol nemcsak az ügyintézésben, de szociális kérdések megválaszolásában is számíthat a támogatásra. Egy korábban felmerült igényére éppen most születhetett megoldás: rezsót vihetett haza a nagycsaládos nagymama.

Fotó: Roggs fényképészet

A mindenki által csak Jocó bácsiként ismert Tarjányi József elmondása szerint mindenféle ügyekkel felkeresik a segélypontot: nyomtatványok, beadványok kitöltésével; jellemzően közüzemi tartozás és áruhitelek kapcsán adósságkezelési problémákkal, jogi ügyekkel és bűnügyi kérdésekben egyaránt. Az adósságkezelő szakember mindig felméri, hol tart a probléma és hogyan lehet segíteni, hogy ne veszítse el a család a fedelet a feje fölül, majd elkezd tárgyalni a szolgáltatókkal, a behajtó cégekkel, a végrehajtóval, hogy milyen feltételekkel tudnának részletekben törleszteni. Egyetlen férfiként Jocó bácsi a Közösségi Ház egyik kulcsfigurája, aki szinte a kezdetek óta tagja a csapatnak, korábban tíz éven keresztül a Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi elektronikai eszközöket szétszerelő üzemének üzemvezetője volt. Ott tapasztalta meg, hogyan lehet egy többségében hátrányos helyzetű, roma munkaközösséget vezetni, hogyan lehet kezelni a felmerülő emberi problémákat. Így került át szociális területre, ahol ma már személyesen is kötődnek hozzá a helybéliek.

Azt gondolnánk, a szociális munkások tevékenysége csepp a tengerben. Tudni kell örülni az apró eredményeknek ahhoz, hogy kitartóan lehessen vinni a mindennapok terheit. Amikor a kihívásokról és a sikerekről kérdezem az itt dolgozókat, mindenki a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységeket említi, hiszen a tanulás egyértelműen az első és legfontosabb kitörési pont a mélyszegénységből: „A gyermekek sorsáért többet tudunk tenni. Például, ha egy gyermeket sikerül középiskolába segíteni, reméljük, meg is tudja állni a helyét, ami azért ritka, mert nincs mögöttük családi támogatás. Mi igyekszünk felkészíteni az önállóságra, elmondjuk, hogy mindennap az a feladatod, hogy tanulj. De sajnos előfordulhat, hogy éppen azért nem állja meg a helyét, mert már elkerült innen, és nem fogjuk a kezét” – mondja Jocó bácsi.

Fotó: Roggs fényképészet

Muszáj lennie olyan sikerélménynek, ami ennek a sziszifuszi munkának az értelmét visszaigazolja. Jocó bácsi örömmel osztja meg az egyik ilyen esetet: „Szemünk előtt cseperednek fel ezek a gyerekek, ötéves koruktól jönnek, és egyszer csak azt látom, hogy már tízévesek. Megtanulják a helyes vécéhasználatot, tudnak köszönni – ezek alap dolgok persze, de mégis nagy dolgok. Van egy fiú, aki egy kilenc vagy tíz gyermekes családból jött, és valahogy látszott rajta az akarat, hogy ő szeretne tanulni, csak hát otthon nem adatik meg a lehetőség. És akkor itt az egyik kolleganő elkezdett vele foglalkozni, fölkarolta, és mi is, mindnyájan azon voltunk, hogy ha a kolléganő nincs itt, akkor foglalkozzunk vele. A gyerek megbízott bennünk, mi pedig segítettük, ahol tudtuk, és így elvégezte a gimnáziumot, most pedig egy felsőbb iskolában szeretnénk, ha folytatná a tanulmányait.”

A Jelenlét program előremutató eredményei közül kiemelendő, hogy egyre többen kérnek segítséget önéletrajz összeállításához, munkahelykereséshez. Bízzunk benne, hogy a városrehabilitációs törekvések a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által végzett szerteágazó segítő tevékenység hatására a szegregáció lassan leküzdi a hátrányokat és egyre több család helyzete stabilizálódik.