Segítők, akik maguk is segítségre szorulnának: riportunk Kerekes Sándorral

Szocio

Segítők, akik maguk is segítségre szorulnának: riportunk Kerekes Sándorral

Arról gyakran hallottunk az elmúlt egy év során, hogy egy étterem bajban van. Azt is megszoktuk, hogy a jó emberek összeállnak és segítenek, sok vendég, többet és többször rendel, hogy kedvenc vendéglátóhelye megmaradjon. Az már meglepőbb, ha a határon túlról érkezik a segítség, pláne, ha egészen távolról, a kenguruk földjéről. Az pedig, hogy egy vendéglátós ezt az összeget nem a saját üzlete megmentésére fordítja, szinte egyedülálló. Nos, valami ilyesmi történt az óbudai Gléda étterem esetében.

Kerekes Sándor séf-tulajdonos és Deli János tulajdonos-vendéglős évekkel ezelőtt egy Krúdy-féle vendéglőt álmodott meg klasszikus ízekkel, modern tálalásban. 2018-ban nyitották meg a Glédát, ahol a harcsapaprikást házi tésztából készült túrós csuszával tálalták, mangalicapörccel, a borjúpaprikást petrezselymes, kanállal szaggatott galuskával, a tetején buggyantott tojással. Emellett sok vadételt is készítettek. „Gyarmatpusztán élek, ahol Sándor Móric „Ördöglovasnak” volt birtoka. A helyi vadásztársaságtól frissen lőtt dámszarvast, muflont kaptam első kézből, frissen. A vadnyúlból vadas, a szarvasból raguleves készült. De ez csak egy példa, amivel szemléltetném, hogy a hangsúly a jó magyar alapanyagokon és a vendéglői hagyományokon volt nálunk mindig is” – meséli Kerekes a békeidőkről.

Aztán jött a pandémia, és a kérdés adott volt: hogyan tovább? A hasonló profilú éttermek elkezdtek kiszállítani, amiről Sándorék is hosszasan számolgattak; igyekeztek rájönni, mekkora bevétel kellene ahhoz, hogy ne legyenek veszteségesek. „Arra jutottunk, hogy csak a veszteségünket növelnénk, ezért úgy döntöttünk, hogy kifizetjük az alkalmazottakat állóbérben, nem fizetünk rezsit, bérleti díjat szerencsés esetünkben nem kell fizetni, így kevesebbet veszítünk. Ez egyébként így is komoly kiadást jelent hónapról hónapra.” 

A vendéglősök helyzete, bárhogyan is döntöttek a kiszállítást illetően, egyre nehezebb lett, ahogy a zárás óta teltek a napok. A Gléda háza tájára azonban a közelmúltban váratlan segítség érkezett, méghozzá nem is akárhonnan: Új-Zélandról. „Egy régi barátom, László András, aki korábban kecskesajtot szállított nekem, Új-Zélandon kezdett vállalkozásba, ahol egy Anzil nevű magyar éttermet is üzemeltet. Nemrégiben megkérdezte, mi van velünk, és mondtam, hogy semmi. Erre azt találta ki, hogy jótékonysági vacsoraesteket hirdet, a bevételt pedig elküldi nekünk. Náluk ez már lehetséges, mert Új-Zéland sziget lévén teljesen fel tudta számolni a pandémiát. Mi pedig arra gondoltunk, hogy ezzel a pénzzel másoknak segítenénk.

Megkerestük az óbudai önkormányzatot azzal, hogy szeretnénk segíteni rászorulóknak. Így találtuk meg az anyaotthont,

ahol másfél évet tölthetnek a rászoruló édesanyák gyermekeikkel, itt szállást kapnak, ellátást azonban nem. Minden héten 80-100 adag ételt viszünk nekik, és a segítőknek oda tudjuk adni a napi bért. Egy fillért sem tartunk meg, főzünk és a még meglévő dolgozóinkat próbáljuk megtartani.”

S hogy miért másoknak segítenek, amikor ők maguk is bajban vannak? Sándor azt mondja, főképp azért, mert nagyon jó érzés segíteni. És mert a jó példa ragadós: a lakóhelyéhez közeli Gyermelyen van egy közösség, ahol a téli időszakban, amikor a leghidegebb volt, készítettek egy polcot, ahová névtelenül lehetett élelmiszert elhelyezni és onnan elvinni annak, aki akart. Ők maguk is vittek oda tartós élelmiszereket. Mint mondja,

jó emberek veszik körül, ez őt is kötelezi.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi lesz a Covid után, csak azt felelik: előre kell menekülni. Arra készülnek, hogy a vendéglátás alapjaiban változik meg, ezért ők is szeretnének több lábon állni. Úgy látják, nem lesz egyszerű újraindulni, és legalább 2 évbe telik, mire a zárás előtti szintet el tudják érni.

„Nekünk nagyon fontos, hogy a megmaradt embereinket meg tudjuk tartani, hiszen azt látni kell, hogy sok pályaelhagyó van és lesz, ráadásul olyan szakemberek, akiket hosszú évek alatt tanítottunk be. Azonban mindig vannak olyan emberek, akik nálunk sokkal rosszabb helyzetben vannak. Fontos, hogy segíthessünk nekik.”

Az óbudai és új-zélandi közös jótékonysági akciót egyelőre két hónapra tervezik a tulajdonosok. Ezzel pedig, nemcsak egy anyaotthonnak, hanem az egész országnak reményt adnak: így is lehet. Krízisben is látni lehet, hogy van, akinek nálunk is rosszabb. És ha módunkban áll, a nehéz helyzetben is lehet segíteni a rászorulóknak. Ezekre a helyekre például nyugodt szívvel küldhetsz támogatást szerintünk. 

Nyitókép: Antal Csilla

Ajánljuk még:

ÍGY OLDOTTÁK MEG A LÁTOGATÁST IDŐSEK OTTHONÁBAN, KÓRHÁZAKBAN
„KEVESEBBŐL KELL TÖBBET KIFIZETNI” – PILLANATKÉPEK AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDOK ÉLETÉBŐL
AUTISTA GYERMEKÉRŐL ÍRT DALT A POKOLGÉP ZENEKAR GITÁROSA – ÉS NEKÜNK ELMESÉLTE, MIÉRT BOLDOG KISFIÚ CSONGI

„Sajnálom, hogy nem próbáltam jobban megérteni az apámat, mielőtt meghalt” – itt a világ megbánástérképe
Mindannyiunknak van olyan az életében, amit szeretnénk, ha másképp csináltunk volna. Vagy éppen arra vágyunk, hogy valamit egyáltalán ne tettünk volna meg. Nem véletlenül, ugyanis a megbánás az egyik leggyakoribb emberi érzés. Döntéseink néha negatív érzelmeket váltanak ki belőlünk akár azért, mert utólag belátjuk, hogy tévesen hoztuk meg őket, akár amiatt, mert nem vagyunk elégedettek az eredményekkel, ahova vezettek minket. De mit kezdjünk a megbánással? Jobb nemet mondani az önmarcangolásnak és eltemetni a múltat, vagy éppen a döntéseink elemzésén és átgondolásán keresztül kapunk esélyt a tanulásra?